Micro USB lesz mindenben
Rengeteg elmaradásom van a gigantikus HSDPA-túra miatt. Talán a hónap legfontosabb híre, hogy az öt legnagyobb mobilgyártó megyegyezett az univerzális töltőszabványban, a micro USB lesz az. Talán még emlékezetes, hogy Kína szólt be a mobilgyártóknak a sokféle töltő miatt, mert óriási pazarlás, hogy minden készülékhez újat kell venni. Kína pedig elég nagy piac ahhoz, hogy ugráltathassa a gyártókat.
Rettentő izgalmas újdonság, hogy az Intel szerint 2008 lesz a WiMax éve, hiszen eddig nagyjából mindig azt mondták, hogy a következő év lesz az. Persze jól tudjuk, hogy a világ nagy részén még a 3G sem terjed el igazán, tehát egy kicsit korai még a 4G-t emlegetni.
A hónap vicce a HobHappy blogon olvasható. A német T-Mobile az iPhone bevezetése miatt bejelentette, hogy 2007 végére egyedül náluk lesz országos EDGE-elérés, ami négyszer gyorsabb a betárcsázós internetnél. Németoszágban vajon használ még valaki modemet? A T-Mobile nevetségessé teszi magát a 220 kilobit per másodperces hálózattal, miközben egyébként milliárdokat öl abba, hogy minél több helyen elérhetővé tegye a 7,2 megabites HSDPA-t, amin már lehet internetezni.
Tudom, hogy a 7,2 megabit legfeljebb akkor jön össze, ha jó irányból fúj a szél, és senki más nincs az adótorony körzetében, de a maximum 220 kilobit helyett is simán kaphat az ember 75 kilobitet, vagy annyit sem.

Rovataink a Facebookon