Nyolcszázezer HTC Touch elkelt
A számok azt mutatják, hogy az Apple versenytársai elég szép sikereket érnek el, nem kell félni attól, hogy egy szem iPhone felforgatja az okostelefonok piacát. A HTC például bejelentette, hogy a szintén érintőkijelzős Touch mobilból július 22 óta nyolcszázezret adott el.
A HTC persze nem csak egy készüléket gyárt, sőt, hétfőn vadonatúj modelleket mutatott be. A Touch utódjában, a szétcsúsztatható Touch Dualban már 3,6 megabites HSDPA elérés van, két megapixeles kamera, plusz microSD tárhely, a wifi viszont igencsak hiányzik a felszerelésből. Az S730 típusjelű modellben a billentyűzet qwerty, és szintén van benne HSDPA. Processzora 400 megahertzes, és van benne wifi is. A P6500 hatalmas 3,5 colos kijelzőjével, egy gigabájtos belső memóriával, ujjlenyomatolvasóval, három megapixeles kamerával wifivel és két SD bővítőhellyel hívja fel magára a figyelmet.
A hajtás alatt egy videót is elrejtettem a Touch Dualról!

Rovataink a Facebookon