Jönnek a virtuális mobilszolgáltatók?
A héten két internetszolgáltató mondta, hogy érdeklődik a virtuális mobilszolgáltatás iránt: az Externet és az Interware. Mindkét cég a hangszolgáltatásban próbál előrébb lépni. Korábban az Inviteltől is hallhattunk hasonlót, igaz ők elég óvatosan fogalmaznak, és inkább arról beszélnek, hogy valamilyen mobilitást akarnak nyújtani az ügyfeleiknek. Vajon hazánkban is megjelennek hamarosan a virtuális szolgáltatók? Más országokban már rég vannak, itt miért ne lehetne?
A helyzet azért érdekes, mert - amint a British Telekom főhadiszállásán megtanultam - nagyon kivételes esetben érdemes virtuális mobilszolgáltatást indítani. Néhány fejlett országban több tucat MVNO működik, de kevesen értek el óriási sikert, mert az ügyfeleket csak nagyon jó indokkal lehet elcsábítani, ésvagy nagyobb költésre buzdítani. A Virgin Mobile általában pozitív példaként hangzik el, mivel egy újdonságokra fogékony fiatalok szűkebb csoportját veszik célba, és a briteknél ez a csoport nemcsak nagy, de valószínűleg van is mit költeniük. Szintén jó megoldás lehet az üzleti MVNO, amit a több országban tevékenykedő cégek tudnak kihasználni: az MVNO minden országban megveszi a perceket az ottani szolgáltatóktól, és ezeket értékesíti tovább az ügyfelének. Így az ügyfélnek nem kell a roaming tarifákkal törődnie, nem kell minden országban előfizetői szerződéseket kötnie, és valószínűleg kedvezőbb percdíjakat kap. (A BT Global Services nagyjából így működik, multik rendelnek tőlük dollár százmilliókért. Talán kisebb vállalatokra is átszabható a megoldás.)
Negatív példaként emlegették ugyanakkor a futballklubok által indított virtuális mobilszolgáltatásokat, talán nem mennek elég jól a focis háttérképek.
A BT szakértője azt is mondta, hogy akkor robbannak majd be az MVNO-k, amikor nagyon elterjednek a videónézésre alkalmas mobilok, azaz ugyanolyan egyszerű lesz műsorokat nézni mobilon, mint most a tévén, és nagyobbak lesznek a kijelzők. Akinek ugyanis rengeteg videótartalma van, rengeteg reklámot tud eladni, és ezzel olcsóbbá teheti a szolgáltatását, és a nép bizony az alacsony árra meg a videókra bukik. A mobion futó reklámokon az MVNO viszonylag olcsón népszerűsítheti saját prémium (webes vagy mobilos) szolgáltatásait, amelyek szintén reklámfelületek.

Rovataink a Facebookon