Beindul az érintőkijelzők háborúja

2008.09.16. 17:31

Hamarosan megjelenik a Sony Ericsson Xperia, a HTC várhatóan októberben piacra dobja az első androidos készülékét (HTC Dream), és hamarosan kapható lesz még három érintőkijelzős modell, amelyek közül a legjobb a már versenyben lévő Samsung Omniára hasonlít. Emellett az Asus is előrukkolt egy izgalmas újdonsággal, amelyen az érintőkijelzőt a BlackBerry-féle irányítógolyó egészíti ki, az LG pedig nyolc megapixeles ágyúval lő a verébre. Ezek a készülékek természetesen az év végi vásárlási szezont célozzák meg, azaz év végén az eddiginél is erősebb mozgások várhatóak az okostelefonok piacán.

Az ASUS titokzatos új mobilja

Sony Ericssonnak nagyon sokat jelent az Xperia X1, ez a gyártó első Windows Mobile alapú kommunikátora. A napokban az is kiderült, hogy a jövőbeni Xperia modellek nem biztos, hogy a Microsoft operációs rendszerére épülnek majd, mert a brand nem kötődik semmilyen platformhoz. Talán csak nem egy Androidra épülő modellel készülnek? Egyelőre nem tudni, ugyanakkor jól látszik, hogy amíg a Sony Ericsson keményen küzd, hogy figyelmet kapjon az Xperia, addig a piac remegő térddel várja az első Android-alapú mobilt, amelyet a T-Mobile USA fog elsőként leszállítani. Az Amerikában nagyon népszerű RIM is iszonyú tempót diktál, és a gyártó nemcsak a szép BlackBerry Boldtól várhat még nagyobb sikert. Bemutatták az első széthajtható készüléküket, és éppen ma került elő egy videó a BlackBerry Stormról, a RIM első teljesen érintőkijelzős mobiljáról.

Jelenleg csak annyi látszik, hogy a HTC biztosan a győztesek közt lesz. A gyártó a Windows Mobile platformon belül egyre erősebb: 2008 második negyedévében 3,8 millió WinMobile készülék talált gazdára, és a HTC 1,3 millió mobilt adott el, és a cég eladásai éves viszonylatban 120 százalékkal nőttek, miközben a WinMobile csak 20 százalékot nőtt. Emellett ők gyárták az Xperiát, a Dreamet, és övék az egyik leghasználhatóbb éritőkijelzős kezelőfelület, a TouchFLO. A HTC szerint idén 600-700 ezer elkel a Dreamből, de az elemzők óvatosabbak, és csak 300-500 ezer közötti eladásra számítanak.