Visszatért a Nokia
További Cellanapló cikkek
Az idei Nokia World csúcspontján a Rovio játékfejlesztő cég bemutatta a Nokia N900-on is futó Angry Birds nevű játék új karakterét, a Mighty Eagle nevű madarat, amely egy csapásra elpusztítja a pályán az összes ellenfelet. Ebben az addiktív ügyességi játékban csúzlival kilőtt madarakkal kell elpusztítani gonosz disznókat. A játék igazából azt mutatta be, hogy most már a Nokia mobilok szoftverboltja, az Ovi Áruház is támogatja a játékon belüli vásárlást, a Might Eagle ugyanis néhány euróért cserébe nyújt segítséget az elakadt játékosnak.
A Nokia az éves konferencián pontosan úgy viselkedett, mint a játék harcos madarai. A beszédet tartó igazgatók folyamatosan püfölték a riválisokat. "Nem fogunk bocsánatot kérni senkitől, amiért nem olyanok vagyunk, mint az Apple, a Google, a Samsung vagy bárki más. Mi a Nokia vagyunk" - mondta Niklas Savander alelnök a bevezető beszédében. Ő és az utána következő előadók bemutatták a Nokia szolgáltatásait, és mindegyiknél kiemelték, hogy mért ők a jobbak, nem az amerikai ellenfelek.
Még mindig a Nokia hatalmas mérete a legkomolyabb érv, a finn cég gyakorlatilag megkerülhetetlen, és most négy komoly okostelefonnal is előrukkoltak. Ezek a mobilok nem forgatják fel a világot, de megakadályozhatják, hogy másnak - például az Androidnak - ez sikerüljön.
Köbüki kód
Idén a Nokia mindent egy lapra tesz fel, a Symbian^3 operációs rendszerre. Ez először az N8 multimédiás okostelefonon lesz elérhető szeptember végétől, a többi, Londonban bemutatott új mobil - C6, C7 és E7 - az utolsó negyedévben jelenik meg. A Nokia magyarországi sajtósa egyelőre nem tudta megmondani, hogy hazánkban mikor, mennyiért és melyik szolgáltatónál lesznek kaphatók.
Az operációs rendszerben több mint 250 újítás van, például sok menüt úgy érhetünk el, hogy hosszabb ideig az érintőkijelzőn tartjuk az ujjunkat. Sokat elárul a Symbian hatékonyságáról, hogy az egyik demónál használt C6-on egyszerre 16 program futott a háttérben, és a mobilnak egyáltalán nem okozott gondot elindítani még egy tizenhetediket is. A futó programok egyébként néhány gombnyomással bezárhatók, ehhez nem kell feladatkezelőt telepíteni.
Arra még várni kell, hogy személyesen is letesztelhessem a mobilokat, de a néhány perces demókon is látszott, hogy az új Symbian átláthatóbb, és a rendszer nem áll a felhasználó útjába, mint a korábbi verziói. A böngésző állítólag ugyanolyan pontosan jeleníti meg a weboldalakat, mint bármelyik másik böngésző, ezt sajnos nem lehetett rendesen kipróbálni, mert a tömeg minden hálózatot leterhelt.
A legfontosabb hardveres fejlesztés is a használhatóságot segíti. A Nokia mind a négy mobilra kapacitív érintőkijelzőt rakott, amely az ujj puha érintésére reagál, és nem kell erősen megnyomni, mint például az N900 és az N97 mini kijelzőjét. A képminőség is kiváló az AMOLED technológiának köszönhetően.
Mind a négy telefon kamerája nagyfelbontású (720p) videókat készít, de csak a legfejlettebb N8-nak és E7-nek van HDMI kimenete, ezekről lehet tévén lejátszani a videókat.
Helyben vagyunk
Az előadók sűrűn emlegették a rivális Androidot, különösen amikor a navigáció került szóba. Ezen a területen egyértelmű a Nokia előnye. Az androidos mobilokon nagyon sok országban, például Magyarországon sincs ingyenes beépített hangos navigáció. Böngészni lehet a Google Maps térképeket, és ez folyamatos netkapcsolatot igényel. (Illetve lehet venni iGo-t vagy más térképszoftvert.) Ezzel szemben az Nokia ingyenes odaadja a navigációs szoftverét, a térképei előre feltölthetők a mobil memóriájába, és az új béta verzió már 78 országban mutatja meg az utat az autósoknak és a gyalogosoknak.
A térképeket a Symbian^3 beépített közösségi szolgáltatása is használja. A Facebook-státusz frissítésekor egy gombnyomással közzétehetjük a földrajzi pozíciónkat. Ha egy ismerős megadta a pozícióját, akkor az üzenetére kattintva rögtön megnézhetjük a térképen, hogy merre jár Ez az újítás teljesen fölöslegessé teszi a FourSquare nevű helyzetmegosztó programot, de aki mégis inkább ezt használná, az mostantól Nokián is megteheti, mert elkészült a symbianos változata.
Nem hattyúdal
Bár kedden az okostelefonoké volt a főszerep, a Nokia arra hívta fel a fejlesztők figyelmét, hogy nem szabad elfeledkezni a középkategóriás mobilokról sem. Purnima Kochikar alelnök, a fejlesztői közösség vezetője szerint naponta nagyjából 1 millió ilyen Nokiát adnak el, és meglepően nagy a felhasználók szoftvervásárlási hajlandósága. E négyszázmillió tagú vásárlóközönség megcélzását segíti az érintőkijelzős S40 mobilokhoz kiadott Java fejlesztőkészlet. A szintén sok százmillió Symbian rendszerű okostelefonra a Qt segítségével lehet programokat írni. Az eladás miatt pedig nem kell aggódni, mert az Ovi Áruház majdnem kétszáz országban elérhető, míg az Android Market csak néhány tucatnyiban, és ezek közül is sok országban csak az ingyenes programokat lehet piacra dobni.
Bár Olli-Pekka Kallasvuo eltávolításával a Nokia elvesztette négy éve regnáló vezérigazgatóját, és a karizmatikus Anssi Vanjoki alelnök is fél éven belül távozik, a cég nem kezdett fejvesztett menekülésbe. Újult erővel léptek színre, és talán be tudják bizonyítani, hogy a huhogó kritikusoknak nem volt igazuk, amikor a Nokia bukását jósolták.
Rovataink a Facebookon