Jók vagyunk mobilfejlesztésben

2010.09.27. 21:59
Ritkán kerül szóba a mobiliparunk, amikor az országimázsról van szó, noha Londontól Japánig ismerik a magyar kutatók és fejlesztők munkáit. Ebben a cikkben azt mutatjuk meg, hogy az önállóan dolgozó fejlesztők és az ezerfős kutatóközpontok miként öregbítik mérnökeink hírnevét.

Idén körülbelül ezerhatszázan jelentkeztek a Nokia Calling All Innovators versenyre, és egy magyar fejlesztő is bejutott a tizenöt fős londoni döntőbe. Michelberger Roland a Wake Up nevű szoftverrel a termelékenység kategóriában harmadik helyezett lett, és megkapta a legjobb segédprogramnak járó különdíjat. A versenyzők többsége mögött cég áll, és hatalmas országokból - Kínából, Indiából, az USA-ból - érkeztek. Magyarország súlycsoportjában csak egy román és egy finn versenyző kapott díjat.

Dizájn: Szász Veni; Balra: beállítás, jobbra: futó program
Dizájn: Szász Veni; Balra: beállítás, jobbra: futó program

Egy ötlet

"Átgondoltam, hogy mitől mobil a mobil, a beépített gps-re, gyorsulásérzékelőre és kamerára fókuszáltam, és egyszer csak kipattant a fejemből az ötlet. Februárban kezdtem a fejlesztést, és a vizsgaidőszak végén fejeztem be. Volt, hogy csak napi 3-4 órát aludtam" - mondta a díjazott fejlesztő. A kevés alvás ellenére az ébredéssel biztosan nem volt gondja, hiszen éppen ezt segíti a versenyre beküldött program.

A WakeUp egy műholdas helymeghatározással segített ébresztőóra, amit be lehet állítani, hogy hány perccel a cél előtt figyelmeztessen, és azt is, hogy száz méterrel a cél előtt is figyelmeztessen-e. A lényeg, hogy a forgalomtól függetlenül nyugodtan alhatunk a buszon, mert a vekker biztosan jókor ébreszt. A program az idegen országban utazó turistáknak is segít, mert a célállomás előtt riaszt, és így a buszon van idő jelezni a leszállási szándékot.

Miért éppen Symbian? Michelberger Roland elmondta, hogy körülbelül három és fél évvel ezelőtt, a BME-n ismerkedett meg a Symbianra való fejlesztéssel. Megtetszett neki, és most is foglalkozik a témával. Az egyetem villamosmérnöki karán részt vesz a tanszék és a T-Mobile közös kutatási-fejlesztési projektjében, és a Symbian mellett nemrég elkezdett iOS-re is fejleszteni, most készül egy jelentősebb játékkal iPadre.

Száz tanuló

Magyarországon magas szinten oktatják a mobilprogramozást, a BME alkalmazásfejlesztési csoportjában több tucat oktató és kutató dolgozik. Forstner Bertalan, a mobilos oktatócsoport vezetője elmondta, hogy négy éve tanítanak mobilprogramozást, az alapismereteket egy szemeszterben több mint százan sajátítják el, és a komolyabb szaktudást adó tantárgyak is hasonló tömeget vonzanak az előadókba.

Az iparág gyors fejlődése miatt évente kell újraírni a tananyagot, és a hallgatók az iPhone, Java ME, Android és Symbian rendszereket egyaránt megismerhetik. A diplomamunkákat igyekeznek feltölteni a szoftverboltokba, december végéig 4-5 program kerül be az Ovi Áruházba, és 3-4 az Android Marketbe és az Apple App Store-ba.

Jelenleg a hely alapú szolgáltatások kutatása az egyetem egyik kiemelt projektje, dedikált doktorandusz foglalkozik a témával. A COPI néven futó projektben van például egy automatikus találkozószervező modul, amely a részvevők által rendszeresen megtett útvonalak metszetében keres beszélgetésre alkalmas helyet. Mobilszolgáltatók és más cégek is érdeklődnek a projekt iránt, de a megrendelők a megjelenésig nem kívánják leleplezni a készülő szoftvereket, mert az ötletek lenyúlásától tartanak.

Megadhatjuk, hogy az ismerősünkkel mikor akarunk találkozni, mennyit vagyunk hajlandóak sétálni, várni rá, és a program magától megkeresi az ideális találkahelyeket.
Megadhatjuk, hogy az ismerősünkkel mikor akarunk találkozni, mennyit vagyunk hajlandóak sétálni, várni rá, és a program magától megkeresi az ideális találkahelyeket.

Ezer dolgozó

A mobiliparban erős játékos hazánk, és nemcsak az itt gyártott Nokia és Blackberry mobilokról vagyunk világszerte ismertek. "Magyarország kompetenciáját, a kivételes tehetségű matematikusokat és mérnököket még Japánban is ismerik" - mondta Sinisa Krajnovic, az Ericsson Magyarország K+F központjának vezetője, aki az Ericsson Japán alelnöki posztjáról érkezett hazánkba. Ezért van itt az Ericsson egyik legnagyobb központja, ahol most ezer kutató és fejlesztő dolgozik.

A Horvátországot, Írországot, Egyesült Királyságot és Kínát is megjárt mobilipari szakértő szerint  hazánk kivételes helyzetben van, mert nagyon közeli együttműködés alakult ki az egyetemek és az ipar között. Az Ericsson próbálja olyan irányban befolyásolni a tananyagot, hogy a hallgatók ne csak az elmélettel, hanem az élvonalbeli technológiákkal is megismerkedjenek. Így a távközlési iparág cégei felkészült végzősöket tudnak alkalmazni, míg a tanulók versenyképes tudással érkeznek a munkaerőpiacra.

Sinisa Krajnovic nem akarta elárulni, mert mindegyiket nagyra értékeli. hogy melyik a kedvenc fejlesztési projektje, de büszkén szólt a kutatási részlegről, ahol olyan fejlett technológiákon dolgoznak, amelyek csak az elkövetkező néhány évben kerülnek a piacra.

A BME laborjaiban folyó kutatások közismertebbek, mint amivel az Ericssonnál foglalkoznak, mert a svéd multi a háttérben dolgozó berendezéseket fejleszti. Azonban óriási a jelentősége, mert bárhol telefonálnak a világon, minden hívás részben magyar fejlesztésű terméken át történik, fejtette ki Krajnovic. Az itt dolgozó szakértők világszerte sok százmillió ügyfelet szolgálnak ki, hogy a távközlési cégek a műszaki üzemeltetés helyett az ügyfelekkel és a felhasználói élménnyel foglalkozhassanak.

Zugfejlesztők, garázscégek

Nagy lesz a jelentősége a jövőben a kutatóintézeteknek, mert az Európai Unió a jelenlegi duplájára akarja növelni az informatika és telekommunikáció területén a kutatásra és fejlesztésre szánt büdzsét, ezzel is próbálva megakadályozni, hogy lemaradjunk az Egyesült Államok mögött.