Tízezer százalékkal nő az okostelefonok adatforgalma
További Cellanapló cikkek
A Nokia Siemens Networks bevallása szerint a világon elsőként olyan új funkciókkal látta el a GSM-hálózatokat, amelyekjobban illeszkednek az okostelefonok képességeihez. Az okos GSM-hálózatok a szolgáltatóknak lehetővé teszik, hogy az eddiginél négyszer több készüléket szolgáljanak ki meglévő hálózataikon.
A készülékárak jelentős csökkenése az okostelefonok előretörését eredményezte szinte minden piacon. Az NSN szerint 2015-re az okostelefonok által generált adatforgalom 10 ezer százalékkal növekszik, és erre világszerte minden szolgáltatónak életbevágóan fontos felkészülnie – nyilatkozta a fejlesztés kapcsán Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks magyarországi ügyvezető igazgatója. Az okostelefonok felhasználóinak ésszerű elvárása a folyamatos hálózati kapcsolat, valamint a magas minőségű hang- és adatszolgáltatás, ha GSM által lefedett területen tartózkodnak. Az új funkciók pontosan ezen igények kielégítését teszik lehetővé a szolgáltatóknak, nagyobb befektetések és a felhasználói élmény megzavarása nélkül - mondta Ésik Róbert.
Míg Magyarországon 2005-ben a használatban lévő 9,131 millió mobilból csupán 309 ezer volt okostelefon, ma már az összes – 11,832 millió – mobiltelefonból 1,749 millió az okostelefon. Bár a Nokia Siemens Networks előrejelzései szerint a mobilkészülékek száma már jelentősen nem fog növekedni 2015-ig hazánkban, az okostelefonok aránya ezen belül elérheti az összes mobiltelefon 50%-át.
Az okos készülékek sokkal gyakrabban kapcsolódnak újra és újra a hálózatra, ezzel nagy jelforgalmat generálnak. Így, bár átlagosan a laptopok adatforgalmának egyhatodát produkálják, mégis ezek az okos készülékek a hálózati túlterheltség fő okozói. (Az alábbi grafikon a teljes adatforgalom-növekedést mutatja be, ennek csak egy része az okostelefonok által generált forgalom.)
Az okos GSM-hálózat erre is választ ad: megnégyszerezi a jelforgalmi csatorna kapacitását. Ennek következtében egy-egy cellán belül négyszer annyi készüléket tudnak a hálózatok kiszolgálni, mint korábban. Ezen felül az új funkciók növelik a hatékonyságot azáltal, hogy a jelforgalom csökkentésével tehermentesítik a hálózatot. Az okosabb GSM-hálózatok segítségével a felhasználók telefonbeszélgetést is bonyolíthatnak az aktív adatforgalommal egy időben. Korábban aktív adatforgalom idején – például emailek fogadásakor – a bejövő hívásokat a hangpostára irányította a rendszer. Általában ez volt a felhasználói panaszok leggyakoribb oka. Az új GSM okoshálózati megoldás már elérhető, a GSM-hálózatok egy egyszerű szoftverfrissítéssel átalakíthatók.
A Nokia Siemens Networks okostelefonokhoz igazított GSM-funkciói a korábban bemutatott 3G-s okoshálózatok megoldásaira építkeznek, amelyek a szolgáltatók WCDMA/HSPA/HSPA+ felhasználóinál biztosítanak nagyobb le- és feltöltési sebességet, hosszabb akkumulátor-üzemidőt és jobb térerőt.
Mindemellett az okoshálózatok a szolgáltatók működési költségeit is csökkentik. Egy független elemzés eredményei azt mutatják, hogy azon okostelefonoknál, amelyek a vállalat 3G-hálózatán működnek, mintegy 30%-kal hosszabb akkumulátor-élettartam mutatkozik, és mintegy 50%-kal csökken a jelforgalom mennyisége. A most bemutatott megoldás segítségével a szolgáltatók ugyanezt a hatékonyságot és felhasználói élményt kiterjeszhetik GSM hálózataikra is.
Rovataink a Facebookon