Elkészült az Apple iPhone 4S
További Cellanapló cikkek
Tim Cook először mutatott be új termékeket, mióta átvette Steve Jobs helyét az Apple élén. Laza bemelegítéssel kezdte a sajtótájékoztatót, adatokkal próbálta bizonyítani az Apple rendkívüli teljesítményét. A Mac gépekre szánt OS X Lion például nagyon jól fogy, két hét alatt a júzerek tíz százaléka frissítette a rendszerét. Tim Cook arra mutatott rá, hogy a Windows 7 csak húsz hét alatt érte el a felhasználók tíz százalékát. Más kérdés, hogy az Apple csak 60 millió felhasználóval büszkélkedhet, ami a maga módján szép szám, de ennél azért sokkal szebb a Microsoft Windows 7 450 milliója.
A kis kitérő után Cook áttért a telefonokra, és elmondta, hogy az eddig eladott iPhone-okból minden második iPhone 4. Ez valóban szép eredmény, és a Gartner számai is jók: az iPhone 125 százalékkal nőtt 2011 második negyedévében, amíg a teljes okostelefon piac csupán 74 százalékkal bővült. Az App Store szoftverbolt kínálatában már 500 ezer program van, ebből 140 ezer fut iPaden, és a felhasználók havonta 1 milliárd appot töltenek le.
Innen-onnan
Október 12-én kedden jelenik meg az iOS 5, az iPhone, iPad és iPod Touch operációs rendszerének legújabb változata. Ebben van egy iMessage üzenetküldő platform, amivel a Blackberry Messengert akarják kinyírni, és a rendszerbe integrálták Twittert, amivel az iOS 5 a rivális Windows Phone 7 működését utánozza (persze a Microsoft azóta a Facebookot és a Linkedint is integrálta, ez majd talán az iOS 6-ban benne lesz).
Emellett lesz helyfüggő emlékeztető, és az újságosstandon lehet előfizetni lapokra. Az Apple a rivális Androidtól is ellesett néhány ötletet, ilyen például a Safari böngészőben megjelenő Reader gomb, amivel olvashatóvá válnak a weboldalak. Az Androidon alapértelmezett a weboldal nagyításkor átméreteződnek a hasábok, és a böngésző újratördeli a szöveget, hogy olvashatóbb legyen a webes tartalom.
Állj, állj, iPodok
Sokan arra fogadtak az Apple sajtótájékoztatója előtt, hogy most aztán megölik az iPod zenelejátszókat, mert az iPhone is jó zenelejátszó, de nem így lett. Megjelentek a 8 és 16 GB-os iPod nanók, valamint az iOS 5 rendszert futtató iPod touch, amelynek a 8 GB-os változata 200 dollár, a 32 GB-os 300 dollár, a 64 GB-os 400 dollár lesz.
Sok találgatás volt arról, hogy melyik iPhone jelenik meg, és most sokan csalódottak, hogy az iPhone 5 helyett a szerencsétlenebb jelölésű 4S debütált. Nem lehet megkülönböztetni az elődjétől, pedig ebben már az iPad 2-ben is megtalálható, kétmagos A5 processzor dolgozik. Kétszer gyorsabb, mint az iPhone 4 processzora, a letöltési sebességet is 14,4 megabitre duplázták, és az akku 8 órán át bírja, ha folyamatosan 3G hálózaton telefonálunk. A kamera érzékenysége f2,4, és sokkal gyorsabb lett: az első képet 1,1 másodperc alatt, a másodikat már fél másodperc alatt készíti el. A szenzor 8 megapixeles fotót vagy 1080p videókat tud rögzíteni.
Az okostelefon hangvezérlést is kapott, de nem valószínű, hogy sok magyar felhasználó kezd majd angolul, németül vagy franciául beszélni a mobiljához. Azt sem tudni egyelőre, hogy a skót akcentust kezeli-e. Pedig nem lenne rossz, ha magyarul is használhatnánk, mert a Siri névre keresztelt hangvezérlő kérdésekre is tud válaszolni, jegyzetel és naptárbejegyzést rögzít.
Az iPhone 4S Magyarországon október 28-tól lesz kapható. A magyar árak még nem ismertek, az USA-ban a 16 gigabájtos 200 dollárba, a 32 gigabájtos háromszázba, míg a 64 gigabájtos négyszáz dollárba kerül.
Rovataink a Facebookon