Pletykagép az új Windows Phone

2011.10.06. 23:54
A héten megjelent a Windows Phone első nagy frissítése, a Mango néven ismert 7.5-ös verzió. Az operációs rendszerben briliáns közösségi funkciók vannak, de a profi felhasználóknak még mindig hiányérzetük lesz.

Tizenegy hónappal ezelőtt született meg a Windows Phone rendszer, és a hipszter ájfónosoktól a hagyományőrző nokiásokig mindenki egyetértett abban, hogy a Microsoft egyedi rendszert épített. Az interfész valóban gyönyörű lett, de nem tudta elfedni a háttérben lévő hiányosságokat. Az első változatban nem lehetett egyszerre több appot futtatni, illetve egyik programból közvetlenül a másikba átlépni, nem tudtunk szöveget másolni és beilleszteni. Az emailben lefolytatott párbeszédeket pedig nem fűzte össze a rendszer, ami kezelhetetlenné tette a céges levelezőlistákat.

A napokban megjelent 7.5-ös verzió pótolja a korábbi hiányosságokat, így most már élvezetes a rendszer használata. Az Androidnak és az iPhone-nak is kellett legalább egy év, ha nem több, amíg elfogadható minőségűvé váltak. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az elmúlt 11 hónap alatt e két rivális rendszer is továbbfejlődött, újabb funkciók jelentek meg, tehát a Microsoftnak sokkal nagyobb léptekkel kell előre haladnia.

Próbaidő lejárt

Az ötszáz újítás ellenére a Windows Phone kezelőfelülete alig változott, mert a Microsoft ragaszkodik az általa bevezetett dizájnhoz. A főmenüben két oszlopba rendezett csempék sorakoznak, és egy lapozással lehet elérni a tőlük jobbra lévő programindító ikonokat.

Akkor lehet észrevenni az újításokat, ha tudjuk, hogy mit keresünk. Eddig a gyári programok csempéi elnyomták az utólag telepítetteket, de most a külső fejlesztők több lehetőséget kaptak. Egyetlen programnak több csempéje lehet, ami sok esetben hasznos. Kirakhatjuk a menübe két cég részvényárfolyamát, vagy az összes olyan árut, amire az eBayen licitálunk. A hírportálok pedig mindegyik rovatuknak külön értesítő csempét készíthetnek.

Most már az utólag telepített programok csempéi is dinamikusan változó tartalmat jeleníthetnek meg, így a főmenü megtelik élettel. Ehhez persze legalább egy hétvégét el kell tölteni a rendszer behangolásával, hogy meglegyenek a legfontosabb programok, és fent legyünk minden fontos közösségi hálózaton.

Csoportos kedvezmény

Amikor elkezdjük használni a Windows Phone 7.5-ös készüléket, rögtön érdemes bejelentkezni az általunk használt közösségi portálokra, mert ettől lesz izgalmas a készülék. Ha ezt megtettük, akkor hamarosan elérhetővé válnak az ismerőseink a jobb felső oldalon lévő People központban. Egyetlen listán jelenik meg mindenki, akit az email postafiókunk, a Facebook, a Twitter, az MSN Messenger vagy a Linkedin címjegyzékében nyilvántartunk.

Az ismerős nevére bökve üzenetet küldhetünk neki, és nem is akárhogyan. Folyamatos élő párbeszédet folytathatunk barátainkkal, mert a Windows Phone egy oldalon jelenít meg minden üzenetet, még akkor is, ha reggel elkezdünk Facebookon írogatni, majd nap közben sms-ben folytatjuk. Egy helyre került minden üzenet, bár a rendszer akkor lenne igazán teljes, ha ide lehetne becsatornázni a Google Talkon folytatott csevegéseket is.

A következő briliáns funkció az ismerősök csoportba szervezése. Ez nagyjából úgy működik, mint a Google+ ismerősi körei, csakhogy a Windows Phone nem egyetlen portálra alkalmazza a csoportosítási szabályokat, hanem több közösségre: a Facebook, Linkedin, Twitter, email és MSN rendszeréven tárolt kapcsolatokra.

Ismerőseinket aszerint válogathatjuk szét, hogy ki rokon, ki kolléga. Így szűrten nézhetjük a családtagok bejegyzéseit és fényképeit, nem kell a Facebookon begyűjtött ötszáz (nem is annyira közeli) ismerős vicces bejegyzéseit kerülgetni. A mobilon létrehozott csoportokat külön csempeként kihelyezhetjük a főmenübe, és a tagoknak küldhetünk csoportos emailt vagy sms-t.

A Windows Phone és a közösségi portálok szoros kapcsolatában az tetszik a legjobban, hogy az ismerősök bejegyzései a névjegyben is láthatók. Tehát amikor fel akarom hívni egy régen látott barátomat, vagy az édesanyámat, akkor a hívás gomb megnyomása előtt gyorsan végignézem a Twitter- és Facebook-bejegyzéseiket, és biztosan találok ott valami jó témát.

Két másik kedvenc újításom a levelezőben történt. Több postafiókot jeleníthetünk meg egy mappában, ami megkönnyíti a dolgunkat, ha több címről levelezünk. A rivális mobil platformokon is így van, de a WP7.5-ön eldönthetjük, hogy mely postafiókokat akarjuk összefűzni, és melyeket nem. Így nem kell a vállalati levelek közé keverni a személyes dolgainkat. Egyébként a postafiókunk bármely mappája kihelyezhető a főmenübe, hogy egyetlen gombnyomással elérjük a legfontosabb emaileket.

Csörög a zsebben

Az apróbb változások közé tartozik az Internet Explorer 9 frissítése, a böngésző már hardveres gyorsítással segíti a weboldalak grafikus megjelenítését, és a JavaScript-motor is tempósabban pörög. A böngésző legjobb újítása a címsor alulra helyezése, mert ennek köszönhetően az a 4,3 hüvelykes óriáskijelzőkön is kézre esik. Az IE9-ből egy gombnyomással oszthatunk meg linkeket, és azt is kiválaszthatjuk, hogy melyik közösségi portálokon jelenjen meg a hozzászólásunk. Nyilván senki nem akar bulvárhíreket terjeszteni a munkakapcsolatokat kezelő Linkedin-en.

Szépen oldotta meg a Microsoft a programok közti váltást. A futó programok listája akkor jelenik meg, ha hosszan lenyomva tartjuk a "vissza" gombot. Látványos a módszer, de nem tökéletes. A zenelejátszó rendszeresen eltűnt a listáról, holott egészen biztosan futott, éppen a fülemben duruzsolt a mobil. Szerettem volna másik albumot indítani, de a gyors programváltás helyett a főmenüből kellett átlépni a lejátszóra.

Sokkal több gondom volt a naptárral, amiben valószínűleg a Google a hibás. Csak egy bonyolult körüljárással sikerült megoldani, hogy a GMail postafiókomból ne csak az alapértelmezett naptárat szinkronizálja le a készülék, hanem a megosztott naptárakat is. A Facebook-naptár kezelése kiváló, letilthatjuk a nem elfogadott események megjelenítését.

A Microsoft online szoftverboltja, a Marketplace annyiban változott, hogy elérhetővé vált egy webes felületen is, amit a pc böngészőjében is betölthetünk. Így a számítógépről tudunk appokat küldeni a telefonra, anélkül, hogy madzagon kellene összekötni a két eszközt. A boltban már 30 ezer program kapható, de ez még mindig elmarad az Android és az iOS több százezres kínálatától.

Irodai sztárok

Ha van olyan terület, ahol igazán kínos volt a Microsoft lemaradása, akkor az a telefonos Office volt, hiszen ez a Microsoft egyik fő bevételi forrása. A WP 7-ben nem volt rendes Exchange és Skydrive támogatás, és emiatt az Office csak egy primitív dokumentumkezelő volt. A rivális irodai programcsomagok, mint a Quickoffice és a Documents to Go régóta tudnak online tárhelyre menteni. A Microsoft összeszedte magát, és WP 7.5 alatt az Office-ban megjelent egy Locations menüpont, és a doksikat a Skydrive 25 gigabájtos tárhelyén is elmenthetjük. Van vagy az Office 365 és Sharepoint támogatás is, de ezek csak vállalatoknak érdekesek.

Az Office 365-ből emaileket, naptárbejegyzéseket, névjegyeket és feladatokat is a mobilra lehet szinkronizálni, illetve a Lync segítségével egyszerre több kollégával cseveghetünk, és naptárbejegyzésből lehet csatlakozni egy vállalati konferenciahíváshoz. Az Exchange segítségével pedig olyan emailekben és csatolt fájlokban lehet keresni, amelyek már nincsenek meg a telefonon, csak a szerveren.

Első, második

Vannak még olyan hiányosságok, amiket a Microsoftnak gyorsan pótolnia kellene. Először is a Binget pontosabbá, hasznosabbá kell tennie. Érthető módon a Windows Phone nem a Google szolgáltatásaival van tele, és azt még a Microsoft is elismeri, hogy hazánkban nem elég pontos a Bing. Emiatt például a Local Scout nevű funkció egyáltalán nem használható, pedig ezzel gyorsan lehetne megkeresni a tartózkodási helyünkhöz közeli boltokat, éttermeket és látnivalókat.

Elméletileg a Windows Phone 7.5-tel a telefonok wifi hotspotként is működnek, ám ez attól is függ, hogy milyen wificsip van a készülékben, és ha megfelelő, akkor a gyártó vajon méltóztatja-e leszállítani hozzá a mobilnet megosztásához szükséges drivereket. A kipróbálásra kölcsönkért HTC Trophy például nem ismeri ezt a funkciót.

Verdikt

Vegyesek az érzelmeim a Windows Phone 7.5-tel kapcsolatban. Bátran merem ajánlani azoknak a felhasználóknak, akik még csak ismerkednek az okostelefonokkal, megelégednek a jó mobilos böngészővel és a közösségi hálózatok kényelmes elérésével. Azok is jól ki tudják használni, akik amúgy is a Microsoft rendszereiben tárolják a dokumentumaikat, akár otthoni, akár céges felhasználóként. Ugyanakkor az Android és az iPhone legprofibb júzerei biztosan találnak olyan alkalmazásokat, amelyek nincsenek meg a Windows Phone platformon, vagy nem úgy, ahogyan hozzászoktak.