Okostelefon minden ötödik előfizetőnél
Már minden ötödik magyar előfizető okostelefont használ, a legtudatosabban a huszon–, és harmincévesek, akik ki is próbálják a legújabb applikációkat és technológiákat. Az okostelefon-felhasználók többsége igénybe vesz valamilyen clouding, felhő alapú technológiát is, bár ezzel kevesen vannak tisztában.
A T-Mobile elemzése szerint már az idén januárban is több előrejelzés mutatta, hogy 2011 az okostelefonok éve lesz. Igaz, az év első hónapjában még csak 15 százalékos arányt értek el ezek a készülékek a magyar piacon. Az előrejelzés beigazolódott: a számok folyamatos, biztos növekedést mutatnak, mára pedig már minden ötödik telefon valamilyen okos készülék. A cég friss, karácsony előtti adatai is igazolják a trendet, hiszen az új előfizetést vásárlók 80 százaléka okostelefont választ.
Az okostelefonok világméretű elterjedésére jellemző, hogy napjainkban a Földön használt ötmilliárd telefonból már több egymilliárd ebbe a kategóriába tartozik. Ráadásul az előrejelzések szerint valamikor 2014 elején már többen használnak mobilinternetet, mint vezetékest, és az előbbiek száma 2015-re eléri a kétmilliárdot.
A mobilinternet a magyar piacon is gyorsan terjed, amit mutat az is, hogy míg 2008-ban mintegy négyszázezren használták a mobilnetet, addig az idén év végén már több mint másfél milliónyian.
A T-Mobile elemzése idézi Ságvári Bence szociológust, aki elmondta, a hírek olvasása és a böngészés korosztálytól függetlenül nagy részben átterelődött az asztali számítógépekről a telefonokra, csökkentve ezzel a hagyományos gép előtt eltöltött időt és egyúttal a digitális szakadékot is. Az okostelefonoknak is köszönhetően megnőtt ugyanis azoknak a száma, akik állandó internet eléréssel rendelkeznek. A szociológus úgy látja, hogy a mai okostelefonosok többsége – bár használ valamilyen clouding alapú technológiát – nincs tisztában vele.
Bár az elemzések szerint még mindig főként e-mailezésre, böngészésre és játékra használják az emberek a telefonjukat, egyre inkább előtérbe kerülnek az olyan, a mindennapi tájékozódást segítő applikációk is, mint például az árfolyam-figyelő, a műsorújság vagy a mobilvásárlás. Ebben főként a pergő életritmusú húszasok, harmincasok járnak élen.
Rovataink a Facebookon