Telefonba építik a lakáskulcsot is

2013.04.06. 21:05

A mobiltelefon negyvenedik születésnapja alkalmából rendezték meg a Smartmobil 2013 konferenciát, ami persze nem az iparág múltjára, hanem inkább a jelenére és a jövőjére fókuszált. A szervezők egyik fő célkitűzése, hogy hazánkba vonzza a mobilalkalmazások iránt érdeklődő befektetőket, itt alakuljon ki a mobilipar regionális központja.

A csütörtöki rendezvényre több mint kilencszáz jegyet adtak el, és valóban volt az egésznek egy csipetnyi nemzetközi jellege, mert a külföldi előadók mellett néha a magyarok is angolul adtak elő. De ha a Smartmobil valóban regionális rendezvénnyé akar válni, akkor muszáj lesz teljesen átállni angolra.

A több tucat előadás a mobiltechnológia szinte minden fontos területét lefedte. Az olyan nagyvállalatok mellett, mint a Magyar Telekom és a Microsoft, számos kisebb cég is felvonult. Utóbbiak előadásain például kiderült, hogy az interfészek tervezésénél a bőrkötést és papírlapot utánzó skeuomorph interfészek és a kilapított grafikák helyett a kettő kombinációja, a skeuominimalizmus a legújabb trend a grafikus tervezésben. A Prezi.com munkatársa pedig arról beszélt, hogy amikor a megosztott prezentációra ráklikkelő felhasználó végül mégsem jut el addig, hogy letöltse az alkalmazásukat, akkor milyen elemzésekkel lehet megoldást találni.

Orvosok határok nélkül

A Smartmobil egyik legizgalmasabb előadás-sorozata az egészségügyi alkalmazásokról szólt; már több mint tizenhétezer ilyen szoftver érhető el az iPhone-ra, és ez egy nagyon gyorsan fejlődő terület. Felmérések szerint nemzetközi szinten is jól állnak a magyar orvosok az okostelefonok és táblagépek használatában, és az ő ajánlásaiktól függ, hogy a páciensek is használnak-e ilyen appokat – mondta Balogh Judit, a hazai egészségügyi appokat fejlesztő PharmaPromo ügyvezető igazgatója. Egy sikerükről is beszámolt, az elsősegélynyújtásban gyakorlati segítséget nyújtó alkalmazásukból már kétezer esetben hívták ki a mentőket.

A továbbfejlesztési lehetőségekről Krivácsy Péter, az Országos Mentőszolgálat vezető gyermekgyógyásza beszélt. Szerinte arról is fontos lenne értesíteni a felhasználókat, hogy hol találnak a közelükben olyan segélynyújtót, aki szakszerű újraélesztést tud elvégezni. Könnyen lehet ugyanis, hogy a szívinfarktust kapott illető közelében lakik egy mentős, vagy pont arrafelé kávézik egy orvos.

Meskó Bertalan a távoli jövőbe röpítette a hallgatóságot, amikor bizonyos orvosok munkáját már gépek végzik el. A Google Glass intelligens szemüveg például komoly szerepet kaphat a műtétek során, mert a sebészorvos szemszögéből tudja felvenni az eseményeket, és minden egyes mozdulatát utólagos elemzéssel tudják majd kiértékelni. Persze nem egy orvos, hanem a Watson szuperszámítógép nézi át a több óra hosszú felvételeket.

vuzix.glassesx519

A jövőkutató orvos szerint most az a legnagyobb gond, hogy sok páciens szeretné használni a mobilalkalmazásokat, de nagyon sok az olyan orvos, aki nem ismeri ezeket. Meskó szerint nagyon fontos az orvosi alkalmazások értékelése olyan szempontból, hogy melyek az igazán hasznosak. Mivel a felhasználók kényes személyes adatokat osztanak meg az appok segítségével, a biztonságos használatot oktatni kell. A szakember úgy véli, nagyon óvatosan, lépésről lépésre kell haladni, hogy a legjobb, legmegbízhatóbb módszerek kerüljenek be az orvosok eszköztárába.

400 000 euró kéne

Ritka az olyan konferencia, amin nem alszanak be a résztvevők az ebédszünet után, de a Smartmobil sikeresen túllendült ezen az átkozott holtponton a startup cégek versenyével, ami rendkívül szórakoztató volt. Ez angolul zajlott, mert a résztvevő fejlesztőknek európai befektetők előtt kellett elmagyarázniuk, miért is lenne jó üzlet támogatni őket.

A versenyt az Iblueopen nyerte a telefon segítségével nyitható zárszerkezettel. Megoldásuk egyik eleme az okostelefonon futó ingyenes alkalmazás, amivel bluetooth kapcsolaton lehet vezérelni a garázsnyitót, a lakás zárszerkezetét vagy az autó lopásgátlóját. Ugyanez a fejlesztőcsapat dobta piacra a színváltós bluetooth villanykörtét, de a zárnyitó alkalmazást külön cégben, újabb befektető bevonásával akarják útnak indítani. Annyira előrehaladott állapotban vannak, hogy már készül ötszáz egység, amit szétosztanak kereskedők közt, és a következő lépéshez, a nagyobb léptékű sorozatgyártáshoz igényelnék a befektetői tőkét.

A második helyezett az egyik személyes kedvencem, a Sighter, amely játékos módon vezeti végig a turistát az ismeretlen városon. A felhasználónak egy képet kell megtalálnia, és az app egy iránytű segítségével mutatja meg, hogy merre kell haladni. Amikor megvan a kép, és a júzer lefotózza, a rendszer pedig felismeri a találatot. A csapat elsősorban marketingre kérne pénzt, úgy négyszázezer eurót, és persze bevételi forrásokat is láthatók a rendszerben. A játék például összeköthető kocsma- és étteremajánlóval, vagy egészen pofátlan módon akár boltokban is lehetne egy-egy szponzorált túra végállomása.

A harmadik helyezett a kevésbé szexi, de annál nagyobb üzleti lehetőséget kínáló nagyvállalati szegmensnek készülő Mobilengine. Ez az alkalmazás a terepen dolgozó alkalmazottak munkáját könnyíti meg, hogy a biztonsági őrök, kamionsofőrök és az utazó ügynökök a mobiljuk segítségével tudjanak adatokat bevinni a céges adatbázisba. Tulajdonképpen formanyomtatványt digitalizálnak személyre szabott módon a cégeknek, de úgy, hogy a mobilos kliensük egyszerre akár tucatnyi különféle háttérrendszerhez (SAP, Oracle stb.) tud csatlakozni. Erősségük a gyors fejlesztés, az egységes szoftver, és a nemzetközi terjeszkedéshez keresnek befektetőt.

A versenyzők közt volt még néhány érdekes ötlet, ami idővel befuthat. A Statzup például a sportolók teljesítményével kapcsolatos statisztikákat tudja egymás mellé helyezni, így a júzer gyorsan eldönthet egy kocsmai vitát arról, hogy Messi vagy Torres az eredményesebb.

A Sopreso fejlesztői pedig a konferenciákat tennék interaktívvá, hogy a nézőközönség az okostelefonon futó szoftverrel kifejezhesse unalmát, lelkesedését, és ha valaki kapcsolatba akar lépni egy előadóval, akkor ne a vetítés végén két másodpercig látható emailcímet kelljen lejegyzetelni, hanem ezt egy gombnyomással megtehesse.

A Smartmobil 2013, bár döcögősen, bő félóra késéssel indult, összességében változatos és informatív volt. És az előforduló ügyetlenkedések ellenére, még a barcelonai mobilkongresszus végigrohanása után is azt mondhatom: lájkolom.