Végre megegyezett az Apple a kínaiakkal

2013.12.05. 10:39

Évekig tartó pletykák, tárgyalások után az Apple végre aláírta a szerződést a világ legnagyobb mobilszolgáltatójával, a China Mobile-lal. A hírt elsőként a Wall Street Journal írta meg, a lap azt is megtudta, hogy az első iPhone-okat még idén meg lehet majd vásárolni hivatalosan is a kínai szolgáltatónál.

Valószínűleg december 18-án jelentik be ezt hivatalosan, ezen a napon tervezi a China Mobile bemutatni új 4G szolgáltatását. A megállapodás fontos az Apple-nek, ezzel egy csapásra 700 millió potenciális előfizetőt érnek el a világ legnagyobb, és legdinamikusabban fejlődő mobilpiacán.

A China Mobile évek óta fontos célpont az Apple-nek. Már két éve is volt arról szó, hogy az akkori iPhone kapható lesz a szolgáltató kínálatában, de nem sikerült megegyezniük. Az iPhone egyébként hivatalosan már kapható Kínában a kisebb rivális mobilszolgáltatóknál, a China Telecomnál és a China Unicomnál.

Az Apple-nek jól megy mostanában a tárgyalás az ázsiai országok szolgáltatóival, nemrég a legnagyobb Japán mobilcéggel sikerült megegyezniük. Az NTT Docomo azért adta be derekát végül, mert előfizetőket kezdett el veszíteni a kisebb konkurensekkel, a SoftBankkal és a KDDI-vel szemben. A két megállapodással az Apple bebiztosította magát Ázsia két legfontosabb piacán.