Csak ingyenes appokat töltünk le

2014.01.14. 12:35

Egyre nehezebb lesz pénzt keresni mobilra vagy tabletre kifejlesztett alkalmazásokkal, derül ki a Gartner jóslatából. A piackutató cég szerint 2018-ra a fejlesztéssel foglalkozó fejlesztőknek csupán 0,01 százaléka lesz elégedett a pénzügyi fogalmával.

A bőséges kínálat az oka mindennek. Az Apple és a Google szoftverboltja is már több mint egymillió különböző appot kínál letöltésre, tehát a piac túltelített. Nincs élő ember, aki képes lenne végignézni a teljes katalógust, és mindenki igyekszik gyorsan túltenni magát az appok beszerzésén: letölti azt, amit a toplista elején talál. Emiatt az újdonságok, hiába lennének sokkal jobbak a már elterjedt szoftvereknél, nehezen találnak vevőkre.

A Gartner szerint az emberek egyre inkább az ismerőseik, termékbemutatók és hirdetések alapján választják ki az appokat, tehát a fejlesztőknek is ezeket a csatornákat kell célba venniük, ha eladásokat akarnak generálni. De még így is kérdéses, hogy összejön-e a várt bevétel, mert szinte minden fizetős appnak van ingyenes alternatívája. A Gartner azt jósolja, hogy három év múlva a letöltések 94,5 százaléka ingyenes app lesz. A cég tavaly kiadott előrejelzésében még csak 91 százalék jutott a nulla forintos appokra, tehát gyorsan növekszik az arányuk. 

Ennek két következménye lehet. Egyrészt az, hogy a felhasználók nem a legjobb appokat fogják használni, hanem azokat, amelyek már stabilan megvetették a lábukat az alkalmazásboltban; gyorsan megjelentek, és annyian lájkolták őket, hogy már magától terjed az alkalmazás.

Az a tapasztalatunk, hogy sok ingyenes alkalmazásból pont az a hozzáadott érték hiányzik, amitől valóban hasznos tudna lenni. Néhány esetben pedig az app csak látszólag ingyenes, és a letöltő mindössze egy közepesen hasznos demó változatot kap meg ingyen, és az igazán jó funkciókért – appon belül vásárlással – fizetni kell. Ez nem is elhanyagolható piac, a Gartner szerint 2017-ben az alkalmazások által generált forgalom 48 százaléka appon belüli költésekből származik majd, ami a 2013-ban még csak a forgalom 17 százaléka volt.