Hangulatos csirkeaprítás zöld fényben

2014.05.07. 16:38

Már nem csak milliomosoknak lehet digitálisan vezérelt lakásuk, mert a bluetooth terjedésével egyre több távirányítós lakberendezési eszköz, kiegészítő jelenik meg a boltokban. A legegyszerűbb néhány hangulatfénnyel kezdeni, mert az nem olyan drága, és a lakást sem kell szétfúrni miatta. A magyar fejlesztésű LiteClick izzóját és led-szalagját próbáltuk ki.

Amíg a százwattos izzók uralták a terepet, a lakás megvilágítását egyszerűen ki tudtuk alakítani. Elég volt becsavarni egy-két fényszórót a plafon közepére, és a sarokban megbújó pókok is megvakultak. A halogének és ledek azonban fokozatosan átalakítják a lakberendezési szokásokat, a központi fényforrást kiválthatjuk több, különböző fényerejű és típusú lámpával.

A Liteclick ledjeit tesztelve hamar kiderült, hogy világítás átalakítása nem is olyan egyszerű feladat. Hetekig azon vaciláltam, hova rakjam a tesztlámpákat, mert a méteres led-szalag hosszabb volt a könyvespolcnál, az E27-es foglalatú izzó pedig nem igazán vált be a konyhában, a kopasztott csirke semmivel sem volt szebb zöld fényben, mint normál megvilágításnál. Végül a kredenc alja és egy használaton kívüli olvasólámpa lett a távirányítós fények helye.

teardown orig.png

A fényerő sem számít igazán, mert ezek egyfajta modern gyertyaként, hangulatvilágításként funkcionálnak. Tévézés vagy vacsorázás közben nincs szükség ennél erősebb megvilágításra.

Legyen vörös!

Az izzókat vezérlő LiteClick alkalmazás most Androidon érhető el és iOS-en; a Blackberry és Windows Phone verzión még dolgoznak. Az izzó és a led-szalag tudása néhány szóban összefoglalható: a mobilos appban kiválasztott színben és fényerővel tudnak világítani. Válogathatunk színskála és RGB-csúszkák segítségével, fehér fény esetén be tudjuk állítani a színhőmérsékletet. Egyetlen különlegesebb színbeállítási mód van, amikor az izzó és a led-szalag magától végigszalad a színskálán.

Sok más hasonló izzóval szemben nincs szükség központi vezérlő egységre, mert minden tudás az izzókban, illetve a ledszalag vezérlőegységében van. A telefon közvetlenül, egyszerre több fényforrással kommunikál, és ezzel a módszerrel is megoldható, hogy az izzók egyforma színben világítsanak.

Zölden világít a zöld kredenc, középen a ledszalag vezérlőegységével
Zölden világít a zöld kredenc, középen a ledszalag vezérlőegységével



A LiteClick app pár máspdperc alatt megtalálja a közelünkben lévő izzókat, és be kell jelölnünk, hogy melyiket akarjuk irányítani. A rendszer különlegessége, hogy nemcsak a bluetooth 4.0 szabványt ismeri, hanem a régebbi, és emiatt több okostelefonban megtalálható bluetooth 2.1-et is. A teszt során kiderült, hogy a telefonok csak korlátozott számú bluetooth eszközt kezelnek. Amikor egy karórával és egy hangszóróval is a mobilunkhoz csatlakoztunk, akkor már nem tudtunk egyszerre két lámpát vezérelni.

lite



Az alkalmazás egyszerű, csak a színeket tudja állítani, nem kezd villogni egy bejövő hívásra. De ez talán jobb is így. Semmi szükségünk nincs még egy olyan eszközre, amely elvégzendő feladatokkal, bejövő információkkal zaklat minket. Bőven elég, ha egy lámpa szépen világít.