Az iPhone 6 felbontása: 1706×960 pixel

2014.05.15. 11:45

Készül az Apple iPhone 6, és folyamatosan szivárognak az információk az új készülékekről. Azt ugyanis már régóta pletykálják, hogy nem is egy, hanem rögtön két új méretben is kapható lesz az Apple népszerű okostelefonja. A kisebbik változat 4,7 colos, a nagyobbik pedig 5,5 colos kijelzővel lesz felszerelve.

Mindez azt is jelenti, hogy megint változik az iPhone kijelzőjének a felbontása, és a szoftverfejlesztőknek frissíteniük kell az alkalmazásaikat, nehogy csúnyák legyenek az új készülékeken.

Az Apple érdekes módon kezeli a felbontásokat. Az iPhone 4 kijelzője méretre ugyanakkora volt, mint az elődöké, de a felbontása a korábbi 320×480-ról jelentősen megnőtt, 640×960 pixelre. Steve Jobs ekkor vezette be a köztudatba a Retina felbontásnak hívott marketing-bullshitet, ami nála azt jelentette, hogy 300 ppi-nél (pixel per inch) nagyobb a pixelsűrűség.

Akkor kezdett elszabadulni a pokol, amikor a felhasználói igényeknek engedve megnőtt a kijelző mérete. Az iPhone 5-ben megmaradt a 640 pixeles szélesség, de a magasság kereken 1136 pixelre emelkedett.

A 9to5mac Apple-ügyi szakportál szerint az iPhone 6 nagyobb kijelzőinél is muszáj lesz növelni a felbontást, hogy a kijelző mindenképpen "Retina" maradjon, és a 16:9-es képarány se változzon meg. Ennek érdekében minden irányban másfélszeresére kell növelni a pixelek számát, így jön ki a full hd-s (1080×1920) telefon világában szokatlan, 960×1704 pixeles felbontás. Mindkét új iPhone 6 esetében a korábbinál nagyobb lesz a pixelsűrűség: 4,7 colos változatnál 416 ppi, ami már megközelíti a mai full hd telefonok pixelsűrűségét, míg az 5,5 colos telefonnál 356 ppi-s lesz a kijelző. 

Egyértelmű, hogy a kijelző mögött is változások várhatók. A pletykák szerint az iPhone 6-ban debütáló Apple A8 processzor csupán a készülék teljesítményét, hatékonyságát növeli, és reményeink szerint az akku élettartartamát is.



  • Hírek
  • Bankszámla