![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Barcelona most a világ közepe
A tavaszi időjárás is jó indok lenne, hogy Barcelonában töltsük el március első hetét, hiszen nagyjából tíz fokkal melegebb van, mint Budapesten, és ilyenkor már ki szoktak ülni a helyiek a tengerpartra, lábat lógatni a kicsit még hűvös vízbe. Mi viszont nem ezért jöttünk ide, hanem mert itt lesz a Mobile World Congress (MWC), a világ egyik legnagyobb technológiai hacacáréja.
![Szombaton már szörfösök vetették be magukat a hullámok közé](https://kep.cdn.index.hu/1/0/784/7840/78402/7840231_e160d99fc07daa8ab6b4b3501af215cd_wm.jpg)
Hogy milyen komoly a mobilipari szövetség, a GSMA által megszervezett éves kongresszus mögött, többek közt abból látszik, hogy
- három nappal a hivatalos kezdés előtt, péntek reggel fel tudtam venni a belépőmet a reptérre kiköltöztetett jókora pultnál. Ehhez csak a GSMA mobilalkalmazásába letöltött QR-kódomat és igazolványt kellett felmutatni.
-
- a reptéren senki sem mászott az arcomra, hogy elvinne a városba ócsón, és különben is, vannak a GSMA-nak saját kisbuszai
- a kiállításhoz adnak egyedi feliratú, négy napra szóló tömegközlekedési bérletet. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy a nyakbaakasztós belépő műanyag tokjában külön hely van a bérletnek.
- több helyen találkozhatunk Barcelonában a GSMA jellegzetes pirosába öltözött segítőkkel.
Ez nem ment mindig ilyen flottul, de az elmúlt kilenc évben volt idő kitapasztalni, hogy miként kell megszervezni egy ilyen gigantikus világrendezvényt.
![000 DV1675878](https://kep.cdn.index.hu/1/0/783/7836/78363/7836349_1fce57c3067f7d7320556b6b27103324_wm.jpg)
Egyébként nem csak kütyük vannak itt, és amíg tátott szájjal bámulunk a mobilokra és okosórákra, több tízezer cégvezető szakmai előadásokon koptatja majd a bársonyborítású székeket. Beszélgetnek a jövő 5G hálózatáról, a dolgok internetéről, mobilvásárlásról, valamint a rém unalmasnak tűnő spektrumpolitikáról, ami valahol ezért mégiscsak fontos. Akkor lesz nekünk olcsó és jól működő mobilnetünk, ha ezt jól csinálják.
Sunday, bloody Sunday
Elvileg csak hétfőn keződik el a mobilos majális, de már a vasárnap is húzós lesz. Az Acer, a HTC, az LG és a Samsung is ezen a napon mutatja meg a legújabb készülékeit. Nagy titkok már nincsenek, rég kiszivárogtak a részletek. A Microsoft volt a legügyesebb titoktartó, csak sejtjük, hogy látunk majd egy új Lumiát. Állítólag az Acer lesz az, aki a Windows 10-et is megmutatja az egyik okostelefonján.
![Az LG kiszivárgott LTE okosórája](https://kep.cdn.index.hu/1/0/783/7836/78361/7836179_7d6be5b7e89efa750d38f190dc4c5e5a_wm.jpg)
A Lumia felvásárlásával mobilgyártóvá előlépett Microsoft kényelmes helyzetben van, mert ő csak jó példát akar mutatni a többieknek. Neki semmi baja nincs a kínai konkurenciával, amíg pofátlanul olcsó tableteken és mobilokon is elérhetővé teszik a Windowst.
A Samsungnak sokkal több oka van aggódni. A dél-koreai gyártó állítólag megszabadul a korábbi csúcskészülékét elcsúfító műanyag borítástól, és a Galaxy S6 teljesen fém házat kap. A kiszivárgott képekből az is kiderült, hogy két típus lesz: az egyiknek hajlított lesz a kijelzője, a másiknak teljesen hagyományos. A kijelző mérete biztosan nem nő nagyobbra, hiszen a Samsung óriásmobilja a Note, melynek tavaly szeptemberben jelent meg a két legújabb verziója.
![A Galaxy S6 kiszivárgott, hivatalosnak tűnő látványterve](https://kep.cdn.index.hu/1/0/783/7836/78361/7836193_894766ee8fee16dc61a4344f46ad7349_wm.jpg)
Nehéz helyzetben van a Samsung, mert a kínai riválisok sokkal olcsóbban adják mindazt a csúcstechnikát, ami a Galaxy mobilokban is megtalálható. Eközben viszont nem veheti le a szemét az Apple-ről sem, és muszáj a hightech iPhone 6-tal is versenyre kelnie. Ebben a helyzetben könnyű két pad között a földre esni, amint azt a Samsung nyereségének csökkenése is mutatja.
Hasonló feladattal kell megbirkóznia a HTC-nek is. A tajvani cég három év után először tudott nyereséget termelni, és az M9 nevű mobiljának igazán szupernek kell lennie, hogy ne forduljon a cég megint mínuszba. A pletykák szerint az M9-en is két hátsó kamera lesz, amelyekkel térhatású képeket tudunk gyártani, és ha hihetünk az értesüléseknek, a HTC szakít a kis felbontással, és 20 megapixeles képeket tudunk elmenteni. A mobil előlapja pedig teljesen üvegből készül.
![htc-one-m9.png](https://kep.cdn.index.hu/1/0/783/7836/78361/7836195_a7570417b11ce9f6de7012d59a570af0_wm.png)
A Sony mobilos részlegét is rosszul érintette a kínaiak által generált verseny, ezer embert kirúgtak, átszerveznek, és legutóbb már attól az ötlettől sem zárküztak el, hogy hagyják a fenébe az egészet, és kiszállnak a mobilgyártásból. Ettől még bemutathatnak újdonságokat, és már pletykálnak az Xperia 4-ről.
Komolyabb dolgokra számítunk az LG bemutatóján, bár a dél-koreai cég volt olyan kedves, és előre leleplezett szinte mindent. A hajlított kijelzőjű Flex 2 januárban megjelent, a négy új középkategóriás modellt (Spirit, Leon, Joy és Magna) februárban jelentették be. A társaságnál a mobilhálózatra csatlakozó, telefonhívások lebonyolítására is alkalmas Watch Urbane LTE karóra lesz a legizgalmasabb termék, arra ugyanis nem számítunk, hogy most bemutatják a G4 csúcsmobilt. Az van annyira fontos termék, hogy külön bemutatót szervezzenek neki.
Most már aztán tényleg jön az 5G?
Csigavér, a merészebb előrejelzések is csak 2020-ra várják az első élő 5G hálózat beindulását. Ez persze nem kímél meg minket attól, hogy a technológiai cégek telebeszéljék a fejünket az 5G előnyeivel. A kiállításon az Ericsson, a Huawei és a Nokia is megmutatja nekünk, hogy mi jót tud a hálózatok következő generációja.
Az Ericsson már kiadta a mobilitási jelentését, amiben olyan izgalmas dolgok vannak, hogy a mobil adatforgalom nagyját öt népszerű alkalmazás generálja.
![Képernyőfotó 2015-02-27 - 15.10.46.png](https://kep.cdn.index.hu/1/0/783/7833/78330/7833047_71ac45a24216be079d418e5a43fbcbd9_wm.png)
Az okostelefonok piaca pedig őrült tempóban bővül. 2014-ben 800 millió okostelefon került forgalomba, és ennek hála 2013-hoz képest 40 százalékkal, 1,9 milliárdról 2,7 milliárdra nőtt az előfizetések száma.
Maradjanak velünk, és vasárnaptól kövessék a közvetítésünket!
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Rovataink a Facebookon