A Microsoft is beszállna a mobilfizetésbe
Több jel is arra utal, hogy úton van a Microsoft saját mobilfizetési platformja. A cég minden különösebb hírverés nélkül beadott egy erre vonatkozó kérvényt, az új operációs rendszerük pedig támogatni fogja a szükséges technológiát
Egy banki tanácsadó szúrta ki, hogy a cég még februárban beadott egy kérvényt a Financial Crimes Enforcement Network (FinCEN) nevű pénzügyi ellenőrző szervezethez, hogy jogosultságot szerezzenek pénzügyi szolgáltatást nyújtására. A jelek szerint több államban már meg is kapták a szükséges engedélyt.
Emellett még márciusban bejelentették, hogy a Windows 10 mobilos változata támogatni fogja a Host Card Emulation (HCE) nevű szabványt, amely elektronikus kártyák, például bankkártyák szoftveres helyettesítését teszi lehetővé. Ezt a megoldást használja az Android is arra, hogy NFC-vel kapcsolódjon egy terminálhoz fizetéskor. A technológia előnye, hogy kikerüli a SIM-kártyára épülő biztonsági megoldásokat, így független a mobilszolgáltatótól.
Az Ars Technica megkeresésére a Microsoft tartózkodó választ adott, amelyből kiderül, hogy valóban szeretnék lehetővé tenni a windowsos mobilfizetést, de a kész termék még odébb van. Sokat persze nem érdemes várniuk, hiszen a piac már így is kezd telítődni, miután a Google és az Apple már használatban lévő megoldása után a Samsung is bejelentette, hogy érkezik a saját rendszerük.
Rovataink a Facebookon