Remek kamerával próbál hódítani a Huawei új csúcsmobilja

Megint szerzett a Huawei egy kis esélyt arra, hogy javítsa pozícióját a mobilgyártók rangsorában, és nagyobb részt hasítson ki az okostelefonok piacán. A minőség már nagyon rendben van, a most kipróbált P9 lenyűgöző készülék, formára és tudásra egyaránt. Nincs benne annyi extra, mint egy Samsung Galaxy S7-ben, de az ára sem annyira szemforgató. Viszont már elég sokba kerül ahhoz, hogy elriassza a vevők egy részét.

Félő, hogy a kínai vállalatnak még nem elég ismert és bejáratott a neve ahhoz, hogy vevők tízmilliói költsenek el 600-650 eurót, azaz 186-200 ezer forintot egy általa gyártott mobilra. Pedig tesztünk alapján éppen P9 az a készülék, ami növelheti a Huawei renoméját. Ha bejön a Huawei számítása, és sikerült megkapaszkodnia a prémium gyártók között, az nagy győzelem lehet Kína mobiliparának.

A Huaweinek volt már néhány szép telefonja, de a P9 még magasabbra teszi a lécet, és a tavalyi P8 egyenesen fapadosnak tűnik mellette. A mobil feltűnően vékony, és a lekerekített a fém oldalával kényelmesen belesimul a tenyerünkbe. A szintén fém hátlap egységes szürkeségét csak az árnyalatnyival sötétebb ujjlenyomat-olvasó, alul egy vékony elválasztó műanyag, valamint a dupla kamerát rejtő fekete sáv töri meg. A lencsék nem állnak ki, teljesen belesimulnak a készülék testébe.

Szemből az 5,2 colos kijelző uralja a látványt. Ez csak full hd, tehát a felbontása valamivel kisebb, mint a többi szupertelefoné, de a 1440x2560 és a 1080x1920 pixel között nincs igazán látványos különbség. A fényerő napsütésben is elég jó volt, persze még messze van a nyár, amikor a levegő is remeg a forróságtól.

Egyedül azt hiányoltam, hogy a kijelzőt nem lehet felébreszteni duplán rábökve - vagy az oldalsó gombot kell megnyomni, vagy ujjlenyomattal kell belépni. Az utóbbi villámgyors, a P9 ritkán olvassa be hibásan a mintázatot, és általában akkor téveszt, ha egy kicsit nedves az ujjbegyünk. A hátlapon lévő leolvasó fő hátránya, hogy az asztalra fektetett mobil pont eltakarja, tehát ilyenkor vagy felvesszük a mobilt a kezünkbe, vagy bepötyögjük a pin-kódunkat. 

Saját magokat ültetett

A kijelző mögött brutális erő van, amit az Antutu mérőszoftvere az iPhone 6S alá és a Samsung Galaxy Note 5 fölé lőtt be, és az utóbbihoz áll közelebb. Ez nem jelent semmi rosszat, egy hét használat alatt egyszer sem fagytak le appok, a P9 mindig gördülékenyen működött. A telefont a Huawei saját fejlesztésű, nyolcmagos Kirin csipje hajtja meg, ennek az erősebb négy magja 2,5 GHz-en, a gyengébb négyes 1,8 GHz-en pörög.  Játékok futtatása közben csak enyhén melegedett a P9.    

Az alapmodellbe beszerelt 3 GB RAM a rivális gyártók csúcskategóriás kínálatánál egy picit kevesebb, hiszen többen szereltek 4 GB-ot a legjobb készülékeikbe; ezt a Huaweitől csak az 50 euróval drágább, 64 GB tárhellyel felszerelt változatban kapjuk meg. Szerencsére nem feltűnő a különbség, legalábbis a programváltó gomb megnyomásakor, amikor látjuk a szabad memória mennyiségét, még nem találkoztunk vészesen alacsony értékkel.

A P9 már Android 6.0-val érkezik a boltokba, vagyis az operációs rendszer a lehető legfrissebb. Most még. Ezzel csak a következő években lehet gond, hiszen a  Huawei  a saját EMUI kezelőfelületét telepíti a készülékeire, és ez a kis extra általában lassítja az operációs rendszer frissítését. Mielőtt engedélyezik az új Androidot, le kell tesztelni az interfészt, hogy minden hibátlanul működjön az upgrade után is.  

Az egyedi kezelőfelület átka, hogy nem mindenkinek jön be, amit a gyártó kitalált. Az EMUI nekem azért nem tetszik, mert minden feltelepített app ikonját a főmenüben tudjuk elhelyezni, ugyanott, ahol a widgetek vannak, és nincs egy különálló programindító menü. Persze létrehozhatunk magunknak egyet, az iPhone-on alkalmazott "Apple's shit" nyomán nyitottam egy Huawei's shit mappát, ahová elrejtettem néhány tök fölösleges appot: a tükröt, az iránytűt, a témaválasztót és ilyesmiket. Persze Androidon egyszerűen átugorható a gyártó felülete egy saját indítómenü telepítésével.

Itt-ott belefutottunk az EMUI-ban néhány apró, ám megkerülhetetlen hibába is. A fényerőállítóról azt gondolnánk, hogy az oldalirányú csúszkán végighúzott ujjal is tudjuk állítani a fokozatot, de erre a mobil egyáltalán nem reagál. Oda kell bökni, ahová be akarjuk állítani a fényerő szintjét. Az ugyanitt elérhető parancsikonok száma is nagyon korlátozott: hiába férne el még három ikon (és szükségünk is lenne rá), csak kilencet tudunk itt elhelyezni.      

Művészi hajlam

Az okostelefonok egyik legfontosabb része a kamera, és hogy a P9 ezen a területen se maradjon szégyenben, ahhoz a Huawei a Leica segítségét vette igénybe. Changzhu Li, a Huawei okostelefonokért felelős alelnöke a P9 londoni bemutatóján elmondta, hogy a fényképészeti céggel három éve vették fel a kapcsolatot, és a Leica a lencsék, a szenzor és a jelfeldolgozó csip tervezésében egyaránt részt vett.

Ennek a kooperációnak lett az eredménye a különleges dupla kamera, melyben az egyik szenzor csak fekete-fehér képeket készít. Ezt nem egy filterrel érik el, tehát a hatás egyáltalán nem ugyanaz, mint amikor az Instagramban a színes képeket utólag színtelenítjük. Ebben a szenzorban ugyanis nincs benne a színes szűrő, ezáltal több fény éri el a szenzort, és félhomályban jobb képeket tudunk készíteni.

Ez ügyes trükk, de a jobb képekért cserébe le kell mondani a színekről, ami az átlag felhasználónak túl nagy áldozat lehet. Mégsem a 80-as években élünk, amikor még a tévé is fekete- fehér volt, és nem bujkál mindenkiben egy Robert Capa.

Valamivel hasznosabb, hogy a dupla kamerát a P9 a fókuszálás során is felhasználja, ahogyan a beépített lézere távolságmérőt is. A kamerának a szoftvere is hatékonyan segíti a képkészítést. Balra lapozva tudjuk kiválasztani a képkészítés módját, hogy akarunk-e HDR-t, panorámát, esetleg time-lapse vagy lassított videót, jobbra lapozva pedig a képek és videók alaptulajdonságait állíthatjuk, köztük a felbontást, az időzítőt, a mosolykövetést és az időzítőt. Itt választhatunk élénk, lágy vagy normál színeket is.

A profi fényképezési módban kézzel tudjuk állítani az ISO-t, a zársebességet, a fókuszt és a színhőmérsékletet, és a képeket el tudjuk menteni RAW fájlba is, ha sokat akarunk vele utómunkázni valami profi képszerkesztő szoftverben. Vagy készíthetünk olyan kis mélységélességű fotókat, amelyeken utólag, a galériában is tudjuk állítani a fókusz távolságát, hogy az előtér vagy a háttér legyen éles.

Azt egy későbbi tesztben próbáljuk majd kideríteni, hogy a Huawei P9, a Samsung Galaxy S7 és az LG G5 fényképezői közül melyik a jobb, de az már biztos, hogy ez a legjobb kamera, amit eddig a Huaweinél láttunk. És nem az utolsó, mert a Huawei azt ígéri, hogy a Leicával való együttműködésnek a többi csúcsmobilban is lesz majd nyoma. Kérdés, hogy a magas árral mennyire tudnak majd versenyre kelni a nagy riválisokkal.

	Huawei P9
Méretek	70,9×145×7 mm, 144 gramm
Kijelző	5,2 colos, 1080×1920 pixeles
Csipkészlet	Nyolcmagos Kirin 955, 4×2,5 GHz + 4×1,8 GHz
Memória, tárhely	3 GB RAM/32 GB ROM, 4 GB RAM/64 GB ROM
Hálózat	802.11 a/b/g/n/ac, kétsávos wifi (2,4 és 5 GHz), bluetooth 4.2
Mobilnet	LTE Cat6 (300 Mbps letöltés 50 Mbps feltöltés)
Kamera	12 megapixel, f/2.2, 8 megapixel f/2.4
Rendszer	Android 6.0
Akku	3000 mAh