Mindent belezsúfoltak az új Note-ba

SAM 0144
2016.08.02. 18:56

A Samsung új Note-jába mindent beleszuszakoltak, amit egy mobilba ma tenni lehet. Van íriszolvasója, érzékenyebbé tették az S Pennek nevezett tollat, és még sok olyan szolgáltatást tettek bele, amelyet itt próbálnak ki először. Mindezt ki tudtuk próbálni még a keddi bemutatót megelőzve. A dél-koreai gyártó múlt héten nagy titkolózás mellett vitt el Londonba pár újságírót néhány nappal a hivatalos premier (augusztus 2.) előtt, hogy megnézhessük a Note 7-et - persze, csak az ilyenkor szokásos titoktartási szerződések aláírása után.

A Samsung zászlóshajója

A Samsung Note sorozatát gyakran a gyártó csúcstelefonjaként emlegetik. Nem annyira tömegtermék, mint a másik csúcskategóriás modell, az S sorozat darabjai. A Note sorozatba teszik bele a legújabb fejlesztéseket, mint például idén az íriszszkennert, a HD Dual Edge Super AMOLED kijelzőt, a 12 megapixeles Dualpixel kamerát és a teljesen vízálló vázat.

Az első Note-ot 2011-ben jelentették be a berlini IFA kiállításon. Sokan gyanakvással figyelték az akkor még szokatlanul nagynak tartott mobilt, amely valójában félúton volt a mobil és a tablet között. Ezt a kategóriát sokáig phabletnek hívták a phone és a tablet szavak összevonásával. Ma már nem olyan kirívó a mérete, bár még mindig a legnagyobb telefonok közé sorolhatjuk. Az első Galaxy Note nagy siker lett megjelenésekor, két hónap alatt egymillió darabot adtak el belőle. A kategória ma már 18 százalékos részesedést ért el az európai mobilpiaci bevételeknél, 2012-ben ez még csak 1 százalék volt.

A Note mindig is a Samsung zászlóshajójának számított, mérete miatt ugyanis olyan funkciókat is felhasználóbaráttá lehetett tenni, amelyek a jóval kisebb S sorozatba nem férnek bele (vagy ha mégis, nem teljes az élmény).

De miért a 7 jön az 5 után?

Nem olyan izgalmas a válasz, mint ahogy gondolnánk. A Samsungnak elege lett abból, hogy a Note egy számmal lemaradt a Galaxy S sorozathoz képest. Az S betűvel ellátott mobilok már a 7-es sorszámnál tartanak, a Note-nál azonban csak a 6-os jönne. Ez azért is okoz zavart, mert a Note-ot általában fél évvel később mutatják be, mégis kisebb a számozás rajta. Mostantól nem így lesz, a Samsung összes csúcskészülékének ugyanaz lesz a számozása.

Tavaly nem hozták Európába a Note 5-öt, így itt kimaradt egy év az itt élő felhasználóknál. Persze ez nem mindenkinek tetszett, több mint ötvenezer európai felhasználó írta alá azt a petíciót, amellyel jelezték a Samsungnak, hogy ezen a piacon is tegyék elérhetővé a Note-ot. A Samsung többek között emiatt is döntött úgy, hogy ezúttal Európában is kiadja a Note 7-et.

A Note-ot úgy alakították ki, hogy minden eleme a legjobb legyen, ami a piacon található, a Galaxy S telefonok legjobb tulajdonságait próbálták belegyömöszölni a készülékbe - és persze ezért elég borsos árat kell fizetni. A készülék talán leglátványosabb funkciója az íriszszkenner, ezzel ugye nem kóddal vagy ujjlenyomattal lehet kioldani a kijelzőt, hanem ahogy a nevéből is kitalálható, a szem íriszének leolvasásával. Hátrány, ha valaki szemüveges, mert akkor nem mindig működik, főleg ellenfényben nem vagy ha koszos a szemüveg. A bemutatón ezt el is ismerték a gyártó képviselői.

A másik látványos eleme a stylus, vagyis a készülékhez tartozó toll. Az S Pen névre hallgató eszköz egészen sokoldalú, lehet vele írni, rajzolni, festeni, szótárat használni, alkalmazásokon belüli rejtett funkciókat előhozni. Nem is kell feltétlenül hozzáérinteni a kijelzőhöz, gyakran elég ha csak közelítünk felé a tollal. Az S Pennel például lezárt (tehát sötét) kijelzőre is jegyzetelhetünk, majd ezt elmentve (pinnelve) mintegy postitként, vagyis emlékeztetőként használhatjuk a mobil alvó állapotában. El tudok képzelni olyan eseteket, amikor örülnék neki, ha minden egyes pillanatban emlékeztetne valami az elvégzendő fontos feladatra. Ennek a funkciónak az alapja egyébként megvolt a Note 5-ön is, csak most a jegyzetet hozzá lehet rendelni az alvó kijelzőhöz vagy akár más alkalmazásokhoz is.

A gyártó most minden egyes telefonon használt tartalombeviteli alkalmazást egyesített a Note-ban, itt lehet rajzolni, írni, kézzel írni, festeni, még képeket és videókat is csatolni a jegyzetekhez. Mindig is csodáltam a bemutatókon készülő jegyzetcsodákat, hogy aztán kipróbálva az alkalmazásokat csalódottan vegyem tudomásul, hogy én ehhez még kevés vagyok, messze nem tudok olyan jól rajzolni és olyan ügyesen elrendezni a fotókat, hogy egy igazán jól kinéző jegyzetet alkossak. De ezzel valószínűleg sokan így vagyunk, mindenesetre jó marketingeszköz ez a gyártók kezében.

A Note-ot biztonságos készüléknek hirdeti a Samsung, ennek egyik eleme az íriszszkenner. Másik eleme egy olyan alkalmazás, amely egy titkosított fiók a mobilon belül. Ide másolhatja a felhasználó azokat a fájlokat, képeket, videókat, alkalmazásokat, amelyeket el akar zárni mások elől. Ezt a foldert titkos kóddal vagy az íriszszkennerrel lehet megnyitni, az ide kerülő tartalmat automatikusan titkosítja a készüléket, vagyis sokkal nagyobb biztonságot ad, mint egy átlagos fiók.

A telefon víz- és cseppálló, de ez nem újdonság az eddigi készülékekhez képest. Ugyanazt a IP68-as szabványt kapta meg, mint az S sorozat készülékei. Az új Note három színben kapható, ez a fekete, kék és ezüst, vagy ahogy ők fogalmaznak, Black Onyx, Blue Coral, Silver Titanium. A készüléket egy hónap alatt a világ minden országába bevezetik, nálunk elég drága lesz, 290 ezer forintot kell kiperkálnia annak, akinek erre fáj a foga.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?