
Gigabites sebességel érkezik a mobilozás jövője
Indul a Mobile World Congress 2017

További Cellanapló cikkek
Hétfőn nyitja meg kapuit a Mobil Világkongresszus, de már vasárnap elk ezdődik az őrület, mert az elektronikai cégek az expó nulladik napján elkezdenek egymásra licitálni, hogy melyikük tud szebb, gyorsabb és okosabb mobilokat gyártani.
A szervezők idén is legalább százezer látogatót várnak, pedig ez egy viszonylag szűk körű rendezvény, csak professzionális látogatók vehetnek részt rajta, köztük a világ nyolcszáz mobilszolgáltatójával, fejlesztőcégek csúcsmenedzsereivel, és nemzeti kormányok képviselőivel. A cél mindig ugyanaz: meghatározni a mobilozás jövőjét.
Mi a fogyasztói termékekre fókuszálunk, és ennek a szegmensnek a Samsung az egyik főszereplője. A dél-koreai vállalat egy új tabletet mutat be, és a jobban várt Galaxy S8 telefonról valószínűleg csak némi előzetest kapunk. Persze a pletykagyárból már kigördültek az információk az idei csúcsmobilról, az általában elég jól értesült Evan Blass szerint Quad HD+ kijelző, 4 GB RAM és 64 GB tárhely lesz benne. A két kamera pedig 12 illetve 8 megapixeles. Az is sejthető, hogy a Samsung által hivatalosan bejelentett Exynos 8895 rendszercsip fogja meghajtani,
Emberi nyelvre lefordítva az ennyit tesz: brutálisan erős. Persze ez önmagában elég unalmas hír, mert eddig is tudtuk, hogy a mobilok minden évben egyre gyorsabbak. A Samsung szerencsére az inkubátorából is visz néhány projektet az expóra, például egy kombinált virtuális/kiterjesztett valóság megjelenítőt, valamint egy 360 fokos virtuális turisztikai platformot.
Főnixek korszaka
A másik legjobban várt esemény a Nokia visszatérése lesz. A finn márkát már egy másik csapat kezeli, nem azok, akik elaludtak, amikor iPhone mindent megváltoztatott a mobiliparban. Az új mobilokon már Android operációs rendszer lesz, de meglepő módon mindenkit jobban érdekel, hogy a méltán híres Nokia 3310 újraéled. Erről még csak annyit tudunk, hogy hagyományos - nem okos - telefon lesz, és a 3310 formáját a jóval aktuálisabb Nokia 150 tudásával ötvözik.
Van esély rá, hogy a Nokia 3310 megint bombaüzlet legyen?
Vajon mennyit ér a nosztalgia az okostelefonok korában? Múltat idézünk és elemzünk egyet.
Közben még a Blackberry is mutat majd magáról életjeleket, a Mercury kódnéven ismert készülékkel. A hardvert már nem a kanadai cég gyártja, hanem a kínai TCL, akik arról híresek még, hogy ők tartják életben az Alcatel márkanevet is.

És még nem ért véget a felsorolás. Az LG-nek is szüksége van némi segítségre, hiszen a G5 bukása után idén muszáj sikerre vinnie a G6-ot. Az már biztos, hogy némi optikai tuningot elvégeztek rajta, a kiszivárgott képek alapján szinte az oldalfalig ér a kijelzője, és 5,7 colos méret mellett állítólag 2880×1440 képpont lesz a felbontása, ami szokatlan képarányt eredményez.
Az viszont már egészen biztos, hiszen közleményt is küldött róla az LG, hogy bemutatkozik az X power2 nevű készüléke, és ez
Mit mondjunk? Ez tényleg népigény, mindenkinek a túl gyors lemerüléssel van a legtöbb gondja. A kimagasló kapacitású, 4500 mAh-s aksi nagyjából 18 óra folyamatos internetezést vagy 14 órányi navigációt bír kiszolgálni, és a gyorstöltőnek hála 60 perc alatt 50 százalékos töltöttséget lehet majd elérni. Azt pedig még nem is mondtuk, hogy mindezt 5,5 colos kijelzővel érték el, szóval normális méretű telefonról van szó.
Kína is lelőtte a poént
A Huawei nem vacakolt sokat, egyértelműen közölte, hogy a P10 mutatkozik be Barcelonában. Ez is dupla Leica kamerát kap, mint az elődje, és talán ugyanúgy nagyobb felbontásúak lesznek, mint az év végén debütált Mate 9-ben. A kiszivárgott képeken látható, hogy a P10-nek szépen lekerekítették a széleit, és Evan Blass úgy tudja, hogy lesz egy nagyobb, 5,7 colos verziója is.

Fő riválisuk, a Kína mobilpiacát teljesen maga alá gyűrő Oppo minden eddiginél jobb, részletesebb fotókat ígér a sejtelmes 5x Project keretében. Idén talán már nem a szelfikamerát tuningolják tovább, hiszen eddig is arról voltak híresek, hogy a mobiljukon a szemközti kamera bődületes 16 megapixelt rögzített. Ez be is jött a kínai vevőknek, és egy év alatt 122 százalékkal nőttek az Oppo az eladásai, és 2016-ban az országos eladási toplista élére kerültek.
A Lenovótól mindenki a megfizethető Moto G sorozat újabb tagjaira számít. Mi azért többet is várnánk tőlük. Mondjuk újabb modulokat a Moto Z-hez, esetleg egy kereskedelmi forgalomba kerülő 3D kamerás mobilt, vagy egy újabb Moto Z modellt.
A HTC-ről is izgalmas pletykák láttak napvilágot, elképzelhető, hogy a HTC 11-ben 8 GB RAM és 256 GB tárhely lesz. Ez azt jelentené, hogy az okostelefonok piacán a csúcskategória lazán túltesz egy átlagos irodai laptopon.
A választ a OnePlus 3 kapcsán ismertük meg, mert az abban megtalálható 6 GB RAM is felvetette a témát. A rendkívül sok memória arra jó, hogy a telefon rendszere - és esetleg a kamerája - mindig rendelkezzen egy jó nagy része fölött, így az általunk futtatott appok nem veszélyeztetik az alapfunkciók működését.
Gondoljunk csak bele abba, hogy egy csúcsmobilnak ugyanolyan, vagy jóval nagyobb felbontású kijelzőt kell meghajtania, mint egy számítógépnek, ugyanannyi appot kell kezelnie, ha nem többet, és közben bármikor készen kell állnia arra, hogy másodpercenkét több 12-20 megabites fényképet mentsen le a tárhelyére, akadozás nélkül.
4 kerék, 5G
Autógyártók is jelen lesznek a kiállításon, például a Ford és a Seat, hiszen az autók és mobilhálózatok továbbfejlődése közösen folytatódik. Az önjáró autók robotsofőrjei ugyanis nagyban támaszkodnak majd a mobilhálózatra is, hogy a járművek kommunikálni tudjanak egymással és az infrastruktúrával. Ehhez villámgyorsan reagáló hálózatokra lesz szükség, és ezt majd az 5G fogja elhozni. De az 5G leghamarabb 2020-ban lesz pár országban bevezetve, és addig még pontosan ki kell találni, hogyan is működjön ez az egész. Még nem végeztek a szabványosítással, és szabályozási kérdéseket is tisztázni kell.

Igazából nincs is miért sietni az 5G felé, az iparági szakértők is egyetértenek abban, hogy még bőven vannak kiaknázandó lehetőségek a 4G-ben. Elég csak arra gondolni, hogy mekkora különbség van az idén 4G-n elérhetővé váló gigabites letöltési sebesség, amit az Ericsson és a többiek is bemutatnak majd Barcelonában, és aközött, hogy a magyar vidéken milyen elképesztően rossz hálózati lefedettség. Bőven van még feladatunk mással is, mint az 5G-vel.
Összeírtunk egy rövid listát arról, hogy mi az, amit szívesen látnánk a barcelonai mobilkongresszuson:
- Olcsó és könnyen telepíthető hálózati rendszereket. Tök jó a gigabites letöltési sebesség, de mi inkább azt szeretnénk, hogy most is elég gyors hálózat mindenhol elérhető legyen.
- A szupererős mobilokat lehessen használni többféle perifériával, hogy kiválthassák a laptopokat. Elkélne a külső kijelzők támogatása, és az usb-port átviteli sebességét is felpörgethetik.
- Okosan alkalmazott mesterséges intelligenciát, nyelvi korlátok nélkül. A mobilok szinte mindent tudnak rólunk, mégis azt érezzük néha, hogy az adatmorzsákat nem úgy kötik össze, hogy mindenféle szakértelem és konfigurálás nélkül is segítsék a mindennapi munkát.
- Minden eddiginél jobb kamerákat, mondjuk térben látó RealSense technológiával, vagy más hasonlóval.
Hamarosan kiderül, hogy mi minden valósul meg. Kövessenek minket, mert saját fotókkal, beszámolókkal jelentkezünk a helyszínről, amint elkezdődnek a sajtóbemutatók.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Futball
Messi és Suárez is pazar gólt lőtt Sallói Dánieléknek
Igazi nosztalgiameccs volt.
február 26., 07:22
- Futball
Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott
Serli Sándor közel ötven éve alatt több mint kétezer fiatal labdarúgóval foglalkozott.
február 26., 07:52
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Kultúr
Arnold Schwarzenegger volt felesége reagált fia meztelen jelenetére
Az írónőt nem érdeklik fia merészebb jelenetei, de örül a sikerének, amiért szerinte megdolgozott.
február 26., 07:21
- FOMO
Újabb felfoghatatlan TikTok-trend hódít, a barátok elárulásáról szól a mai nap
Sokan jól szórakoznak ezen, ám a legtöbbek egyszerűen nem értik, mi történik.
február 26., 05:41
- Külföld
Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól
Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.
február 26., 08:37
- Külföld
Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér
Ásványkincseket érintő megállapodást írhatnak alá.
február 26., 09:07
- Külföld
Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat
Az amerikai–orosz nagy egyetértés mögött különböző stratégiák húzódhatnak meg.
február 26., 06:56
- Tech-Tudomány
Gyűrűt húzott az ujjamra a Samsung, másodjára igent mondtam
Megnéztük, mire képes a gyártó első okosgyűrűje, a Galaxy Ring.
február 26., 05:50
- FOMO
Apját megfosztották a tróntól, most dollármilliárdos családba nősült be
Újra megházasodott Miklós görög királyi herceg.
február 26., 05:39
- Kultúr
Jön a 15. Frankofón Filmnapok
Az eseménysorozatot február 27. és március 9. között tartják.
február 26., 06:49
- Futball
Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér
A portugál sztáron nem fog az idő.
február 26., 09:12
- Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja
A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.
február 26., 08:56
- Tech-Tudomány
Elérkezett a jövő, bemutatták az első repülő autót, amit már elő is rendelhetünk
A járművet sikeresen tesztelték városi körülmények között.
február 26., 06:49
- Külföld
„Húsz perc után megadná magát” – kíméletlen kritikát kapott a közös európai hadsereg ötlete
február 26., 06:04
- Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt
Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.
február 26., 06:46
- Gazdaság
Jelentős változás jön az Árfigyelőnél
Az erről szóló társadalmi egyeztetést már el is indították.
február 26., 06:13
- Külföld
Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból
A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.
február 26., 06:17
- Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt
A következő három évben várhatók a leépítések.
február 26., 06:29
- Külföld
Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül
Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.
február 26., 06:34
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Külföld
A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép
Az időjárási viszonyok miatt volt szükség erre a lépésre.
február 26., 06:25
Rovataink a Facebookon