Ötödével több mobilt adott el a Huawei

2017.05.03. 10:48

A Huawei az idei első negyedévben 21,6 százalékkal több mobilt adott el, mint tavaly ugyanekkor. A kínai cég összesen 34,55 millió okostelefont szállított le, világpiaci részesedése ezzel 9,8 százalékra nőtt, vagyis megerősítette pozícióját a világ harmadik legnagyobb mobilgyártójaként.

Érdemes azt is megnézni, hol növekedett a legjobban a cég. Mivel az európai és kínai piacon már régóta jelen vannak, itt 20, illetve 15 százalékos volt a növekedésük. Figyelemre méltó ez, ha az nézzük, hogy az európai piac már telítettnek mondható. A növekedést valószínűleg az árazásnak köszönheti a Huawei.

Voltak olyan piacok is, ahol jóval nagyobb volt a növekedés, Dél-Kelet Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben például 70 százalékkal több mobilt adtak el. Erősödést a középkategória mellett a prémiumkategóriában is elkönyvelhettek, utóbbit a P9 és Mate 9 telefonoknak köszönhetik.

A GfK szerint az 500 dollár és az e feletti összegbe kerülő prémium telefonok piacán a Huawei részesedése 9,7 százalék volt 2017 februárjában, 9 országban pedig (többek között Kínában, Spanyolországban, Olaszországban, Lengyelországban és egyéb kulcsfontosságú piacokon) a 10 százalékot is elérte.