Pánikhangulat van az iPhone 8 tervezőinél
A tizedik évfordulóra megjelenő iPhone 8 újdonságai közül jó néhánynak a bevezetése későbbi időpontra csúszhat a legfrissebb jelentések alapján, mert a mérnököknek váratlan problémákkal kell szembenézniük. A Fast Company egyenesen arról ír, hogy pánikhangulat uralkodik a készüléken dolgozó mérnöki és tervezői csapatok körében.
Az egyik megoldandó kérdés a vezeték nélküli töltővel kapcsolatos. A beszámolók alapján indukciós töltővel lehet majd elektromos áramot juttatni az iPhone 8-ba, de a legfrissebb hírek szerint a megjelenéskor ez a funkció le lesz tiltva, és csak egy későbbi szoftverfrissítéssel aktiválják. Láttunk már ilyet, a kétkamerás iPhone 7 Plusnál is utólag hegesztették bele a mélységélesség imitációját - a bokeh-hatást - a portrékészítő módba.
Keményen dolgoznak a mérnökök a háromdimenziós arcfelismerő szenzoron is. Ezzel szerencsére csak szoftveres problémák adódtak, az iOS-t kell összehangolni a korábban nem használt biztonsági megoldással. Erről is azt írják, hogy feltehetően utólagos szoftverfrissítéssel kapcsolják majd be.
Szintén a készülék védelmi rendszerét érinti, hogy még mindig nem eldöntött a TouchID nevű ujjlenyomat-olvasó elhelyezése. Esélyes, hogy ezt sikerül elhelyezni az OLED kijelző mögött.
Elvileg idén ősszel kell megjelennie az iPhone 8-nak, az okostelefonok világát teljesen átformáló iPhone tizedik születésnapját ünneplő mobilnak.
Rovataink a Facebookon