Minden, amit tudni akart az új iPhone-okról
További Cellanapló cikkek
Durván egy óra hosszúságú online bemutatót tartott az Apple 2021. szeptember 14-én.
A világ legsikeresebb okostelefonjainak új generációjáról, új okosórákról és új táblagépekről is szólt a fáma, ha valakit érdekel, az élő közvetítést itt visszaolvashatja. Ebben a cikkben pedig összeszedjük egy helyen, mik a legfontosabb újdonságok.
Ismerős dizájn, jobb kamera
A standard iPhone 13 – hasonlóan elődjéhez – valószínűleg a legtöbbet eladott készülék lesz idén. A külső nem sokat változott az iPhone 12-höz képest, maradt a méret és a szögletes dizájn is. Két választható opció van idén is, a 13 Mini 5,4 hüvelykes átmérőjű kijelzővel és a sima 13-as 6,1 hüvelykes átmérőjű kijelzővel. Mindkét modellben OLED-panel dolgozik, melyek fényesebbek a tavalyinál. Az előlap az Apple saját kerámiaüvege, a keret alumínium, a hátlap pedig fényesre csiszolt üveg.
Frissült az elődhöz képest az arcfelismerőt magába foglaló szenzorsziget (notch), húsz százalékkal kisebb lett, így több felhasználható hely marad a kijelzőn. Még az is lehet, hogy így visszatér az akku töltöttségének százalékos kijelzése az állapotsorba! Ennél radikálisabb változást az előlapon és a kijelzőn nem látni, a többi maradt a megszokott. A Pro modellekkel ellentétben a kijelző nem kapta meg a 10 és 120 Hz között ugráló, adaptív képfrissítést, továbbra is 60 Hz-es a panel.
Ha megfordítjuk a telefont, már van látható változás. A két 12 megapixeles kamera (széles és 120 fokos látószöggel bíró ultraszéles) közül az egyik (a széles) arrébb csúszott, a készülék közepe felé. Mindkét lencse megkapta a 13-as széria mobiljaiban a 12 Pro Max nevű készülékben tavaly bemutatott, a korábbiaknál 47 százalékkal nagyobb szenzort és a szenzoros optikai képstabilizálást. Ezzel a készülék magát az érzékelőt is mozgatja a kameralencse mögött, ezzel kiszűrve a mozgás, a rázkódás okozta képi zajokat.
A kamera nem csak hardveresen, szoftveresen is frissült. Ezentúl fotós profilnak nevezett, előre rögzített beállításokkal is lehet fotózni, melyekkel konzisztensebb eredményt adnak az új iPhone-nal készült képek. Ezenfelül van újdonság a videófelvételek terén is, mozi mód néven. Az iPhone ezentúl képes fókuszban tartani a kijelölt személyt, illetve filmszerűen fókuszt váltani a felvétel készülte során valós időben például olyankor, ha valaki belép a képbe, vagy elnéz a kamerától. A mozi móddal történő felvételeket utólagosan is lehet szerkeszteni, lehet variálni például a videóban a fókuszpontot a gyári szerkesztőt használva.
Nem látható frissítés, de új hardvert is kapott az új iPhone. Az idei szériában az Apple A15 Bionic rendszerchipje dolgozik, mely energiatakarékosabb és gyorsabb az előző évi lapkához képest. Az új SoC 5 nanométeren készül, hatmagos CPU-t tartalmaz két nagy teljesítményű és négy takarékos maggal, mellette pedig frissült a GPU is. Bár pontos adatokat nem mondott a cég, állítják: 50 százalékkal gyorsabb számítási teljesítményt és 30 százalékkal jobb grafikus teljesítményt tudnak nyújtani új processzoraik, mint a konkurencia legjobbja. A kaliforniai cég egyébként évek óta veri a piacot, ha mobilokba kerülő rendszerchipekről van szó, meg is jegyezték a prezentáción, hogy versenytársaiknak talán idén sikerül beérni az Apple két évvel ezelőtti lapkájának teljesítményét.
Szintén nem látható, de érezhető újítás, hogy jobb üzemidőre lesznek képesek az új iPhone-ok. A 13-as széria Minije másfél, a normál modellje két és fél órával tovább bírja majd egy töltéssel, mint az előd 12-es. A töltés továbbra is Lightning kábelen keresztül vagy a QI vezeték nélküli szabványt használó MagSafe-en keresztül megy, idén sincs USB-C.
Az amerikai árak nem változtak, a magyar árak viszont csökkentek úgy is, hogy a korábbi 64 GB-os kezdő tárhely 128 GB-ra nőtt. A Mini ötezer forinttal, a sima 13-as tizenötezerrel olcsóbban nyit, mint a tavalyi modellek. A pontos árakat itt találja, a telefonok szeptember 17-től előrendelhetők, és szeptember 24-én kezdik el őket szállítani, illetve a boltokban és a szolgáltatóknál értékesíteni.
Gyorsabb kijelzők az új Pro iPhone-okban
A legfontosabb frissítés az új Pro modelleket illetően az adaptív képfrissítésre képes OLED-kijelzők érkezése. Az Apple az iPad Pro modellekben 2017-ben mutatta be a Pro Motion névre keresztelt, 10 és 120 Hz között a felhasználó által éppen végzett feladathoz és a kijelzőn látható tartalomhoz alkalmazkodó változó frissítésű technológiát. A normál 13-as iPhone-nal megegyező méretű, 6,1 hüvelykes Pro és a legnagyobb modell, a 6,7 hüvelykes iPhone 13 Pro Max is megkapta a funkciót.
A kamerák, hasonlóan a nem Pro modellekhez, itt is nagyobb szenzort kaptak, illetve a Pro modellekben a 120 fokos látószöggel bíró ultraszéles lencsének nőtt az apertúrája is. Az előző évi modellben f/2.4-en dolgozott az ultraszéles, a 13-as Pro telefonokban ez f/1.8-ra nőtt. Ezzel több fényt enged be a lencse, mely egy nagyobb érzékelőt ér, így gyenge fényben is jobb minőségű képek születhetnek a szoftveres éjszakai mód használata nélkül is. Az ultraszéles kamerát a Pro modellek képesek makrofotózásra is használni, akár 2 centiméterre található tárgyakról is rögzíthető velük éles kép. A telefotó kamera nagyítási tartománya nőtt, ezentúl háromszoros az optikai zoom.
Szoftveres oldalon a kamera szinte megegyezik az iPhone 13-mal. A Pro változat újdonsága és egyedi tudása a ProRes videóformátumban történő rögzítésre való képesség. Ezzel 4K-ban 30 képkocka/másodperces sebességgel lehet videót felvenni, mely több részletet rögzít, így sokkal könnyebben lehet vele utómunka során dolgozni. Fontos megjegyezni azonban, hogy a 4K-felvétel opciója kiesik, amennyiben a 128 GB-os alapmodellt vásárolja meg valaki. A 128 GB-os Pro változatoknál 1080p/30 fps a maximális felbontás, melyben ProRes formátumban rögzíteni lehet. A funkció ráadásul nem is lesz egyből elérhető a telefonok szeptember 24-i boltokba kerülésével, az Apple azt ígéri, egy későbbi iOS 15-frissítéssel adják majd ki.
Bár a bemutatón nem volt róla szó, utólag kiderült, az iOS 15 és az iPadOS 15 operációs rendszereket szeptember 20-án adja ki a cég, tehát jövő héten hétfőtől lehet frissíteni a mobilokat és a táblákat.
A Pro változatú iPhone-okban is az A15 Bionic rendszerchip dolgozik, ugyanakkor egy extra GPU-maggal, amivel a tavalyi Pro modellekhez képest 50 százalékkal gyorsabb teljesítményt nyújtanak az új telefonok. Az akkumulátoros üzemidő nagyjából úgy alakul, mint a normál modellek esetén: a kisebb Pro másfél órával, a Pro Max két és fél órával bírja tovább.
Hivatalos magyar árak itt találhatók, ha valaki nem az új, 1 terabyte-os tárhellyel szerelt modellre feni a fogát, nem kell neki többet fizetnie, mint a tavalyi modellekért kellett.
Új óra, ami nem is olyan új
Telefonjai mellé frissítette az Apple Watch okosórát is a kaliforniai cég.
A Series 7 nevet viselő hordható okoseszköz az elődhöz képest alig változott. Konkrétan annyira alig, hogy az új Apple Watch pontosan ugyanazt a processzort és ugyanazokat a szenzorokat használja, mint az előző generáció.
Ugyanakkor nagyobb akku és gyorsabb töltés került az új modellbe, amivel 18 óra aktív működést biztosít az Apple szerint az eszköz. Az Apple saját töltőjével töltve pedig 8 percnyi idő áramforrásra kötve 8 órányi működést biztosít a Series 7-nek.
Újdonság, hogy a kijelző nagyobb lett, a kijelzőt körülölelő keret pedig vékonyabb. A káva az óra tokozásának legvastagabb pontján 1,7 milliméteres. Van alumínium- és rozsdamentes acél tokozású opció, előbbi új színekben is elérhető: a fekete, a fehér és a piros mellett idén van olívazöld és az iPhone-hoz illő, kék színű Watch is.
Egyelőre magyar árakról nem tudni, pontos megjelenési dátumot sem közölt a cég az órához. Okosóráik kínálatából kiszórták a tavalyi Series 6 modellt, a Series 3 marad kezdő opcióként 199 dollárért, utána jön az SE nevet viselő „olcsósított” óra 279 dollárért, majd pedig az új, 399 dolláros indulóáron.
Zöldülő iPadek
Új iPad Minit és új belépőszintű iPadet is mutatott az Apple. Hivatalos hazai árak itt találhatók az új tabletekhez, melyek közül a sima iPad kilencedik generációja alig változott valamit az elődhöz képest. A gép belsejét frissítették, megkapta az A13 Bionic processzort, nagyobb tárhelyet és valamivel jobb kijelzőpanelt kínál az elődhöz képest. Illetve frissült benne a 12 megapixeles előlapi kamera, amely ezentúl képes követni a mozgást, így egy online prezentáción nyugodtan sétálhatunk a táblagép előtt a szobában, nem fogunk kimenni a képből (bizonyos keretek között).
Az új iPad Miniben már több az újdonság. Az eszköz a korábban pletykált Mini LED-kijelző helyett a Liquid Retina panelt használja, ami az Apple jól hangzó elnevezése a lekerekített sarkú IPS LCD-panelekre. A Mini tablet korábban 7,9 hüvelykes kijelzője 8,3 hüvelykre nőtt, tükröződésmentes bevonatot kapott, és támogatja a második generációs Apple Pencil érintőceruzát, melyet a táblagép oldalához csatlakoztatva lehet tölteni is. Az ujjlenyomat-leolvasó az eltűnt fő gombból átkerült a táblagép tetején található bekapcsoló gombba, a hátlapi 12 megapixeles kamera kiegészült egy kéttónusú LED-villanóval, és mágneses csatlakozású billentyűzettámogatást nem kapott az eszköz.
A 2012-ben bemutatott iPad Mininek ez az első igazán nagy frissítése kilenc év alatt, a külsőn kívül pedig belül is feltuningolták a táblagépet. A rendszerchip a kicsi táblában az új A15 Bionic processzor, a tablet támogatja az 5G-t és a WiFi 6-ot (maximum 3,5 Gbps letöltési sebességig).
Mindkét eszköz háza száz százalékban újrahasznosított alumíniumból készül, az alaplapon száz százalékban újrahasznosított ólmot használnak forrasztófémként, a ceruzát és a tokokat tartó mágnesek, illetve a hangszórók mágnesei pedig száz százalékban újrahasznosított ritkaföldfémből vannak. Ezzel az Apple teljes táblagéppalettája zöldre vált.
A környezetvédelem nevében a cég mostantól elhagyja új termékei csomagolásáról a plasztik védelmet is, ezentúl az új iPhone-ok dobozán csak lebomló, újrahasznosításból származó papír lesz, ígérik.
Rovataink a Facebookon