Kiváló játék, hatvan problémával

Van, amikor halálosan idegesítő, hogy egy kiadó az utolsó cseppet is kisajtolja egy ötletéből. Az a fura, mikor egy olyan kiadó, akit amúgy utálni szoktunk ezért, kivételesen jól csinálja ezt a sajtolást – márpedig az Electronic Arts pontosan ezt csinálja a Plants vs. Zombieszal: sajtol, de nem rosszul.

Önmagában az, hogy a Plants vs. Zombies olyan jól sikerült kis játék volt annak idején, már sokat segít. Az Angry Birds mellett talán a zombik ellen harcoló növények jutnak mindenki eszébe először, ha jó, de nem lehúzós, tartalommal teli mobiljátékot kell mondani az elmúlt pár évből. Mármint az első rész (ami még az EA közbelépése előtt született), mert a rákövetkező PvZ egy undorító, zsebmetsző vacak lett, amit eleve úgy terveztek, hogy ne játssza végig senki anélkül, hogy legalább egyszer ne vegyen valamit.

Ennek fényében különösen jó, hogy a PvZ-univerzum külsőnézetes lövöldözős mutációja, a Garden Warfare olyan folytatást kapott, ami nem rúgja el a pöttyöst majd senkinél. Persze jó kérdés, hogy mégis ki a frásznak készül egy program, amiben zombik és növények csapnak össze, de a válasz: mindenkinek.

De tényleg. Alapvetően persze a tízéves gyerekemnek tolnám oda, ha lenne tízéves gyerekem, és nem akarnám, hogy a véres, nagyon valószerű tps-ek egyikében gyilkolásszon, de közben meg elég változatos és pörgős ahhoz, hogy azok is élvezzék, akik szerint a Battlefield a kategória királya. Amúgy a Garden Warfare 2 olyan szempontból is különleges, hogy érdemes megnézni a megjelenésre kiadott videót, mert amit abban látunk, na, az tényleg összefoglalja, mit kapunk majd a játékban:

Van egy csomó kaszt, csak hát a kasztok itt borsót meg kukoricát lőnek, esetleg robotokat hívnak le segítségül. Történet is van, az alaphelyzet szerint a zombik megnyerték a háborút, és most igazából csak védekeznek, ami fordít az eddigi, védekező növények-támadó zombik felálláson.

A játék felépítése miatt öt percre és több órára is pont elég munkát ad, attól függ, mennyit akarunk játszani vele. A hosszabb távú célokat szolgálja az, hogy folyamatosan érhetjük el az eleinte még elzárt lehetőségeket, de ha valaki csak beugrana kicsit aprítani a zombikat (vagy épp a zöldségeket), az nem kell törődjön se az MMO-kban megszokotthoz hasonlóan osztogatott napi feladatokkal, se a történettel, egyszerűen csak kisétál a bázisról, és lőni kezd. A számítógép nagyon jól kezeli a társainkat, és az ellenfelek fejében sem csak káposztalé kotyog.

Sajnos a játékegyensúly egyelőre nem az igazi, van egy-két erősen túlgondolt karakter. Amíg Kernel Corn egyszerűen csak baromi hatékony a kukorica-géppuskával és a pattogatott bombával, addig Rose egyszerűen túl sokoldalú és túl gyors – érthető módon a többség őt fogja választani.

A Garden Warfare első részében a játékot fejlesztő PopCap bebizonyította, hogy képes egy teljesen idegen környezetben is értékelhetőt alkotni. A folytatáson az látszik, hogy próbálták meghallani, mit kérnek tőlük a rajongók, és sokat dolgoztak azért, hogy a Garden Warfare 2 igazi lövöldözős játék legyen, felnőjön a nagyok mellé, és ne csomagolják pár év múlva zabpehely mellé.

Viszont hogy 60 eurós játék lett-e? Nos, jézusom, dehogy. Mármint igen, az ára annyi, de egyértelműen nem az a súlycsoport, még akkor sem, ha tényleg tele van tartalommal, kasztokkal, poénokkal, történettel és játékmódokkal. Ez a játék az olcsóbb, húszeurós kategóriában lehetne császár, teljes áron adni súlyos félreértés – csak azért, mert ingyen mindenkinek kéne, még nem jelenti, hogy tömegek veszik majd meg ugyanannyiért, mint az új Call of Dutyt.