Kizárólag a kis szürke agysejtek számítanak

Kizárólag a kis szürke agysejtek számítanak, idebent. Titokban és csendben végzik munkájukat.

– Poirot a nyomozásról Agatha Christie Az elrabolt miniszterelnök című regényében.

Az Agatha Christie: The ABC Murders című játék története úgy kezdődik, mint a legtöbb Poirot-regény: a belga magándetektív irodájában ül Hastings kapitánnyal, amikor kap egy levelet. Ebben a gyilkos bejelenti, hogy ölni fog. Poirot pedig felkerekedik és elindul nyomozni.

Ezek után talán nem meglepő, hogy egy hagyományos point and click játékkal van dolgunk, amelyben Hercule Poirot magándetektív bőrébe bújhatunk. Poirot helyszíneket kutat át, tárgyakat vizsgál meg, de tárgyak helyett információt gyűjt, hogy agymunkával találja meg a gyilkost. Emellett klasszikus fejtörőket is kapunk, például ki kell találni, hogyan nyissunk ki egy zár nélküli fadobozt, amelyen csak néhány karcoláson kívül semmi nincs.

Újdonság a hasonló játékokhoz képest, hogy az embereket is meg kell figyelni, sőt részletesen megvizsgálhatjuk viselkedésüket, kedélyállapotukat. A játék elején például arra kell rájönni, milyen Japp felügyelő hangulata. Elégedettnek tűnik a mosolya, a testtartása és a kalapjának a helyzete miatt – valószínűleg azért, mert van gyanúsítottja.

Persze Agatha Christie krimijeinek egyik legfontosabb ismérve, hogy egy idő után szinte mindenki gyanúsított, mindenkinek volt indítéka, ráadásul mindenkinek lehetősége is volt elkövetni a gyilkosságot. Ez most sincs másképp, azok a bizonyos szürke agysejtek rendesen össze is zavarodnak, ahogy előrehaladunk az eseményekkel.

A játék alatt folyamatosan felmerülnek újabb és újabb kérdések, amelyeken rágódhatunk. Egy gyilkossági ügy megfejtésénél a legfontosabb az indíték, de ahhoz, hogy bármire jussunk, kellenek az információk. Az agysejtek felteszik a kérdést, de nekünk kell megadni a választ a birtokunkban lévő információkkal. Ha az a kérdés, hogy miből következtetünk arra, hogy a dohányboltban ölték meg az áldozatot, akkor azt válaszoljuk, hogy a vérnyomok miatt. Ezeket az információkat mi is sorba rendezhetjük, megadhatjuk, hogy melyeket tartjuk fontosnak és melyiket kevésbé. Kvázi felrajzolhatjuk, hogy ki, mit csinálhatott, kivel és hogyan. És legfőképpen miért, mert ugye ez az Agatha Christie krimijeinek lényege. 

Minél több a nyomunk, annál több a kérdés is, de a végén ezekből a kérdésekből és a rá adott válaszokból rajzolódik ki az egész ügy – pont mint a könyvekben, ahol minden részlet az olvasó rendelkezésére áll, csak tudni kell mi a lényeges és mi nem az. Ahogy egyszer Poirot mondja Hastingsnek: “Nem hallgatok el egyetlen tényt sem. Valamennyi tény önnek is rendelkezésére áll. És levonhatja belőlük a saját következtetéseit”.

A bajusza nagyon kackiás és katonás volt. A megjelenése valószínűtlenül rendezett volt.

– Agatha Christie így írja le a nyomozót A titokzatos stylesi eset című könyvében, ennek ellenére Poirotról mindenkiben él egy saját kép. Ez a kép mostanában valószínűleg David Suchet alakjában jelenik meg, kevesen emlékeznek már Albert Finney és Peter Ustinov alakítására. Az elmúlt negyed évszázadban Suchet alakította a detektívet az Agatha Christie’s: Poirot című tévésorozatban kitörölhetetlenül beleégetve magát mindenkinek az agyába. Egy ilyen játéknál így nagyon fontos, hogyan ábrázolják a belga magándetektívet.

Szerintem sikerült megoldani ezt a feladatot. Bár elsőre kicsit szikárnak tűnt a figura, a bajusza a helyén volt és az akcentusával sem volt gond. Ráadásul még arra is gondoltak a fejlesztők, hogy a játék úgynevezett egópontokat ad, ha úgy viselkedünk, mint a valódi Poirot. Na de hogyan lehet úgy viselkedni, ha kötött a sztori? Például úgy, ha Poirot belenéz egy tükörbe és megigazítja a bajszát. Vagy ha udvariaskodás helyett megmondja a helyi zöldségesnek, hogy az eper, amit árul bizony nem a legfrissebb. Vagyis a játék teljes élvezetéhez nem árt ismerni Poirot jellemét. Tudni kell, hogy ad a külsejére, kimondja véleményét, nyomozóként önhitt, isteníti a rendet és a módszerességet.

És mit adhat egy olyan játék, amelynek valójában tudjuk a végét, ha olvastuk a regényt? Hát a folyamatot, amellyel eljutunk a végére. Mert Agatha Christie regényeinél sem az a legfontosabb, hogy ki a gyilkos, hanem az, hogyan jut el Poirot a megoldásig.

A The ABC Murders hangulata átadja azt, amit egy Agatha Christie-játéktól (vagy -regénytől) elvárunk. A rejtélyes gyilkosságok, a kissé bogaras, ámde zseniális Poirot, a sok vizet nem zavaró Hastings kapitány és a magával mindig elégedett Japp felügyelő is mind a helyén van. És persze nem maradt ki a sajátos humor és a jól adagolt drámai jelenetek. Olyan, mint egy igazi krimi.