Álmodtam egy birodalmat, és leigáztam a világot

Egyetlen, nonstop végigjátszott hétvége kevés ahhoz, hogy a Civilization 6 minden apró részletét megismerjem, de éppen emiatt biztos vagyok abban, hogy ez hosszú távú kapcsolat lesz. A körökre osztott stratégiai játék előző kiadása csak több kiegészítő csomag után vált igazán izgalmassá, most viszont a Firaxis remekül indít, minden eszközt megkapunk egy összetett birodalom felépítéséhez. Tovább finomították az előző verzióban megismert, komplex vallási, katonai, diplomáciai, kulturális és technológiai rendszert, és kimondottan élvezetes volt az első végigjátszás, amiben győzelemre vittem a japán Hojo Tokimuna népét.

Az se volt nagy baj, hogy időközben meggondoltam magam, és mielőtt teljesen kicsináltam volna a szemét kongóiakat, inkább a turizmus fellendítésén kezdtem dolgozni, és jóval az 500., végső kör előtt kulturális győzelmet arattam. Megjegyzem, a kongói főmufti Mvembe A Nzinga rohadtul megérdemelte, amit kapott, mert sunyi módon kétszer is meglepetésháborút indított ellenem.

Beleestem abba a klasszikus csapdába, hogy jóhiszeműen megnyitottam előtte a határaimat, aztán egyszer csak több katonája volt a területemen, mint a sajátján. Pech, hogy nem számolt az ipari fölényemmel. Pillanatok alatt megfordítottam a helyzetet, és a háborút kihasználva elfoglaltam a fővárosát. Ennek egyetlen hátránya volt csak: a diplomáciám végül összeomlott, mert mindegyik vezető háborús agresszornak tartott.

Nemzeti jellegzetesség

Jó volt látni, hogy a gépi ellenfelek mennyire más stratégiát választottak, mint én. A kongóiak ugye hadi győzelemre játszottak, csak túl kemény ellenfélnek bizonyultam, a britek és az aztékok folyamatosan a papjaikkal sürögtek a városaim körül, hogy a vallási befolyásukat erősítsék (ezzel szépen ki is oltották egymást), Kína pedig nagyra nőtt ugyan, de rossz volt a földrajzi helyzete ahhoz, hogy komolyabb támadást tudjon intézni ellenem.

Már a játék elkezdése előtt végig kell gondolni, hogy melyik népet választjuk, mert a vezetők személyisége alapvetően meghatározza a diplomáciánkat. A németek utálják a városállamokat, és könnyebben legyőzik őket, a kongóiak nem alapíthatnak vallást, az angolok a más kontinensek lakóit, a spanyolok az idegen vallásokat nem bírják, az amerikai katonák pedig extra erőt kapnak a saját kontinensükön élő népekkel szemben.

A Civilization 6 gyönyörű, elképesztően részletesen kidolgozták a tájat.

Nappalok és éjjelek váltják egymást, a csodák felépítésekor kapunk ajándékba egy-egy pazar animációt. A felfedezetlen tájat pedig mintha egy régi festett papírba csomagolták volna be, és ebből tépnénk le egy-egy darabkát, ahogy bejárjuk a virtuális világ minden szegletét. Nagy kedvencem még a felülnézeti kép, ami úgy néz ki, mintha hirtelen a Carcassonne társasjátékra váltanánk át.

Nagy változás a korábbiakhoz képest, hogy a hatszögekre osztott területen a városok már nem csak egy mezőt foglalnak el, a speciális épületeket kihelyezett kerületekben tudjuk elhelyezni. Volt is ebből problémám, amikor a katonai tábort a birodalom belsejéhez közel helyeztem el, mert az elkészült hadi egységek is itt jelennek meg, és emiatt távolabb kerültek a határoktól, lassabban jutottak el a frontra.

Amikor már túl nagyra nőtt a város, külső kerületekkel kell növelni a lakóhelyek számát, enélkül nincs további fejlődés. A tudományos, kereskedelmi, kulturális, ipari és vallási központok is a térképre kerülnek, miközben ugyanúgy kell farmokat és bányákat működtetni, mint a Civ korábbi verzióiban. Sőt, még a csodák is a térképen vannak, és ezek nemcsak a körülöttük lévő mezőkre vannak előnyös hatással, de a különleges igényeikkel is számolni kell. Van, amit csak folyópartra lehet telepíteni, mást viszont csak dombon helyezhetünk el. Nagyon alaposan meg kell fontolni, hogy mit hová rakunk, mert egy rosszul elhelyezett kerület sorsdöntő lehet.

Elképesztően nagy területet igényelnek a városok, és nem lehet sűrűn behálózni a területet, mint a Civ 5-ben. A területszerzésben is megmutatkozott a gépi játékosok eltérő stratégiája. Első játékomban Kongó kevés várost épített, Kína viszont a végén már a néhány szabad mezőből álló, zsebkendőnyi területekre is benyomult. Ugyanakkor bőven az 1800-as években járva – közelebb a játék végéhez – még találni lehetett városalapításra alkalmas, lakatlan régiókat.

Teljesen átalakítja a játék menetét, hogy a korábbi Civ-verziókkal ellentétben már nem Worker karakterek tucatját kell fenntartani utak építésére – ezt ugyanis megteszik helyettünk a más városokba indított kereskedelmi karavánok. Helyettük vannak a Builderek, ők húzzák fel a farmokat és a bányákat. Ezeknek az egységeknek az élete véges – a nemzetpolitikában aktivált előnyöktől függően – csupán 2-5 akciót végezek el, utána maguktól felszívódnak. Cserébe annyit nyerünk, hogy minden területfejlesztést egy körben, azonnal elvégeznek, és nem kell több körön át őrt állítani melléjük.

Nemzetünk fejlődése két szálon történik: az egyik a technológiai, a másik a társadalmi. A technológiai nagyon hasonlít ahhoz, amit a Civ korábbi verzióiban is láttunk. Ennél sokkal izgalmasabb a társadalmi fejlődés, amit a megtermelt kulturális pontok hajtanak előre. Ezzel érünk el újfajta épületeket és csodákat, valamint előnyöket biztosító kártyákat, amelyekkel meghatározzuk népünk aktuálpolitikáját.

Minden egyes társadalmi vívmány kifejlesztésekor újra és újra átgondolhatjuk, hogy az adott pillanatban milyen politikát akarunk folytatni, melyek a legelőnyösebb kártyák.

Több tucat különböző kártyánk lesz a játék előrehaladtával, és ezek katonai, gazdasági, diplomáciai előnyöket biztosítanak. Például olyanokat, hogy a városállamok erősebben kötődjenek hozzánk, gyorsabban tudjunk katonákat legyártani, vagy extra ételt kapjunk a kereskedelmi útvonalakból.

A kormányzati rendszert is aszerint kell megválasztani, hogy milyen területen akarunk győzedelmeskedni. A kezdeti fejedelemségi uralom alatt csak két kártyánk lehet, köztársaságban négy, demokráciában viszont egyszerre nyolc. És persze vannak alternatívák, kezdetekben az autokrata kormány (4 kártya), majd később a fasiszta irányítás (8 kártya) teszi lehetővé a legtöbb katonai kártya kijátszását.

A köztársaság és a demokrácia pedig a gazdasági erőnket növeli.

Mindkét fejlődési szálat úgynevezett Eureka! pillanatok segítik, és ez egészen új dolog a Civilizationben. Hozzá kell tennem, zseniális ötlet. Az a lényege, hogy bizonyos mozzanatok elősegítik egy-egy vívmány elérését. Például két gálya megépítése után felére csökken a hajóépítés tudományának kifejlesztési ideje.

A játék kezdetén megjelenő városállamok is nyújthatnak nekünk segítséget, és érdemes odafigyelni rájuk, mert akár az ellenfeleinkké is válhatnak. Sokkal önállóbbak, mint a korábbi Civekben, és a katonáik a határaikon kívül is portyáznak, például hogy levadásszák a barbárokat. Vannak céljaik, és ha ezeket teljesítjük, akkor barátkoznak velünk, és előnyökhöz juttatnak minket. Ha miénk a legnagyobb befolyás, akkor akár a háborúba is beszállnak az oldalunkon, és éppen ezért kell jóba lenni velük, mert ezt az ellenfeleink is kihasználják.

A Civilization 6 méltó módon ünnepli meg a játéksorozat 25. születésnapját, minden tekintetben sikerült felülmúlni az előző verziókat. Lenyűgözően sokféle módon tudjuk befolyásolni a történelem menetét, full extrásnak érezzük a csomagot. Körülbelül 24 órányi játék után biztos vagyok abban, hogy a körökre osztott stratégiák kedvelőinek több száz órányi szórakozást biztosít majd. Egyetlen aprócska hibája van, hogy egyelőre csak Windowson futtatható. Frissítés: A cikk leadása óta megjelent Macre is, a Steamen letölthető.