Ez az igazi Pokémon, nem az a telefonos izé

A Pokémon-sorozat egy-egy része alapvetően nem bonyolult. A képernyőn mászkáló főhőst irányítva belefutunk az elképzelt világ egy-egy szörnyébe, akit a saját, korábban már magunk mellé fogadott szörnyünkkel csatában legyengítünk annyira, hogy megpróbáljuk elfogni. A kislabda-hajítás világszerte ismert japán változata után vagy van plusz egy szörnyünk vagy nincs, de mindegy is, mert mehetünk tovább, hogy rövid időn belül megint megpróbáljunk elkapni egy pokémont.

A végső cél főképp az, hogy egyrészt összegyűjtsük az összes létező pokémont (ami nem is olyan egyszerű, az aktuális részben például 500 körüli különféle kis állat van), másrészt pedig be kell bizonyítanunk, hogy mi vagyunk a környék legmenőbb pokémon-trénere, mégpedig úgy, hogy legyőzünk mindenkit, aki csak ki akar állni ellenünk. Az elsőre gyermetegnek tűnő játékmenet mögött nagyon komoly mechanika van. Egyrészt nehéz ellenállni a gyűjtőszenvedélynek, ha valaki egy picit is hajlamos csak azért játszani valamivel, mert gyűjteni lehet benne valamit, azt a Pokémon elragadja, és sosem ereszti. Másrészt viszont a játék lényegét adó csaták igazi taktikai játszmákká tudnak fejlődni, főleg mikor már nemcsak mi érkezünk hat bevethető pokémonnal a párbajba, de az ellenfelünk is.

Érdekes volt az új részt a Pokémon Go után látni. Egyrészt a két játéknak a közös témát leszámítva nem sok köze van egymáshoz – a pokémonok gyűjtögetése stimmel, de a csaták teljesen máshogy mennek. Eleve, körökre osztott harc van, nem a képernyő idióta tapkodása. A különböző pokémontípusok (tűz, víz, fű, szikla, szellem, satöbbi) itt is megjelennek, és érdemes is észben tartani, hogy a kibővített kő-papír-ollóban melyik pokémonnak van óriási előnye a másikkal szemben.

Az első újítás pont itt van amúgy. A korábbi részekben még méretes táblázatokban tudtuk csak gyűjteni, hogy melyik kis lény melyik másikat üti le könnyedén, de szerencsére mostantól a játék már szinte magától kiírja, ha egy támadástól extra sebzést, egy lénytől különlegesen nagy győzelmi esélyt várhatunk. Sokak szerint ez könnyítés, valójában viszont csak végre a készítők is elfogadták, hogy a játékosok közül csak nagyon kevesek lesznek hajlandóak bemagolni, hogy melyik izé melyiket üti könnyedén.

Pár dolog azoknak, akik nyáron ismerkedtek csak meg a pokémonok világával. Fontos tudni, hogy a két játék között nincs átjárás, sőt, a mobilnak semmi köze nem lesz a kézikonzolos játékhoz. Cserébe nem az az alap, hogy sétáljunk minél többet a valóságban, hanem hogy sétáltassuk a játék főhősét minél többet a képernyőn. A pokémonokat továbbra is pokélabdával kell elkapni, de érdemes előtte kicsit elverni a célpontot a saját pokémonunkkal, hogy gyengüljön, különben kiugrik a labdából  – de csak óvatosan a pofonokkal, az ájultra vert vad pokémont nem tudjuk befogni. A csatáknak is sokkal nagyobb szerepe van, sőt, tulajdonképpen a játékidő legnagyobb részét a csaták teszik ki. Érdemes átolvasgatni a lényeink statisztikáit, megnézni, milyen tulajdonság és támadás mire jó, és ez alapján egy minél sokoldalúbb csapatot összeválogatni - hat tűzpokémon jól néz ki, de nem feltétlenül a legokosabb összeállítás. 

A Sun / Moon egyébként sok szempontból tök ugyanazt adja, mint a húsz évvel ezelőtti első rész, sőt, hiába a Nintendo 3DS-es megjelenés, szerencsére még a hülye háromdét sem kapjuk meg. Ez persze nem jelenti, hogy nincs változás. A gerinc marad, de a csontok meg a hús változik, sőt, a külső is. A helyszín ezúttal egy Hawaii-szerű, hét kisebb-nagyobb szigetből álló hely, ide érkezik meg a tizenéves főhős.

Az első két-három óra sajnos elég lassan indul, a nem is annyira a kezelést tanuljuk (még akkor sem kell sok dolgot megérteni, ha soha nem pokémonoztunk), inkább csak azt kell megszokni, mennyire szájbarágós lett ez a mostani rész. A játék folyamatosan fogja a kezünket, elnyomhatatlan, de közben halál felesleges átvezető videókkal bombáz minket, tök érdektelen párbeszédeket kényszerít ránk – szerencsére csak, ahogy mondtam, az első pár órában, a vontatottság utána alkalmi idegesítéssé szelídül. Ahogy elkezdjük magunkat kiismerni a környéken, rájövünk, hogy mi is lesz a feladatunk (röviden: a hét sziget mindegyikét meghódítani egy-egy kihívás teljesítésével), szép lassan azért hosszabbodik a póráz, de akkor is fura, hogy a korábbi részektől eltérően mennyire gyereknek gondolják a készítők a játékost.

Persze aki megszokásból próbál játszani, azt ezeken túl is érik majd meglepetések. Már a pokémonok között is lesz jó pár, alapnak mondható lény, aki alapos dizájnfrissítést kapott, és nemcsak külsőre, de támadását, tulajdonságait tekintve is. További változás, hogy eltűntek a gymek (itt kellett győznünk a korábbi részekben) és a jelvények (ezeket kaptuk, ha győztünk), és megjelentek a kihívások (lényegében ugyanazt kell csinálnunk, mint a gymekben: pokémonokat kell legyőznünk), illetve a Z kristályok (ezeket kapjuk, ha győzünk). A Z kristályok plusz egy réteget adnak a taktikázásnak, használatukkal a pokémonjaink (vagy csak az egyik pokémonunk) támadásait (vagy támadását) tudjuk egészen kivételes erejűvé tenni, természetesen bizonyos időközönként csak egyszer.

Szintén új dolog, hogy a csatákban kapott tapasztalati pont elosztása is megváltozik: egy, a játék elején megszerzett extra kütyü segítségével megoldható, hogy minden, a csatában részt vevő, de aktívan nem küzdő pokémonunk részesedjen a győztes csaták jutalmából. Ez főleg a játék elején jó, amikor az ellenfelek csak egy-egy pokémonnal állnak ki ellenünk – ha elosztjuk a pontokat, nem egy baromi erős, és öt tök átlagos szörnyünk lesz, hanem egy-két erősebb, és négy-öt egész jó.

A teljes játék állítólag minimum 30-40 órás. Mivel a hét sziget mindegyike teljesen eltérő környezetet ad, és a kihívások is elég eltérőek, plusz folyamatosan sorjáznak a legyőzésünkre pályázó kihívók (no meg a Sun / Moon aktuális rosszarcú idiótái, a Koponya Csapat elfuserált rapper-kalózai), és a pokémonok begyűjtése sem kis feladat. Igazából megint az van, hogy az aktuális Pokémon rész önmagában elég tartalmat ad ahhoz, hogy ha eddig csak szemezgetett egy Nintendo 3DS-sel, most vegyen egyet – már csak azért is, mert a korábbi részek közül jó nagy kazalnyi szintén elfut a rendszeren.

A Pokémon Sun / Moon ráadásul ideális ajándék kisebb gyerekeknek is (nagyjából mindegy, melyiket vesszük, apróságokban tér csak el a két verzió), mert erőszak nagyjából annyi van bennük, mint egy Terence Hill és Bud Spencer filmben, a nyelvezetük egyszerű, de azért néha szótárazásra késztet, és nem kell további vagyonokat elkölteni ahhoz, hogy a játék élvezetes maradjon. Persze, van pár idegesítő apróság, és a hardcore pokémonosok vagy egy tucat ellenérvet is felsorolhatnának az új résszel szemben, de összességében most is legalább az elvárásoknak megfelelő, jól összerakott, tartalommal teli játékot kapunk – és manapság már ez is nagy szó.