Vívás ez inkább, mint kardozás

Nem is tagadom le, mert úgyis hamar kiderül: a készítők mindent megtettek, hogy ne lepjen meg a For Honor, szóval az én hibám, hogy csak bőven a teszt elvállalása után derült ki, hogy ez a cucc nagyon nem az én játékom.

De ne szűkítsük le a dolgot rám, hanem mondjuk ki, hogy a For Honor, ami elsőre egy iszonyatosan hangulatos kardozós játéknak tűnik, valójában nem más, mint egy verekedős játék, egy

Persze ha egy egészen kis időt áldoztam volna a bejelentés óta eltelt másfél évben arra, hogy tovább bővítsem a tudásomat a játékról annál, mint hogy úristen, vikingek, meg szamurájok, meg lovagok, akik a pallos markolatával ütik szét az ellenfél fejét, akkor talán nem lepődtem volna meg. Vagy mondjuk hihettem volna Levente kollégámnak. Ő For Honor-ügyben elég tapasztalt, játszott a bétákkal, és talán nem volt lusta megnézni akár csak egyetlen videót is, amiben arról mesélnek a készítők, hogy milyen játék is ez azon túl, hogy úúú, szamurájok. Levente kiválóan fogalmazta meg, milyen játék ez, még azelőtt, hogy én nekiálltam volna, de nem riasztott el, mikor azt olvastam a levelében, hogy

Odaszaladsz A pontra, lekaratézol, kardozol, bárdozol mindenkit, átszaladsz B pontra, lekaratézol, kardozol, bárdozol mindenkit. Fel-fel-le-kisütés, fel-fel-le.

Mindegy, gondoltam, hát mortaloztam én régen sokat, nem túl ügyesen, de legrosszabb esetben is majd csak csépelem a gombokat véletlenszerűen, az legtöbbször segít. Sőt, még az oktatómódot is végigjátszottam, nem is tűnt olyan vészesnek az egész.

A lényeg, hogy három irányból indíthatunk támadásokat, és ugyanígy három irányból kell védekeznünk ahhoz, hogy az ellenség pengéje ne marjon bele a testünkbe. Ez a része nem is bonyolult, a játék előzékenyen, kis nyilakkal előre jelzi, honnan készül lecsapni a másik, a csel ott van, hogy elég gyorsan kell változtatni a sikerhez. Ez a része nagyjából ugyanaz, mint mikor a Mortal Kombatban úgy verekszünk, hogy se a speciális támadásokat, se semmit nem használunk, csak ütjük-rúgjuk az ellenfelet.

Friss tudásommal felvértezve be is léptem egy netes multiba, és öt perc alatt többször kaszaboltak le meglepő változatossággal, mint azt könnyű szívvel be tudnám vallani. Gyanús lett, hogy valami alapvető dolgot nem tudok. Jött a szokásos „how to fight in for honor” Google-keresés, és kiderült, hogy vannak még bőven mélységek, például az ellenfél védekezését megtörő guard break, illetve a mi védekezésünket megtörni próbáló guard break megakadályozása, a guard break interrupt.

A vicc az, hogy mindkettő egy-egy gombnyomás, mégis vízválasztónak mondhatom őket, legalábbis a saját szempontomból mindenképpen. Kiderül, hogy akárhogy is próbálom, és az akárhogy ebben a mondatban szokatlan módon időhatározó, pontos jelentése: négy istenverte órán át, 

Ez persze korántsem jelenti azt, hogy a játék használhatatlan szemét. Nem, nagyon nem az, baromi jó játék, annak ellenére, hogy a világ legostobább alaptörténetét sikerült megkreálni hozzá: emberek kardoznak, mert csak, már ők sem tudják, miért. A For Honor gyönyörű, a karakterek mozdulatai elképesztően részletesek, az akció pedig még akkor is tud izgalmas lenni, ha az ember hozzám hasonlóan suta, és csak nyomkodja a gombokat egy teljesen megalapozatlan belső ritmusra támaszkodva.

Nem lenne szép dolog lehúzni a játékot csak azért, mert kell hozzá valami, ami nem lesz meg mindenkiben. Aki jó volt Mortalban vagy hasonló verekedős játékokban, esetleg bírta a Dark Souls valamelyik részét, esetleg hallott már a Die by a Sword című klasszikusról, vagy egyszerűen csak képes arra, hogy több órán át gyakorolja, mikor kell megnyomni egy gombot, na, nekik mind tökéletes választás a For Honor.

De akik nem, azok se adják fel, én sem tettem. Ki is derült gyorsan, hogy bőven van tartalom és lehetőség a játékban, csak tényleg úgy kell odaállni, hogy ez a játék nem egy agyatlan kardozás, itt taktikázni kell, kivárni, gondolkodni. Eleve, a megannyi választható karakter között se lehet csak úgy ugrálni, mert nagyon más mindegyik. Pontosabban épp annyira más mindegyik, hogy ha ugyanazt próbáljuk csinálni velük, akkor meg fogunk halni. Érdemes inkább egy-egy osztályt alaposan kitanulni, akár úgy is, hogy eleinte a gép irányította botok ellen játszunk. Érdemes olvasgatni az interneten a megannyi tippet meg trükköt, és persze, mint mindig, a legjobb edzés itt is az, ha megyünk és játszunk a netes multiban. Állítólag sokan vannak úgy vele, hogy órákon át szívnak,

 ami addig csak elméletben volt meg. Ha meg nem, az sem baj, bár a legfontosabb rész tényleg a védekezés megtörése, illetve a védekezés megtörésének megtörése, azért bőven van más részlet a harcban, amire építeni lehet, a fáradás, a gyorsaság, az elugrálás, és, hát igen, ha minden kötél szakad, a kiismerhetetlen gombnyomkodás is.

Egyelőre úgy tűnik, hogy bőven lesz idő kiteljesedni, mert a Ubisoft gondoskodni akar arról, hogy a For Honor ne tűnjön el egy hónap múlva. Ez már csak azért is nagy szemétség lenne, mert a megjelenés pillanatában úgy hatvanezer forintnyi mikrotranzakció várta a játékosokat, és a játék a finomtól távol eső eszközökkel reklámozta is ezeket. Nem kell őket megvenni, egyrészt mert aki tud, annak megy ezek nélkül is, akinek meg nem megy, annak nem emiatt nem fog menni.

A For Honor kapcsán egyéb tanulságokat is levonhatunk, illetve én, mert én voltam a hülye. Egyrészt ha valaki legközelebb azon sír, hogy manapság már nincsenek demók, a vásárló zsákbamacskát vesz, annak valószínűleg nem lesz igaza. Volt alfa- meg bétateszt, nyílt, zárt, akármilyen, aki ki akarta próbálni, megtehette. Én nem tettem, ezért óriási meglepetés ért, viszont így tudom, miért méltatlankodnak olyan sokan a neten amiatt, hogy a játék korántsem olyan, amilyennek korábban gondoltuk.

A másik tanulság, hogy lehet attól még jó játékot készíteni, hogy a játékosok egy szűk része lesz képes igazán kiemelkedően jól játszani majd vele. A For Honor ugyanis szórakoztató, tartalmas, csak hát tervezetten nem túl egyszerű játék, határozottan meredek tanulási görbével. Ha egy kicsit is érdeklik a vikingek, a lovagok meg a szamurájok, mindenképpen próbálja ki. Csak készüljön fel arra, hogy pár napig csak szívni fog, mielőtt meglátja a játékban a szépet.