Ha ez a kalózok élete, én inkább lennék bányász

sot cover
2018.04.14. 12:34

Elég sokat elmond arról, hogy mekkora élvezet játszani a Sea Of Thievest, hogy a legviccesebb dolog benne berúgni és harmonikázni. Ilyenkor a karakterünk összevissza nyomkodja a hangszert, és olyan hangok jönnek ki belőle, mintha macskát nyúznának, közben szétcsúszik és hullámzik a rajzfilmes látvány. Aztán kijózanodik és kezdődhet megint az az izé, amit játéknak csúfolnak, de valójában csak példája annak, hogy egy remek ötletből hogyan lesz a modern játékkészítés borzasztó állatorvosi lova.

Két dolog előre is: én sose értettem, hogy miért jó kalóznak lenni, miért jó egy hajón egyensúlyozgatni, folyamatosan berúgni, kardozni, büdösnek-koszosnak lenni, az embernek nincs lába, nagy valószínűséggel a pöcse is lerohad, egész héten a napon van, gondolom le is ég rendesen, aztán a végén meghal valami kórságban, amit egy citrom nyalogatásával el lehetett volna kerülni. (Egyetlen kivétel: Guybrush Threepwood a Monkey Island-játékokból, aki mondjuk sosem nézett ki úgy, mint akit egy Dürer-kerti hardcore buli padlójáról szedtek össze két héttel később.) Szóval amikor megtudtam, hogy a Sea Of Thieves arról szól, hogy tengeri martalócként kell kincseket keresni, hát nem örültem annyira, mintha mondjuk kézműves gazdálkodást kellett volna vezetnem egy lakatlan szigeten. A másik dolog előre az, hogy ugyan minden egyes magazin azt írja, hogy a SoT akkor az igazi, ha az ember barátokkal játssza, nekem ezt sosem sikerült megoldanom. Nem azért, mert nincsenek barátaim, hanem mert azt szeretném, ha továbbra is azok maradnának, és ebben fontos szerepe van annak, hogy nem beszélem rá őket, hogy költsenek 20 000 forintot egy borzasztóan rossz játékra. Úgyhogy maradt a játék az idegenekkel, illetve a legmagányosabb játék a Desert Bus óta: az egyszemélyes kalózkodás.

A Sea Of Thieves lényege az, hogy egy random generált kalózként egy hajóbrigád legénységébe kerülünk. Lehetünk kisebb vagy nagyobb hajóval is, de a különbség tényleg a méret. A hajók úgy vannak tervezve, hogy egyedül nagyon macerás irányítani őket: kell egy ember az árbocra, aki figyel, egy kormányos, aki kormányoz, egy térképes, aki mondja, merre kell menni, és valaki, aki kezeli a vitorlákat. Ezek a feladatok mind a hajó különböző pontjain találhatóak, szóval koordinálni kell a legénységet. És ezzel a legénységgel egy szintén véletlenszerűen generált tengeren elkezdhetünk küldetéseket vállalni, egész pontosan háromfélét: az elsőben egy térkép alapján kell kincset találni egy bizonyos szigeten. A másodikban egy bizonyos csontvázat kell megölni. A harmadiknál pedig adott órára kell leszállítani egy ketrecbe fogott kisállatot. A második és a harmadik küldetés online népszerűségéről elég sokat elmond, hogy amikor megcsináltam egy csontvázölős küldetést, rögtön kaptam egy ritka achievementet.



A küldetéseinkben négy dolog akadályozhat meg minket: a különbözőképpen felfegyverkezett, de valójában tök ugyanolyan csontvázak, a különböző színű, de valójában tök ugyanolyan mérgeskígyók, a saját balfaszságunk, ha zátonyra futunk, és a többi játékos, aki szintén ezen a tengeren kalózkodik. A sikeres küldetésekért pénzt kapunk, a pénzért pedig vehetünk egy csomó olyan dolgot, ami semmi hatással nincs a játékra, csak szépen néz ki. Ja igen, és még vehetünk más, nehezebb küldetéseket is. Én órákig játszottam, kuporgattam a pénzeimet, aztán vettem belőle egy szakállat. Fuck My Pirate Life.

A helyzet az, hogy minden kalózviszolygásom ellenére a Sea Of Thievesnek jó az alapötlete: együtt dolgozni a közös sikerért a tengeren, bedeszkázni a lyukakat a hajón, együtt megrohamozni egy csontihadsereget a kincs reményében, ezek azért annyira nem hangzanak rosszul. Aztán rájössz, hogy ez a játék olyan, mintha valami terápián lennél, ahol minden véletlenszerűség ellenére ugyanazt kell újra és újra csinálnod. Újra kihajózni, újra lesni a térképet, újra leereszteni a horgonyt, újra lekaszabolni egy csomó ugyanolyan csontvázat, amik ugyanúgy másznak ki a földből, újra és újra és újra, mintha nem játszani kellene ezzel, hanem még mindig tesztelni. Ami egyébként bőven rá is fér, a hajón néha a felfele vezető lépcsőn indulsz el, és a raktérben találod magad, az állatok és az ellenfelek úgy teleportálgatnak métereket, hogy képtelenség becélozni őket, a harc meg abból áll, hogy kaszabolsz eszetlenül. Ismétlem: újra és újra.

Én esküszöm megpróbáltam az online játékot idegenekkel, de mindig az lett a vége, hogy ott vagyok a tömlöcben a hajó gyomrában, és egyedül harmonikázok, anélkül, hogy bármi segítséget adna a játék. Amikor aztán sikerült egy működő csapatba besorsoltatni magam, akkor rájöttem, hogy a multi semmiben nem különbözik az egyszemélyes játéktól, csak kicsit többen rohangálunk a kincsesláda felé. Pénzt szerezni gyorsabban lehet, de más motivációt nem nagyon látok erre: nincs szintlépés, nincs fejlődés. Esetleg vehetek magamnak egy falábat, hurrá.



Ha már a Rare beletette az egyszemélyes lehetőséget, akkor főleg azt a verzóit játszottam, egyrészt azért, hogy beletanuljak (a SoT-ban nincsen semmi tutorial, pedig még küldetést indítani is körülményes), másrészt pedig azért, hogy skót tinédzserek borzasztó akcentusa nélkül kipróbáljam, valójában miről is szól az egész. Egyedül játszani pedig olyan, mintha valami türelemteszt lenne, ahol bénítóan unalmas és egyszerre hihetetlenül stresszes hajózni, mert intézni kell a vitorlát, a kormányt, a térképet, de közben meg hosszú percekig csak mész és mész az egyébként tényleg csodálatosan animált tengeren. És ha esetleg közben elszívnál egy cigit az erkélyen, hogy kipihend a valóságban a virtuális nagy kalandjaidat, a játék kiléptet a francba. Fuck My Real Life.

Én tisztában vagyok azzal, hogy milyen nehézségek járnak azzal, ha valaki egy ambíciózus, nagyköltségvetésű játékot tervez (ajánlott olvasmány: Blood, Sweat & Pixels), és nem tudom hibáztatni igazából a Rare-t. De amivel 20 rugóért kiszúrják az emberek szemét, az maximum egy tesztüzemmód, egy váz, amire biztos lehet majd szórakoztató tartalmat pakolni, de valami miatt azt akarják elhitetni, hogy az már ott van. A nagy túrót van ott. A Sea Of Thieves egy szemfényvesztés, egy szirén a tengeri sziklán, ami elcsalja a pénzed (hiszen a keserves gyűjtögetés helyett igazi forintok beváltásával is lehet szép kalapot venni). Ez egy áljáték, és nem a Microsoft nagy, cross-platform dobása.