Szexizmus miatt perlik a League of Legends fejlesztőjét
Demonstrációt tervez a League of Legendset fejlesztő Riot Games több alkalmazottja, miután múlt pénteken kiderült, hogy a cég megpróbálta megakadályozni, hogy több ott dolgozó nő beperelje szexizmus miatt – írja a Waypoint.
Az ügy még tavaly nyáron kezdődött, mikor a Kotaku tényfeltáró cikkében rávilágított arra, hogy a cégnél kultúrája van a szexizmusnak. A cikk hatására többen is fel szólaltak az ügyben, azzal vádolva a stúdiót, hogy nem tesznek semmit a munkahelyi szexizmus ellen, helyette az összes ilyen ügyet a szőnyeg alá söprik.
A Riot most két nő perét is megpróbálta megakadályozni, méghozzá azzal, hogy a szerződéseikbe foglalt záradékokra hivatkozva magánbíróságra terelte az ügyeket, ezzel lényegében védve magát egy valódi peres eljárástól. A Kotaku pénteki cikke szerint erre egyébként van is okuk, mert a lap által megszerzett dokumentumok alapján diszkriminációval, zaklatással és késői fizetéssel is vádolják a céget.
Az egyik sértett ügyvédje szerint a Riot ezzel egyértelműen el akarja hallgattatni az alkalmazottait, úgyhogy jelenleg az a cél, hogy elérjék, hogy mégis bíróságra kerüljön az ügy. A cég egyébként a tavalyi botrány óta külön pozíciót hozott létre a szexizmus elleni harchoz, frissítette az irányelveit és ígéreteket tett a munkahelyi kultúra javítására is, de a mostani ügy alapján éppen akkor döntöttek rosszul, amikor bizonyíthatták volna a változást.
A cég néhány alkalmazottja egyébként demonstrációra készül a Riot akciója miatt, a cég viszont inkább csoportterápiával és egy össznépi leüléssel venné elejét a tüntetéseknek. A cég slágerterméke, a League of Legends évek óta a legsikeresebb online játékok egyike, sok százmillió dolláros bevételt termel a kiadónak.
Rovataink a Facebookon