Csodájára jár a világ a magyar pixelkockának
További Godmode cikkek
Órákon belül véget ér az idei E3, és míg a show előtti napokban a legnagyobb játékkiadók bejelentéseire irányul rivaldafény, az expón már kisebb csapatok is figyelmet kaphatnak. Például a magyar Pirategames csapata, aminek tagjai egy furcsa kockával vesznek részt az IndieCade nevű, független fejlesztőkre szabott videojáték-verseny E3-as börzéjén.
Kocka és magyar fejlesztő – ebből egyszer már kisült egy szenzációs találmány, ami meghódította a világot. Bár a Pirategames Pixxl Cube nevű kockája már csak elektronikus mivolta miatt sem említhető egy lapon Rubik Ernő szenzációs játékával, egyre esélyesebb, hogy ez is világhírű lesz. A kocka prototípusát még a tavaly novemberi Arcadia kiállításon volt alkalmunk kipróbálni egy labirintusjátékkal, íme az akkori felvételünk:
De érdemes megnézni azt a videót is, ami a Pixxl Cube tényleges bemutatkozása volt a tavaly szeptemberben rendezett Function demóversenyen, ahol wild kategóriában (ami a más kategóriákba nem beleférő demók pikszise) el is vitte az első díjat:
A Pixxl Cube tehát egy olyan kocka, aminek minden lapját ledek borítják, benne pedig egy 10 órás üzemidőre elegendő energiaforrás és egy pici számítógép található – ezen futnak a kocka programjai, a kijelző pedig a kocka hat oldala. A kocka rejt egy gyorsulásmérőt és egy giroszkópot is, e szenzorok révén pedig olyan programokat is lehet írni a gépre, amik figyelik a kütyü térbeli mozgását. Ilyen például a fenti labirintusjáték, amiben éppen a kockát forgatva lehet irányítani színes bogyókat, kinyitva kulcsokkal a hozzájuk passzoló színű ajtókat. De mint a második videóban látszik, a kocka más funkciót is betölthet.
„Lehet dísztárgy, reklámhordozó, de partikellék is, ami zenére lüktetve produkál effekteket. Épp most dolgozunk azon, hogy mikrofon és hangszóró is kerüljön bele” – mondja Leel-Őssy Zoltán, a Pirategames vezetője, akinek a fejéből a kocka ötlete kipattant, és a projektet finanszírozza, összefogja. A hardvert Varró Simon rakta össze, a szoftvereket pedig Kaptás András írta. Varró amúgy drónokat és automatizált rendszereket tervez többek között hadseregek megrendelésére, Kaptás programozó civilben is, a Pirategames főprofilja pedig igazából a virtuális flippergépek. Mindannyian munka mellett hozták össze a Pixxl Cube-ot, így több mint fél év volt, mire a prototípus megszületett. Aztán elkezdték tökéletesíteni.
A prototípus felbontása oldalanként 32×32 led, de készült már egy méretre kisebb, viszont jobb felbontású, 64×64×6 ledes kocka is. „A prototípusban még egy Raspberry Pi a számítógép, de szeretnénk ezt leváltani egy gyorsabb, saját tervezésű feladatspecifikus hardverrel. Meg akarjuk oldani a két kocka közti kommunikációt is, a programokat pedig telefonos appon keresztül lehetne feltölteni a kockákra. Aztán onnantól már csak a kreativitás szab határt annak, mit kezdünk vele” – fogalmaz Leel-Őssy. „Azt szeretnénk, ha a Pixxl Cube nemcsak játék lenne, hanem egy mutatós tárgy, ami sok mindenre jó.”
Az IndieCade-re Kaptás nevezte be a csapatot, majd miután egy előválogatót megnyertek, az E3-as kiállításra már meghívást kaptak. Nagyjából két tucat független fejlesztőnek adatott meg, hogy a legnagyobb gémerexpón mutassa meg a játékát, de messze a kocka körül van a legnagyobb felhajtás. „A szervezők azt mondták, hogy a Twitter-falukon senkinél nem láttak akkora aktivitást, mint a mi kockánkról szóló posztoknál” – mondja Pere László, a csapat pr-felelőse. „Mi is azt tapasztaljuk, hogy egész nap kígyózó sor áll a standunknál, még akkor is, amikor az expo már elvileg bezárt. Tele a napirendünk interjúkkal, voltak itt ismert youtuberek, gémerportálok, de a BBC és a francia köztévé is.”
A végső cél persze az, hogy a Pixxl Cube mögé beálljon egy befektető, és valamilyen formában termék legyen a kockából. Biztató jelek vannak erre is, de a készítők nem árulnak el még részleteket, csak annyit, hogy egyebek között a Deutsche Telekom is érdeklődik. Addig is, míg a kockából termék lesz, a prototípust lehet próbálgatni, mert a Pirategames standján fel szokott bukkanni az Arcadiához hasonló hazai videojátékos rendezvényeken. Legközelebb a következő Retro E-Sport Competition alkalmával, június 22-én lehet megtapogatni.
Rovataink a Facebookon