Akár 120 milliárd is járhat a Riot Gamest perelő női alkamazottaknak
További Godmode cikkek
10 millió dollár helyett 400 millió, azaz 3 milliárd forint helyett 121 milliárd járhat az eszetlenül népszerű League of Legends videojáték gyártóját, a Riot Gamest nemi alapú megkülönböztetésért beperelő női alkalmazottaknak – írja a Gamesindustry.biz. Ugyan decemberben úgy tűnt, hogy a Riot sikeresen megegyezett peren kívül az 1000 sértettel, de azóta két illetékes amerikai állami ügynökség is beszállt a játszmába.
csak a League of Legends 1,4 milliárd dollár profitot termelt a Riot Gamesnek.
A per 2018 novemberében kezdődött, amikor két nő Kalifornia egyenlő jövedelmezési törvényének megsértése miatt perelt, nem sokkal azután, hogy megjelent egy tényfeltáró cikk arról, hogy a cég vállalati kultúrájának része a szexuális zaklatás és a nemi megkülönböztetés. Decemberben a felek már csak arra vártak, hogy a Los Angeles-i fellebbviteli bíróság elfogadja a megegyezésüket.
Azonban két állami hivatal nem gondolja, hogy itt véget ér a történet. Szerintük a sértetteknek (a fizetések közötti különbségekre alapozva) inkább 400 millió dollár jár. Az egyik ügynökség (DFEH) szerint a sértettek ügyvédje, Rosen Saba több eljárásbeli hibát is vétett, és meg sem próbálta kiszámolni az igazságos kompenzációt. Ezen felül szerintük a megegyezés nem pénzről szóló részeiben olyan elvárások vannak megfogalmazva, amik betartathatatlanok egy olyan vállalatnál, ahol teljesen elharapódzott a szexizmus.
Mind a Saba, mind a Riot Games tagadta a kijelentéseket. A Riot külön kihangsúlyozta, hogy a per óta komoly változások léptek életbe a cégnél, amit a DFEH nem vett figyelembe.
Egy munkaügyi ügynökség, a DLSE is erős kritikát fogalmazott meg. Szerintük Saba nem fordított kellő figyelmet a kártérítés mértékének megszabásakor, és simán hagyta, hogy a Riot Games megússza a munkajogi kihágásait. A DLSE hivatalos beavatkozásért folyamodott, mivel szerintük a megállapodás gyakorlatilag felmenti a Riot Gamest a munkavállalói jogok megsértése alól. A Riot Games ügyvédjei, és Saba is tagadta a vádakat.
A bíróság január 31-én dönt arról, hogy a DLSE bavatkozhat-e, az eredeti 10 milliós megállapodásról pedig február 3-án mond ítéletet.
Rovataink a Facebookon