
Zsebünkben a videójátékok jövője

További Godmode cikkek
Régen szerettem a videójátékokat, most is játszanék, de nem akarok több százezer forintot elkölteni hardverre. A családi tévén általában más fut, és nem lehet kitenni a gyerek elé egy erőszakos kaszabolást.
Ha ismerősek ezek a mondatok, akkor érdemes ránéznie az Nvidia Geforce Now szolgáltatásra, amely teljesen átlagos számítógépeken, sőt, mobilokon és tableteken is futtatni tudja a legújabb videójátékokat. Pár hét után nagyon úgy tűnik, hogy pont az alkalmi játékosoknak lett kitalálva, akik a netflixezés szünetében nyomogatnák egy kicsit a WASD gombokat a billentyűzeten. Plusz az ezredfordulós generáció igényeit is telibe találja az Nvidia, a fiatalok nagy része ugyanis a privát szférájában, a saját eszközén szeret digitálisan kikapcsolódni, nem az egész család előtt.
Felhőbe költözött konzol
A konzolpiac hagyományosan a hardverekre épül, a Sony, a Microsoft és a Nintendo pár évente frissíti a vasat, és azzal kényszeríti vásárlásra a rajongókat, hogy a legújabb játékokat csak az új gépekre adják ki. A pc pedig mára egy egészen végletes szeglete lett a játékiparnak, végtelen mennyiségű pénzt el lehet költeni hardverre, amihez vagy erős elhivatottság kell, vagy professzionális esportolói/streameri ambíciók.
Én viszont ebben a pillanatban egy 27 hüvelykes kijelzőre kötött Samsung Galaxy S10 telefonon szaladgálok a Kingdom Come: Deliverance játék lenyűgözően élethű középkori világában a lovagommal, ahol még a pocsolyán visszaverődő fény is káprázatosan mutat, és rohadtul élvezem. Normális esetben egy bitang erős pc előtt kéne ülnöm, ezt helyettesíti az Nvidia szervere, amelyen a beállítások szerint egy Tesla T10 típusú videókártyán 3 GB grafikus memóriával fut a játék.
1080p felbontás és 60 fps a maximum
Jó ideje pedzegetik a szakértők, hogy egyszer véget ér a konzolipar körforgása, és minden a felhőbe költözik, de a két legnagyobb szereplő még kitart az eszközeladásra épülő régi üzleti modell mellett: a Microsoft éppen most részletezte, hogy mit tud a következő Xbox, és a Playstation új verziója is a küszöbön áll már, várhatóan mindkét gép az idei karácsonyi szezonra jelenik meg. A Nintendo pedig annyira konzervatív, hogy tőlük senki sem remélheti őszintén, hogy elsőként szakítsanak a hardverbiznisszel. Az Nvidiának így minden adott volt ahhoz, hogy beleköpjön a levesükbe.
Bivalyerővel és meglepő funkciókkal érkezik az új Xbox
Négyszer olyan erős lesz, mint az Xbox One, és 8k-t és 120 fps-t is tud majd.

A Geforce Now egészen tág környezetben képes futni, elég letölteni egy appot Androidra, Windowsra vagy Macre, hogy csatlakozni tudjunk a szolgáltatáshoz. Habár van ingyenes megoldás is, ezen óriási várólisták vannak, érdemes inkább az előfizetéses változatot kipróbálni, amiből az első 90 nap ingyenes, csak utána kezdik beszedni az 5,5 eurós havidíjat. Amire egyébként azt mondták, az első év leteltével magasabbra szökhet, de legfeljebb a duplájára.
Kell hozzá még Steam-fiók, ebbe kell bejelentkezni a játék elindítása után, hiszen a Geforce Now csak egy számítási platform, amin a korábban megvett saját játékainkat tudjuk futtatni. Sajnos nem mindegyik Steam-játék érhető el a Geforce Now környezetében, úgyhogy előfizetés előtt érdemes rákeresni a kedvenceinkre az Nvidia oldalán. Az is fájdalmas, hogy az Epic Store csak a Fortnite futtatását engedélyezi, az Origin pedig teljesen elérhetetlen.
Androidon, Windowson és Macen egyaránt teszteltem a Geforce Now-t, nem is kellett hozzá nagyon friss hardver, a hatéves Macbook Air bőven elég volt.
Eközben meg se nyikkant a processzor hűtése
Amikor korábban közvetlenül a gépre telepítettem fel a Civilization 6-ot, kisvártatva úgy fújtatott, mintha közel lenne a leolvadás, most meg olyan játékokkal játszottam, amelyekre sohasem állt készen ez az ultravékony gép. Általában jól futottak rajta a játékok, de nem mindig.

A hálózati kapcsolatnak elképesztően stabilnak kell lennie, és nagyon érezhető volt a szerkesztőségi és az otthoni környezet közti különbség. Az irodában több tucatnyian osztozunk a hálózaton, a hozzáférés kapacitása egyenletesen eloszlik a kollégák közt - így néha elég csúnyán szétesett a kép. A Fortnite egyszer olyan volt, mintha VGA felbontásban futna, ami teljesen alkalmatlan a játékra, a munkaidő után elindított játékmenet azonban teljesen vállalható volt benn az irodában.
Otthon, a Digi gigabites üvegszálán lógó ac-s wifin mindig remek volt a válaszidő. A nagy trükk az, hogy
A Geforce Now-nál nem a megabitek számítanak, hanem a ping
A válaszidőnek kell rövidnek lennie, hogy amikor mozdul az egerünk, a jel szinte azonnal eljusson az Nvidia szervereire és vissza. A cég a régiónkban is több szervert üzemeltet, amelyek közül manuálisan is választhatunk, de talán jobb rájuk bízni, hogy a lehető legjobb minőséget kapjuk. Nyilván előnyösebb a vezetékes kapcsolat, mint a wifi.

Egyedül az bosszantó, hogy az érintőkijelző a pc-re írt játékokban teljesen hasznavehetetlen, a pc-s játékok ideális futtatási környezete még mindig a laptop vagy egy asztali gép. Aki mobilon vagy tableten játszana, annak is szüksége lesz perifériákra, illetve arra, hogy azokat támogassa a készülék. Legegyszerűbben a bluetooth billentyűzetek és egerek csatlakoztathatók, és jó volt játszani a Samsung Galaxy S10 és Note 10 mobilokhoz tervezett bluetooth-os Glap kontrollerrel, amely a konzolok irányítóiról vett ihletet, és játék közben stabilan megtartja a telefonunkat. Klasszikus játékoknál, például a Civilization 6-nál előnyösebb volt a Samsung első generációs Dex adaptere, amelyen a HDMI és két usb port mellett még Ethernet aljzat is van a stabil kapcsolódáshoz.
Látható a fentiekből, hogy a Geforce Now - most még? - nem a hardcore játékosokra van belőve. Hiába lehet multiplayerben nyomulni, nem kapunk versenyszintű kiszolgálás, és ez nagy hátrányt jelenthet a küzdelemben. Akinek ez fontos, továbbra is költheti a százezreket az otthoni pc-jére, hogy mindig az elvárt minőségben tudjon játszani.
Mindenki más viszont olyan előnyöket élvezhet, amit máshogyan és korábban soha:
- nem kell megvárni, hogy a kedvenc játékunkat más platformra is kiadják
- nyugodtan megvehetjük a vékony irodai laptopot, azon is tudunk játszani
- könnyen félre tudunk vonulni a játékmániánkkal
Az még távolabbi jövő, de itt van a nyakunkon, hogy a szuper válaszidejű 5G kapcsolattal bárhonnan csatlakozni tudjunk a Geforce Now-hoz. A távközlési cégek ki vannak éhezve az értelmes, 5G-n futó szolgáltatásokra, és érdekelheti őket ez az új platform.
Eközben viszont az Nvidiának fenn kell tartania a játékipar érdeklődését, és folyamatosan bővítenie kell a kínálatot. Több száz népszerű játék elérhető, de az elmúlt hetekben néhány kiadó kivette bizonyos játékait a rendszerből, például az Activision Blizzard és a Bethesda, amivel búcsút mondhattak az előfizetők többek között a Doomnak és az Elder Scrollsnak. Az ok banális: csak a tesztidőszakra szólt a szerződés, ami február elején véget ért. Az éles üzemhez újra kell tárgyalni dolgokat.
Talán meggyőző lesz a játékkiadók szemében, hogy már egymillió játékos használja a platformot, és ez a szám napról napra bővül. Ezzel a szolgáltatással ráadásul olyan rajongókat tudnak újra elérni, játékok és kiegészítő csomagok vásárlására ösztönözni, akik már nem vesznek maguknak konzolt, nem költenek gémer pc-re, más dolgok fontosabbak az életükben, ám ennek ellenére szívesen játszanának néha.
Az a legjobb az egészben, hogy mi, felhasználók, akkor sem veszítünk, ha esetleg az Nvidia mégsem lesz sikeres, hiszen minden megvett játékunk a Steam fiókunkban marad, egy újabb lehetőségre várva.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után
Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.
március 3., 07:56
- Külföld
Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból
Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.
március 3., 07:11
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Futball
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Külföld
Megint jöhet iraki kőolaj a világpiacra?
A fizetési vita miatt leállt napi 450 ezer hordós szállítás, úgy tűnik, újraindulhat Törökország felé.
2 perce
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Futball
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Külföld
Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút
A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.
március 3., 06:48
- Futball
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke
Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.
március 3., 07:00
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Külföld
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
március 3., 05:59
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Futball
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Degusztátor
Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat
Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.
március 3., 06:03
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Kultúr
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
március 3., 06:31
- Külföld
Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
március 3., 08:24
Rovataink a Facebookon