
Kilépett az egyik legnagyobb játékkiadó a Geforce Now szolgáltatásból
Forranak az események az Nvidia Geforce Now felhőszolgáltatás körül, és most a 2K Games döntött úgy, hogy nem kívánja elérhetővé tenni a játékait a platformon. Ezzel a játékosok egyelőre búcsút mondhatnak a BioShock, Borderlands, NBA és Civilization sorozatoknak a platformon, amely drága és erős gamer számítógép nélkül is lehetővé teszi a videojátékok futtatását.
A felhasználónak csupán egy appot kell letöltenie, hogy a megfelelő kontroller birtokában akár mobiltelefonon vagy tableten is játszani tudjon a kedvenc pc-s játékaival.
Zsebünkben a videójátékok jövője
Az Nvidia Geforce Now mobilon is futtat olyan játékokat, amelyekhez egyébként sok százezer forintos számítógép kéne. Ez lehet a konzolpiac negyedik nagy platformja.
A Geforce Now több évnyi bétatesztelési periódus után februárban indult el hivatalosan, ám ezt követően több játékstúdió jelezte az Nvidiának, hogy nem kívánja elérhetővé tenni a játékait a szolgáltatásban. Az Activision Blizzard és a Bethesda a két legnagyobb távozó, de kisebb független fejlesztők is kérte, hogy vegyék le a játékukat a Geforce Now-ról.
Kalózkodásról szó sincs, minden játékot csak úgy lehet elérni a Geforce Now platformon, hogy azokat a felhasználó előbb megvette a Steam online áruházában.
A felhőszolgáltatás elvileg új üzleti lehetőségeket nyit a játékstúdiók előtt: talán az is vesz magának új játékokat és kiegészítőket, aki nem vesz magának több százezer forintért erős videojátékos pc-t vagy laptopot. A nemzetközi sajtóban mégis többnyire arról írnak, hogy a kiadók az extra anyagi igényeik miatt szeretnének kiszállni a Geforce Now platformról.
A szoftverfejlesztők akarják megmondani, hogyan vegyünk hardvert?
Mivel az Nvidia Geforce Now szolgáltatás a saját számítógépen is elérhető Steam áruház kínálatával üzemel, felhasználói szemmel nézve csupán arról van szó, hogy kényelmesen bérbe veszünk egy erős hardvert a futtatáshoz, és olyan eszközön játszunk, amilyen mi szeretnénk.
A játékstúdiók szemszögéből egészen más a helyzet, ők maguk szeretnék kontrollálni, hogy melyik platformon, mikor és miként jelennek meg, hogy újra és újra eladhassák pontosan ugyanazt a játékot. Már amennyiben ez megtörténik. Jó példa erre éppen a 2K Games, amely a Civilization teljes verzióját sohasem adta ki Androidra, hiába vannak olyan eszközök, amelyek képesek lennének futtatni. Szóval aki ilyen telefont vagy tabletet választ, az Geforce Now vagy erős pc nélkül aligha lesz vevő a Civilization 6-ra és a kiegészítőire.

Az oldalról ajánljuk
- Futball
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Belföld
Terézváros gazdasági programjának nagyobb részét mesterséges intelligencia írta
A képviselők többsége számára azonban így is elfogadható volt.
3 perce
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Külföld
Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból
Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.
március 3., 07:11
- Futball
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- Külföld
Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után
Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.
március 3., 07:56
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke
Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.
március 3., 07:00
- Külföld
Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút
A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.
március 3., 06:48
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Futball
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Futball
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Külföld
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
március 3., 05:59
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- Degusztátor
Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat
Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.
március 3., 06:03
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Kultúr
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
március 3., 06:31
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Külföld
Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
március 3., 08:24
Rovataink a Facebookon