Sugárkövetéssel a démonhentelés is látványosabb

Ray tracinget és 120 fps-t is támogat a Devil May Cry 5 Special Edition: a tavaly megjelent japán akciójáték-sorozat új kiadását Xbox Series X konzolon teszteltük. Ráadásul még Vergil, Dante (a sorozat örökös főszereplőjének) testvére is irányítható karakter a játékban.

A két híres démonvadász: Nero, Dante és a rejtélyes „V” nevű mágus ismét démonok tömegeit trancsírozzák, csak hogy az emberiséget megmentsék egy Urizen nevű démonkirály világot letaroló törekvéseitől.

E hősök már ismerősök

Dante a szokásos laza, nagymenő, rocker stílusában nyomja, Nero is hasonlóan könnyedre veszi a figurát, csak V idéz harc közben időnként rendkívül komoly arccal Willam Blake-verseket. No és nem hiányoznak a fehérnépek sem: itt van Trish, Lady (Dante barátnője, akit meztelenül is megcsodálhatunk), illetve a cserfes Nico, aki láncdohányosként szinte minden átvezetőben rágyújt egy cigire.

Aki már játszott a Devil May Cry 5 előző verziójával, annak számára persze ez a csapat nem jelent újdonságot, ebben a verzióban viszont Vergillel, Dante testvérével is végigvihetjük a játékot, akivel korábban csak a kardot akasztottuk össze néhány párbaj erejéig – legalábbis a Devil May Cry 5-ben, hiszen már a DMC3 különleges kiadásában is irányítható karakter volt, szóval ez annyira nem számít újdonságnak. Vergil a saját játékmódjában egyébként egész végig egyedül vezethető hős, tehát nem ugrálunk össze-vissza közte és a többi karakter között.

Urizen csak ne urizáljon

A játék alapsztorija elég egyszerűen indul: az Urizen nevű fődémon nyomába eredve kell minden általa irányított szörnyeteget elintéznünk a három főszereplő és a különféle speciális képességeket és a Nero számára fegyverként funkcionáló, speciális prosztetikus karokat osztogató Nico segítségével. Később kicsit „bonyolódik” a történet, de azért végig megmarad a szokásos „fantasy-akciófilmes” szinten.

Nemcsak a felturbózott grafika vizuális világa, de a karakterek is igazán színesek és érdekesek. Alapvető egyszerűsége ellenére a történet hangulata igazán elkapja a játékost, viszont az átvezető filmeknél a látványra és kevésbé a tényleges eseményekre épül.

A játékmenet a három karakternél nagyban különbözik, és teljesen másféle harci taktikákat kell alkalmaznunk velük. Már Dante és Nero között is hatalmas a különbség, de a nyeszlett és mágusképességekkel rendelkező V aztán tényleg teljesen egyedi figura. V különféle lényeket (alapvetően egy „mutáns” fekete párducot, egy furcsa madarat és hatalmas gólemet) tud megidézni. Maga V a közelharc terén szinte teljesen tehetetlen, csak akkor tud egy hatalmasat ütni, amikor az támolyogva haldoklik.

Nerónak hiányzik az előző részből ismert démonkarja, helyette viszont különféle robotvégtagokat tud használni, amelyeket Niko, a Neróhoz csapódott fegyvergyártó szaki lány gyárt neki. Ezek a robotkarok különféle speciális képességekre alkalmasak és elképesztően változatosak.

Sugárkövetés, tükröződések a pocsolyákban, legendás nehézség, és amit akartok

Az új generációs konzolon a Devil May Cry 5 Speciel Edition ragyogóan néz ki, főleg, amikor a ray tracing effekteket bekapcsoltuk. Az új effekteket leginkább a pocsolyákban tudjuk észrevenni, ahogy környezetünk és hősünk is valós időben tükröződik a vízfelületeken. Egyéb, apró grafikai javítások is vannak persze a játékban, de a leglátványosabb mégis az ilyen módon történő visszatükröződés.

A különleges kiadás másik újítása a turbo mode, amelynek köszönhetően 120 fps képfrissítéssel cikázhatnak azok, akiknek van 120 Hz-es tévéjük. Ilyenkor persze nincs ray tracing, szóval érdemes meggondolni, hogy 

számít.

Végül meg kell még említeni a Legendary Dark Knight nehézségi szintet, amelynek semmi köze Batmanhez, viszont rendkívül nehézzé teszi a kihívásokat, tehát igazi mazochistáknak készült.