Ezt a hidegháborút van, aki forrón szereti

2020.12.05. 19:54

A Call of Duty: Black Ops Cold Warban a nyolcvanas évek hidegháborúja felforrósodik, miután a CIA „szigorúan piszkos” ügynökeinek szerepében több változatos helyszínen is keresztüllövöldözhetjük magunkat, miközben a legendás „Perszeusz” nevű szovjet kémre vadászunk.

A klasszikus hírszerzői munka nem olyan, mint amit a filmvásznon láthatunk. James Bond és más akcióhős társait felejtsük el: az igazi hírszerzők nem fegyveres szuperügynökök, hanem diplomaták, kiküldött újságírók, beszervezett sportolók voltak a klasszikus hidegháborús korszakban. De nem egy Call of Dutyban. Egy Call of Dutyban a kémek mind szuperkommandósok,

AKIKKEL SZANASZÉT LÖVÖLDÖZÜNK MINDENT ÉS MINDENKIT, AKI ÉL ÉS MOZOG,

miközben ötpercenként robban körülöttünk valami, mint a Michael Bay-filmekben.

„Mert kell egy csapat”: a CIA-ügynökök csapata a Call of Duty Black Ops Cold Warból (Forrás: Activision)
„Mert kell egy csapat”: a CIA-ügynökök csapata a Call of Duty Black Ops Cold Warból (Forrás: Activision)

Én, a kém

A két marcona, fenegyerek amerikai CIA-ügynökre és szuperkommandósra: Alex Masonra és Frank Woodsra a Call of Duty-rajongók biztosan emlékeznek, hiszen már két játékban is szerepeltek: az első és a második Black Opsban. Mason most is irányítható karakter, több küldetésen keresztül is, a másik főszereplő pedig, akivel belső nézetből lövöldözhetünk, nem más, mint maga a játékos: a Bell fedőnevű ügynöknek akármilyen nevet adhatunk, akár a sajátunkét is. A sztori központi figurái még Adler, a sebhelyes arcú, rejtélyes, gátlástalan módszerekkel dolgozó CIA-ügynök, és a kémcsoport főnöke, Hudson, aki úgy néz ki, mint Ed Harris (nem véletlen, az első Black Ops-ban még ő volt Hudson szinkronhangja), és még lelkiismeretlenebb módon kezeli saját csapatát, miközben a vezérkar utasításait követi.

Jó reggelt, Vietnám!

A játék sztorija sok tekintetben hasonlít az első, 2010-es Call of Duty: Black Opsra (amely személyes kedvencem az összes CoD közül): tele összeesküvés-elméletekkel, hajmeresztő fordulatokkal, váratlan árulásokkal és szigorúan piszkos ügyekkel a nyolcvanas évek hidegháborús korszakából, amikor a szovjeteknél Gorbacsov volt a pártfőtitkár, az Egyesült Államok elnöke pedig Ronald Reagan.

A sztori bizonyos elemei a két volt államfőn kívül is valós alapokon nyugszanak. A főellenség egy Perszeusz nevű szovjet kém, aki bizonyos állítások szerint (leginkább a szovjet diplomaták nyilatkozatai alapján) valóban létezett, bár állítólag sosem kapták el, és nem derült ki róla, hogy ki volt valójában. Továbbá 

VIETNÁM VÉRZIVATAROS POKLÁBAN IS MEGFORDULUNK

visszaemlékezésekben hőseinkkel.

Reagan minden jobb volt

Ha már Reagannél tartunk, érdemes megjegyezni, hogy az egykori amerikai elnök külsejét mennyire elképesztően élethűen dolgozták ki a játék egyik átvezetőjében (amelyet a magyar DIGIC Pictures készített). Sajnos a westernszínészből elnökké avanzsált Reagant később csak archív felvételek formájában láthatjuk, ezek viszont szinte folyamatosan végigkísérik a játékot, és egyébként nem kell panaszkodnunk a többi filmes betét miatt sem – Gorbacsov sem hiányzik a másik oldalról.

Ami viszont a játék tényleges belső grafikáját illeti, az viszont már kissé hullámvasút - legalább is az előző generáción. A játékot először PS4 Pro konzolon teszteltük, és ezen a platformon a pályák kidolgozása helyenként igazán ütős, részletesen kidolgozott textúrákkal, profi vizuális elemekkel, máshol viszont előfordult, hogy

KOMOLYAN NEM HITTEM A SZEMEMNEK:

mintha PS3-as, sőt, helyenként PS2-es látvány fogadott volna. A KBG bázisán például az egyik ajtón a kilincs (amellyel nagy eséllyel találkozunk, mert egy küldetés vezet oda) olyan fűrészfogas árnyékot vetett, hogy még 15 éve is megkönnyeztem volna, máshol két, falon lógó képet egy percig alig lehetett kivenni, mert annyira homályos, elmosódott volt a textúrájuk, amelyet csak szép komótosan „élesített ki” a játék – a régebbi Unreal grafikus motorokéhoz hasonló megoldással. Ráadásul még a PS4 Pro kezelőfelületét is alaposan belassította a játék, amikor el akartam indítani a közvetítést, vagy egyszerűen csak ki akartam valamiért lépni a konzol főmenüjébe.

Elég sokat javult a grafika, amikor PlayStation 5-ön játszottam vele, ahol már a gép tudása nem szűk keresztmetszet a megjelenítésnél és élesebb textúrákkal találkoztam, illetve az említett, utólag kirajzolt textúrakiélesítés sem rombolta az élményt. Ami viszont igazán feldobta a látványt, az a PlayStation 5-ön meglévő sugárkövetés effekt, melynek köszönhetően a különféle felületek: a korabeli autók, a neonfényektől csillogó utcákon a pocsolyák és a kocsmabelsők, sőt,

Adler, CIA ügynök menő napszemüvege is visszatükrözi a ray tracingnek köszönhetően a környezetet.

A másik effekt, ami nagyon feldobja a játékot PlayStation 5-ön, az nem a grafikához, hanem a DualSense kontroller "haptikus" force feedbackjéhez kötődik. Minden egyes fegyvernél máshogy rezeg ugyanis a kontroller és másmilyen módon kell kevesebb (például egy pisztolynál), vagy több (például egy AK-47 Kalasnyikovnál) erőfeszítés, hogy lenyomjuk a ravaszt. 

A PS5 gamepadje tehát szimulálja az adott fegyver viselkedését és érzetét és ez rengeteget dob a élményen.

 A Call of Duty: Black Ops Cold Warról ordít, hogy már nem igazán erre a generációra tervezték: miközben alapvetően sem grafikai téren, sem a játékmenet tekintetében nem találkoztunk semmilyen eget rengető megoldással, addig ez a két új effekt azért bőven hozzáad a látványhoz és a játékmenethez az új generáció hajnalán - PlayStation 5-ön.

Ez a háború kaphat hideget is, meleget is

A legújabb CoD viszont játékmenetében – egy-két tényleg innovatívabb pályát leszámítva – nem sokat változtatott a 2003 óta használt, ősrégi recepten. Lineáris pályákon kell keresztüllövöldöznünk magunkat, az ellenség mesterséges intelligenciája pedig a kőbutától a közepesig terjed: hol

CSAK ÁLLNAK ÉS LŐNEK RÁNK, MINT PISTI A VÉRZIVATARBAN,

hol pedig fedezékből pufogtatnak ránk – lehetőleg úgy, hogy azért a fejük vagy más testrészük kilógjon, hogy valamilyen távcsöves mordállyal leszedjük őket.

A többféle nehézségi szint azt befolyásolja, hogy mi magunk, illetve az ellen mennyire sebződik, nehezebb szinten a mesterséges intelligencia nem fog okosodni vagy valamilyen szintű minimális taktikai manővert alkalmazni, mint például a Halo játékoknál.

Kipróbáltuk a többjátékos módot is: ez nem sokat változott az előző részekhez képest, egyedül a járműhasználat lett élvezetesebb. Az igazán számottevő újításnak a Fireteam: Dirty Bomb játékmód számít, amelyben 40 játékos 10 különböző csapatba felosztva háborúzhat a pályán elhelyezett miniatombombák berobbantásáért. No és természetesen nem hiányzik a zombimód sem a repertoárból, amelyben ezúttal is élőhalottak tömegeit kell minél gyorsabban likvidálnunk más játékostársainkkal együtt.

Kicsit elkapCoDták a fejlesztést

Mindent összevéve az idei CoD sajnos nem ütött akkorát, mint amit a sorozattól mostanában megszoktunk – nekem a tavalyi Call of Duty: Modern Warfare jobban tetszett, pedig a hidegháború a szívem csücske. Érződik sajnos a játékon, hogy a fejlesztést nagyon összecsapták: PS4 Prón grafikus-, textúrahibák, illetve általában véve helyenként kicsit önismétlő, darálós játékmenet és béna MI a negatívumai az egyébként stílusos, hangulatos játéknak, amely a történelem egyik legizgalmasabb korszakát dolgozza fel.