Újra és újra meg fogsz halni a démonok között

Az egyszerre legendásan nehéz és hangulatos, horrorisztikus japán Souls-játékok legelső része, a Demon’s Souls még 2009-ben látott napvilágot. Most csakis PlayStation 5-ön élhetjük át újra a jól ismert, sötét középkori fantasykörnyezet megszépült változatában, milyen is a kőkemény japán RPG-sorozat legelső részének új generációs ráncfelvarrásában újra és újra meghalni.

Merész vállalkozás volt a Sonytól, hogy ennek a niche (viszonylag szűk körben ismert és imádott), hardcore, japán szerepjátékos sorozatnak a legelső részét hozza ki egyedüli exkluzív címnek. (A Spider-Man Miles Morales és a Sackboy: A Big Adventure megjelentek PS4-re/PS4 Próra is.) A 2009-es Demon’s Souls külön műfajt teremtett: a Souls-féle játékokét: ezek rendkívül sötét, baljós hangulatú, enyhe horrorelemekkel is teletűzdelt RPG-k, amelyek kifejezetten mazochistáknak, illetve „keményvonalas” gamereknek készülnek. Ezeket a játékokat úgy készítették el, hogy türelmünket és idegeinket egyaránt próbára tegyék – igazi japán önmérséklet és szamurájos türelem kell hozzá, hogy kihívásainak megfeleljünk.

Mitől „kegyetlen” a Demon’s Souls?

A Souls-játékok alapszabálya, hogy rendkívül könnyen meghalhatunk: bizonyos szörnyek egyetlen csapásától is fűbe haraphatunk, vagy legalábbis hatalmasat sebződünk. Ha jobblétre szenderül hősünk, a pálya vagy egy adott szakasz legelejére kerülünk vissza, és a nagyobb főszörnyek (vagy „boss-ok”) kivételével az összes rémség újraéled, mi pedig a halálunk helyszínén elveszítettük a megszerzett „tapasztalatpontjainkat” (vagy jelen esetben: az összeszedett lelkeket, amelyeknek köszönhetően fejlődhetünk). Amennyiben épen és egészségesen visszaérünk arra a pontra, ahol jobblétre szenderültünk, visszakapjuk az elhagyott lelkeket, ha nem, akkor bizony ezeket is elbuktuk.

Hogy a kihívást tetézzék, a fejlesztők a rendkívül kemény boss harcokat is ugyanilyen logika alapján dolgozták ki, magyarán: ha ezeknél elhullunk, akkor ugyanúgy

és ismét végig kell verekednünk magunkat az újraéledt szörnyek hadseregén, akik ugyanott fognak ránk várni, ahol eddig is.

Magyarán: a játékos idegeit alaposan megdolgozzák ezek a hihetetlen türelmet és az önismétlő elemek miatt hasonlóan erős monotonitástűrést igénylő Souls-like címek. Ráadásul sok szempontból a legelső Demon’s Souls ezek közül is az egyik legnehezebb cím volt a sokszor szűk helyszínek és kameranézet miatt.

Démoni szépség – kompromisszumokkal

Amivel annak idején a FromSoftware (illetve most a Bluepoint Games, lévén ez a csapat portolta a játékot PlayStation 5-re) a kemény kihívások ellenére magához láncolja a játékost, és ráveszi, hogy újra, újra és újra megpróbálja legyűrni ugyanazokat a szörnyeket, az a Demon’s Souls elképesztően komor hangulata. Az élőhalott középkori katonákat, lovagokat és más szörnyeket egy hatalmas, ódon kastély hatalmas udvarain, szűk folyósóin, lépcsőfeljáróin, kazamatáiban kell levágni egymás után, közben pedig különféle füvekkel gyógyíthatjuk magunkat. Bár a játék csak 1440p felbontást tud PS5-ön (ami mondjuk valahol vicces, hiszen a 4K-felbontást még az újabb játékok zöme az előző generációs PS4 Prón is tudja), ettől függetlenül részletes és gyönyörű.

Azt azért sajnáltam, hogy még ray tracing sincs a játékban, elvégre ez az új generációs konzolok nagy újítása, és nagyon szépen mutatott volna bizonyos helyszíneken, ahol például vízfelületek vagy polírozott páncélok tükrözik a környezetet. Reméljük, egy patch formájában utólag ezt orvosolja a Sony.

A negatívumok közé tartozik még, hogy kicsit elavult a játék designja is (elvégre a külső grafikán kívül nem sok minden változott), és ebbe nagyon sok minden beletartozik, ami 2009 óta sokat fejlődött a Souls-sorozatban és persze általában véve a videojáték-világban is egyaránt. Ilyen például a mesterséges intelligencia (elképesztően agyhalott módon viselkednek az emberi mivoltukat megtartó, élő katonák is), hősünk kissé suta animációja, a helyenként bosszantóan rosszul pozicionált kameranézetek, illetve mágusoknál a varázslatok elsütése is, amely sokszor „megakad” még a térdünkig érő akadályokban is. Ezeken azért nem ártott volna hegeszteniük a fejlesztőknek...

Ha bírod a gyűrődést...

A Demon’s Souls rendkívül megkapó, komor dark fantasy hangulata, művészi tekintetben elképesztő látványvilága le tudja láncolni azokat, akik túl tudják tenni magukat a szándékosan nem túl fair szabályokon, a műfaj jellegéből adódóan sokszor önismétlő játékmeneten, és egy buddhista szerzetes türelmével vannak megáldva. Ez egy nyilvánvalóan hardcore játék a kőkemény gamer magnak...