Hanyas vagy, 47-es?

Ismét visszatér a Hitman III-ban a 47-es kódnévvel ellátott, jéghideg, tarfejű bérgyilkos, akinek egy vonalkód van a kopasz tarkójára tetoválva, hogy a dán IO Interactive reboot-trilógiájának záróakkordjában pontot tegyen a Providence nevű szervezet végére, három „bűntársával” együtt. (Feltéve, ha sikerül nekik.) A játékot Xbox Series X-en, PlayStation 4-en, PlayStation VR-on és Google Stadián is teszteltük.

Több mint húszéves múltra tekinthet vissza a Hitman-sorozat, hiszen 2000 novemberében jelent meg a legelső rész: a Hitman Codename 47. Akkor nagyon tetszett a koncepció, a játék elképesztő hangulata, de a játékteszt során elborzasztott a kiforratlan irányítás, játékmenet és pályaszerkezet. Húsz évvel később, egy tengernyi folytatással, illetve ezzel a 2016 óta tartó, World of Assassinationnek elnevezett trilógiával a Hitman most már minden, csak nem kiforratlan.

Zűrös indulás volt

Pedig nem volt egyszerű ez az előző konzolgenerációból induló, de már az újba átnyúló rebootsorozat az Io Interactive-nak sem. Kétszer is váltottak kiadót, és alapvetően változtatták meg a játék kiadásának koncepcióját is: a legelső rész (vagy inkább: „évad”?) epizodikus formátumban jelent meg, ami azt jelentette, hogy a különböző pályákat feldarabolták és részenként adták ki, egy hónapos időintervallumokban. A fősztorit követő pályákhoz emellett még újabb, külön pályákat is kiadtak.

Bár a történet igazából nem volt reboot, hiszen az előző Hitman-rész, a Hitman: Absolution után hat évvel játszódott, viszont a játék címe (amely egyszerűen csak Hitman volt) is jelezte, hogy a koncepció ezzel az új sorozattal teljesen megváltozott: a hatalmas, teljesen nyitott és nem lineáris pályák és a bérgyilkosságokhoz vezető rengeteg út és gyilkolási megoldási lehetőség a pályák újrajátszására ösztönözheti a gamereket. Az egyfolytában online szerverhez kapcsolódó játék révén a játékosok összehasonlíthatták tapasztalataikat, teljesítményüket és játékélményeiket, míg a fejlesztők minden egyes résznél egy hónapot kaptak arra, hogy a következő pályát kidolgozzák.

Ez a koncepció csak részben működött, így a Square Interactive kiadó (amely eredetileg japán, és a Final Fantasy-játékokkal vált híressé) „lemondott” az Io Interactive-ről és a franchise-ról is. Az IO eleinte egyedül folytatta útját, majd a Hitman 2-t már a Warner Games adta ki – méghozzá ezúttal egyetlen játékban, igaz, ehhez is rengeteg járulékos, ingyenes, letölthető tartalmat adtak. A Hitman 2 története 2021-ben játszódott, és a Hitman III (amely közvetlen folytatása a 2-nek), most, 2021-ben jelent meg... 

A sorozatba beleágyazva

A viszonylag hosszú felvezetésnek oka van: a Hitman III teljes egészében és minden tekintetben a World of Assassination trilógia része, olyannyira, hogy a játék főmenüjében a teljes trilógia benne van, és innen tudjuk elindítani a Hitman 1-2-3-ra kattintva bármelyik pályát (feltéve, ha az adott játékokat, vagy a Hitman 1 esetében pályákat megvettük), ami szintén egyedi megoldás. Ráadásul a történet is teljesen összefügg, és a harmadik részé nem túl jól érthető, illetve élvezhető az előző részek ismerete nélkül, arról nem is beszélve, hogy a Hitman III teljesen in medias kezdődik. Hogy mire volt jó akkor ezt a részt római számmal számozni (miközben a Hitman 2-nél arab számot használtak), abban viszont ne keressünk logikát, legalábbis én nem találtam. Egy biztos: 

A Hitman 3 egyébként ezúttal is hat, teljesen különálló helyszínen játszódó küldetést tartalmaz, így a játék meglehetősen rövid, viszont most az IO kicsit felrázta (és nem keverte) a régi koktélt. Egyrészről a pályákat összekötő történet ismét rátett egy lapáttal a színvonalban: az első részé nem volt egy nagy szám, a folytatás már érezhetően jobb volt, ebben a befejező epizódban pedig – egy-két suta fordulattól eltekintve – kifejezetten ütős.

Kreatívan ölj, és csak a célpontokat!

Másrészről maguk a pályák is egy fokkal kreatívabbak: a 47-es ügynöknek immár többet kell a puszta gyilkosságokon túl művelnie. Ennek eklatáns példája a Dartmoor-pálya, ahol egy Agatha Christie regényeire hasonlító nyomozásban vehetünk részt, és 

Engem ez a pálya egyébként erősen emlékeztetett a 2019-es Tőrbe ejtve című filmre (Daniel Craiggel a főszerepben), csak itt a valódi magánnyomozó helyét kellett „átvennünk” (úgy, hogy őkelmét leütöttük, majd elvettük és magunkra öltöttük a ruháit), és helyette kiderítenünk a gyilkossági ügyet.

Ha az ügyet tényleg meg akarjuk oldani (ha csak a célpontot akarjuk kiiktatni, arra is van lehetőség), akkor még a megszokottnál is nagyobb elhivatottságra és türelemre van szükség, hogy mindenkivel beszéljünk és minden nyomot megtaláljunk, illetve azt is, hogy ki a gyilkos. Bármit is teszünk, végül egy nagyon nehezen megtalálható dokumentummal hagyhatjuk csak el a pályát, szóval ennél tényleg sok kitartás kell, itt egy jól irányzott fejlövés nem teszi meg.

Persze, a Hitman-játékok igazi élvezetét nem a fejlövések vagy az akció, hanem a rendkívül kreatív és lehetőleg diszkréten végrehajtható gyilkosságok okozzák. Itt tennénk hozzá, hogy az akciórész (ha már úgy döntünk, hogy utolsó akcióhőst játszunk) kifejezetten suta és rosszul irányítható, illetve ezen a ponton béna az egyébként a játék során alapvetően kiváló ellenséges mesterséges intelligencia is – talán még a régebbi játékokkal összehasonlítva is. 

VR-t ontottunk, dubajoztunk

A játékot több platformon is teszteltem – elsőnek a PlayStation VR sisakot húztam magamra. Sajnos, amennyire vártam a PSVR verziót (elvégre ez hatalmas aduja volt a Hitman III-nak és a dolgok jelenlegi állása szerint a Sony VR megoldására már nem nagyon fog játék megjelenni), akkora csalódás volt. 

kezdve azzal, hogy a PlayStation gamepaddal kell hadonásznunk, miközben PSVR-on majdnem végig ki van nyújtva a kezünk.

Nem túl szép így VR-környezetben a játék sem – még a PSVR limitált képességeit is figyelembe véve. A játékot egyébként így PS4 Prón teszteltem (PS5-ön sem szebb a grafika, a PSVR-t csak visszafelé kompatibilis módban támogatja), és miután levettem a sisakot, és visszakapcsoltam a konzol által nyújtott hagyományos látványra, már sokkal szebb volt a kép – még a PS4 Pro szintjéhez képest is –, és persze hagyományos módban az irányítás is tökéletes. A Hitman III grafikája PS4 Prón igen részletes, tudja a 60 fps-t még ezen a platformon is.

Ugyanez még inkább igaz az általam szintén tesztelt Xbox Series X és Google Stadia verziókra is, amelyeknél különösen 

Google Stadián a Stadia Pro verziónak köszönhetően 4K-ban tudtam a tévén tesztelni a játékot, direkt 1 Gb-os internetre váltottam a játék miatt (is), így már nem pixelesedett, szemcsésedett a kép, hanem teljesen tiszta volt. 

Forduljon bizalommal ehhez a bérgyilkoshoz!

A Hitman III-at önmagában nem érdemes elkezdeni, de ha már megvolt az első két rész – vagy azokkal együtt –, mindenképpen érdemes az igényesebb, logikai tervezést, erősen taktikus játékmenetet kedvelőknek belevágniuk. A játék nagyszerű hangulata, változatos, sokszor egzotikus, profin kidolgozott helyszínei, remek grafikája, kiváló története és szarkasztikus, cinikus humora erős pozitívumai ennek a szériának. Aki viszont csak lövöldözni akar egy kicsit, az messziről kerülje el a Hitmaneket, mert ezek a játékok sohasem erről szóltak, hanem a tervezésről, taktikázásról.

(Borítókép:  https://www.ioi.dk/hitman-3-pre-launch-guide/)