Agresszív celeblány ellen küzdenek a középiskolás szuperhősök

A Persona 5 Strikers hősei: a „Fantom Tolvajok” nem dúsgazdag milliomosok, fantasztikus erővel rendelkező mutánsok vagy szuperkatonák, hanem egyszerű, hétköznapi középiskolás srácok és lányok, akik egy különös, alternatív világban, a Metaverzumban a legváltozatosabb rémségekkel harcolnak. PlayStation 4 Prón teszteltük a 16 éven felülieknek ajánlott új, japán akció-szerepjátékot.

A Persona-sorozat legújabb része felfogható egyszerre a Persona 5 folytatásaként és „mellékvágányként” (spin-offként) is, hiszen ugyanazzal a csapat fiatallal, ugyanabban a világban vehetünk részt egy újabb nagy kalandban, viszont teljesen másféle játékmenettel szabdalhatjuk darabjaira a különféle „árnyékokat” a Metaverse-ben – az eddigi taktikus, körökre osztott harc helyett ezúttal valós időben. Kalandjaink ismét részben Tokióban játszódnak: egyszerre a valós világban és az elborult, viccesen groteszk Metaverzumban, a város egy másik dimenziójában.

Újra itt van a nagy csapat

Visszatért az előző részből ismert középiskolás banda, amelynek az általunk alakított névtelen hős, a Joker fedőnevű fiatal srác a vezetője. A történet nagyjából négy hónappal a Persona 5 eseményei után játszódik, és tulajdonképpen folytatása annak, illetve azzal sem bajlódik, hogy bármit elmagyarázzon a játék univerzumából, a hősök múltjából, egymáshoz való kapcsolatrendszeréből, tehát ha nem akarunk elveszni benne, akkor erősen javallott a Persona 5-öt is végigjátszani.

A Persona-játékok univerzuma persze nagyjából ugyanazokon az alapokon nyugszik. A középiskolások mindennapjait bemutató, hétköznapi, valós világ mögött az említett Metaverzum van, amelynél az egyik bejárható város ugyanúgy Tokió, csak éppen egy másik, egészen elborult dimenzióban, amely csöppet sem hasonlít az eredetire, és tele van „árnyékokkal”: a démoni formájukat elrejtő szellemkatonákkal. 

A vágyainkat lopja el az agresszív celeblány

Ebben a részben az egyik nagyobb főellenség egy Alice Hiiragi nevű szexi és fiatal celeblány, aki a valós világban, az Alice Csodaországban címszereplőjének cosplayruhájában szédíti – méghozzá a szó szoros értelmében – rendkívül agresszívan a rajongóit, a Metaverzumnak pedig ő a

A játék egyik fontos része az EMMA nevű okostelefonos applikáció, Alice pedig az iránta zombiként rajongó embereket beszippantja saját börtöneibe, akik pedig szembeszegülnek (mint például hőseink), azokat az általa irányított árnyékokkal próbálja lemészárolni. Mindehhez különös eszközt használ: 

A játék sztorija ismét rendkívül színvonalas, bár sokkal kevesebb olyan sokkoló hétköznapi drámát tartalmaz, mint az előző rész, ahol a fiatalkorúak zaklatása, a felnőttek perverziója és még a nemi erőszak is terítéken volt. Itt az ennyire súlyos témák nem jellemzőek, a játék sokszor groteszk világa és vizualitása inkább az elé állít görbe tükröt, ahogy az emberek a végtelenül kiüresedett, saját magukat már-már prostituáltként áruló és népszerűsítő celebek iránt agyhalottként rajonganak. Az ilyen mélyebb, finomabb mondanivaló miatt is annyira színvonalas talán az összes Persona-részt története, és emiatt sokkal több egy egyszerű anime mesénél – persze csak az értő publikum számára. 

Nem csak hack’n’slash

A Persona 5 Strikersben az alapvető különbség az előző részhez képest, hogy az elképesztően kreatív szörnyeket immár valós időben fogjuk szanaszét kaszabolni, viszont szó sincs arról, hogy ez a rész egyszerű „hack’n’slash” (valós idejű kaszabolás) lenne. A Persona 5-ből nagyon sok játékelem visszaköszön: ugyanúgy megidézhetjük a „perszónáinkat” (a hőseink által irányított egyfajta „szövetséges démonaikat”), ezeket ugyanúgy „összeforraszthatjuk”, miután meglátogatjuk a David Lynch filmjeire emlékeztető Bársony Szobát, illetve a „Mindent bele!” és a „Showtime” speciális támadásokat is végrehajthatjuk. Bőven van tehát taktikázás is a Strikersben, csak nem kimerevített, körökre osztott módon, hanem valós időben. 

A taktikai érzékre nemcsak a harcok terén, hanem a Metaverzumban lévő környezetünk felfedezésekor is szükség van, hiszen sok helyen csak úgy tudunk továbbhaladni, ha megtaláljuk a megfelelő átjárókat, kapukat, sikátorokat, és ez a kreatív elmével megáldott, elképesztően elborult japán anime látványvilággal megáldott helyszíneken nem mindig egyszerű történet. Volt, hogy dőltem a röhögéstől például 

máshol pedig az említett hátborzongató és groteszk David Lynch-féle hangulat köszönt vissza.

Ez a hihetetlenül eltalált animehangulat és a rendkívül addiktív, pörgős harc sokszor annyira elvarázsolja a játékost, hogy hajlamos elfeledkezni arról, hogy ne fogyasszon túl sok, a varázspontokat feltöltő energia- és gyógyítóitalt, mert ha kifogyunk ezekből, akkor úgy elvernek minket az erősebb fő szörnyek, hogy csak pislogunk, mint hal a szatyorban. Ráadásul hiába töltjük vissza a harc előtti állást, mert ugyanannyi tartalékkal és életerővel fogunk majd ismét szembeszállni a szóban forgó fő szörnnyel, szóval esélyes, hogy kis csapatunk is ugyanolyan szomorú véget ér. Magyarán: amennyire egyszerűnek és könnyűnek tűnhet első blikkre a Persona 5 Strikers, annyira kemény dió is a játék később, és még a közepes nehézségen is alaposan fel kell készülnünk, mielőtt egyáltalán belépünk a Metaverzumba. 

Itt nincsenek hétköznapi csalódások

A harcrendszer mellett egy másik – sokkal nagyobb – változás, hogy hőseink hétköznapjaiban immár nem vehetünk részt. Míg a Persona-játékok alapvető motívuma, hogy az általában iskoláskorú hőseinket elkísérjük a középiskolákba, és az ottani, illetve az otthoni tevékenységeikben, társasági életükben is részt kell vennünk, addig ebből a részből ez szinte teljesen kimaradt. Bár a naptár most is folyamatosan, naponta fordul egyet, azonban nem kell már a „Bizalomrendszerrel” sem foglalkozni, a haverokkal lógni, 

könyvet olvasni, vagy más képességeinket erősíteni.

Ez annyira nem pozitívum (kivéve azoknál, akiket ez idegesített, és csak a fő játékra szerettek volna koncentrálni), viszont most is bőven van lehetőségünk környezetünket felfedezni a hat különböző japán helyszínen járva.

Mindent összevéve: ez a rész épp olyan élvezetes, magával ragadó és izgalmas, mint bármelyik másik Persona-epizód. Ha teheti, ne hagyja ki az előző részt, a Persona 5-öt vagy a kiterjesztett verzióját, a Persona 5 Royalt sem, mert így sokkal inkább megismerheti ezt a nagyszerű világot és a főszereplő fiatalokat. Nekem a Fantom Tolvajok ismét belopták magukat a szívembe.