Nagyszerű, de „menthetetlen” a PS5 exkluzív játéka

2021.05.06. 13:19

A Sony PlayStation 5 konzoljának idei első, legnagyobb exkluzivitása a Returnal, amelynek egyik legfontosabb vonása, hogy nem tudunk benne játékállást menteni. Így, ha meghalunk, visszakerülünk a játék legelejére, ráadásul úgy, hogy mindenünk elveszett.

A holnap határán című Tom Cruise-sci-fi film videójátékos megvalósítására emlékeztet leginkább a Housemarque Returnal című játéka, amelynek főszereplője, Selene, egy középkorú űrhajós nő az Atropos nevű bolygón különféle idegen lények ellen harcolva 

újra, újra és újra meghal,

hogy eztán elölről, ugyanarról a kezdőpontról kelljen elindulnia minden áldott alkalommal. Selene addig nem fog kikerülni ebből a furcsa, újjáéledéses időhurokból, amíg meg nem fejti a bolygó és saját múltjának is rettenetes titkait. 

Egy életem, sok halálom

Ez a sztori nekünk, játékosoknak azt jelenti, hogy egy eddig csak kis költségvetésű, független (indie) játékokra jellemző „roguelite” típusú játékmenettel van dolgunk, ahol minden elszenvedett halál a játék elejére dob vissza, miközben minden fegyverünk, megszerzett nyersanyagunk, kifejlesztett képességeink és a már bejárt terület felfedezett térképe is eltűnik – ráadásul úgy, hogy újra nekiindulva a kalandnak a különféle egymáshoz kapcsolódó termek és területek elrendezése is megváltozik. (Az egyes termek kidolgozása viszont nem.)

Mindez azt jelenti, hogy még az egyébként szintén rendkívül kegyetlennek tartott, „Souls-szerű” játékok (mint például a PlayStation 5 ezt megelőző és első exkluzív címe, a Demon's Souls nehezítései is piskótának számítanak a Returnalhöz képest.) Itt nincs kegyelem, nem menthetjük, ami menthető. 

Itt a „sokadik esély” csak a legelölről kezdésre vonatkozik.

„Ez lenne az új generáció várva várt címe?!”

Amiért ez a PlayStation 5 a gamerek nagy részét sokként érheti, az a tény, hogy egyébként a Sony új konzolgenerációjának első igazán fontos címéről beszélünk. A Returnalnél fontos, hogy a PS5 megjelenése után fél évvel jelent meg, így az első olyan játék, ami tényleg a lehető leginkább kihasználja a konzol új képességeit, illetve egyfajta techdemóként a különféle extráit is kidomborítja. 2014 tavaszán ugyanez a játék az inFamous Second Son volt, egy kifejezetten a nagyközönségnek szóló szuperhősös játék, amely az akkor PlayStation 4 extra képességeit hangsúlyozta ki, a nehézségi szintjét az átlagos ügyességű és türelmű gamer képességeihez igazítva.

A Returnal viszont egy tipikusan „niche” játék, amely a hardcore rétegnek szól, illetve még azon belül is azoknak, aki nem bánják, ha állandóan szívatják őket azzal, hogy elhalálozás esetén újra és újra kell kezdeni az egészet a kezdőpontról, a már leírt, még a „Souls-like”-oknál is szigorúbb feltételekkel.

Akik ilyen indie-címekkel játszanak rendszeresen, nem fognak ezen fennakadni, hiszen a roguelite ott megszokott műfaj, viszont az ennyire elképesztően jól kinéző Sony PlayStation exkluzív címek rajongói nem ehhez, hanem a moziszerű átvezetőkkel felvértezett, skálázható nehézségű, vagy közepesen nehéz Uncharted, inFamous, Last of Us, God of War és megszokott franchise-ok játékaihoz vannak szokva. Két különböző célcsoportról beszélünk, és a Sony részéről a legnagyobb jóindulattal is merész vállalkozás volt a PlayStation 5 első igazán fontos exkluzív címére váró gamereket a

mazochista roguelite fanok

 körébe behúzni. 

A bolygó neve: Halál

A Sony húzása már csak azért is zavarba ejtő, mert a Returnal egyébként szinte minden szempontból elsőrangú tripla A cím. A játék, maximálisan kihasználva a PlayStation 5 képességeit, olyan páratlan látványt tár elénk, amelyet eddig szinte semmilyen konzolos játéknál sem tapasztalhattunk. A minden sarkon halálos veszéllyel fenyegető bolygó flórája, faunája a 4K-s tévénket maximálisan kihasználó tűéles grafikával és szemkápráztató effektekkel kecsegtet, és végre nem hiányzik a sugárkövetés és a 60 fps képfrissítés sem. Ez jelenleg még az új generáción is páratlan teljesítménynek számít, hiszen eleve alig-alig találunk még olyan játékot, ami kihasználja a sugárkövetést, olyat pedig még ritkában, ami mindezt még a 60 fps-sel felvértezve képes megvalósítani.

Pedig kell is ide a 60 fps: a tűpontos akciójátékos irányításnak köszönhetően az állandóan pörgős, de sokszor taktikai érzéket is igénylő játékmenet során tényleg csak a relfexeinken múlik, hogy az agresszív idegen lényék kioltják-e Selene életét, és visszakerülünk a játék elejére, vagy túlélve az összecsapást, mi győzedelmeskedünk.

Végül a játékélmény szempontjából muszáj azt is megemlíteni, hogy a Returnal maximálisan kihasználja a DualSense-et, vagyis a PlayStation 5 kontrollerét: minden egyes ütést, lövést, rázkódást, esőcseppet nagyjából úgy fogjuk érezni, mintha a valóságban élnénk át. 

A bolygó asztronauta

A Returnal abból a szempontból is különbözik a megszokott, moziszerű Sony PlayStation-címektől, hogy ez nem egy többszereplős, összetett sztorijú kaland, vagy horrortörténet, hanem egyes-egyedül Selene rémálomszerű útja. Itt nincs expozíció, hosszú átvezetők, dialógusok és monológok, csak videóklipszerű, sokszor villámgyorsan felvillanó képekből álló víziók, amelyek az űrhajósnő, Selene múltjára vonatkoznak. 

Selene időnként megtalálja saját hulláit

és hátrahagyott hangüzeneteit, amelyekből megpróbálja kibogozni, hogy mi történt vele, illetve azokat a bolygón található írásos üzeneteket is igyekszik megfejteni, amelyeket az ott élő idegen lények hagytak hátra. A mégiscsak érdekes és különleges sztori fokozatosan bontakozik ki – feltéve, ha a játékosnak van türelme ahhoz, hogy állandóan újrakezdve a játékot végül nagy sokára a történet végére érjen. 

Köszönöm, de nekem csak egy idegrendszerem van!

Ezzel a felkiáltással hagyom abba minden este a játékot, mert sokszor hiába is próbálkozom azzal a taktikával, hogy Selene romokban heverő űrhajójához mindig visszateleportáljak, és ott pihenve feltöltsem az energiáimat, mert a játék egy váratlan húzással bezárja mögöttem a terem ajtaját, és a vérszomjas idegenek hirtelen hordában törnek rám. Bár így sem lehetetlen győzedelmeskedni (a remek irányítás mellett a béna AI miatt sem az), de elég pár apró bénázás, és kezdhetem újra az egészet elölről.

Aztán a következő este mégis mindig visszatérek, mert hát a Returnal tényleg addiktív, gyönyörű és igazi adrenalinpumpa – még akkor is, ha sokszor legszívesebben a földhöz vágnám minden halál után a kontrollert. De azért most már kérnék szépen egy hagyományos tripla A Sony PlayStation exkluzív játékot az új konzolgenerációra is – épp itt lenne az ideje…