Kitört a forradalom az új Far Cry-ban
További Godmode cikkek
A Far Cry 5 nagy siker lett, a megjelenését követő egy hétben 310 millió dollárt hozott be a pénztáraknál. Később, a Far Cry New Dawn című posztapokaliptikus spin-off, mely 2019-ben jött ki, már nem aratott akkorát és a szakújságok sem szerették túlzottan, mégis szépen színesítette az eddig is változatos franchise-t. A Far Cry magját mindig is a felfedezés és a gyönyörű tájak jelentették a pörgős akció mellett, a játékosok a sorozatban trópusi szigeteket, és a Himaláját is bejárhatták, de az őskorba is tehettek egy veszélyes kirándulást.
Az október 7-én PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, és Stadiára is megjelent új Far Cry szám szerint a hatodik rész, mégis sok tekintetben egészen újat hoz az asztalhoz. Ezúttal egy Dani Rojas nevű férfi vagy nő bőrébe bújhatunk, aki hatalmasat csalódik a rezsimben, és eldönti, hogy csatlakozik a lázadó gerillákhoz, akik a Yara népét sanyargató Antón Castillo rémuralmát igyekeznek megdönteni. A Far Cry 6 főgonoszát a tévésorozatok rajongói jól ismerhetik, Castillót, más néven El Presidentét ugyanis arról a Giancarlo Espositóról mintázták, aki a Breaking Badben és a The Mandalorian című Star Wars-szériában is zseniálisan játszott. A karakter hangját is természetesen a színész kölcsönzi. A játék trailere alapján legalább olyan ikonikus főgonosz születésének lehetünk a szemtanúi, mint a Far Cry 3-ban Vaas Montenegro, vagy a 4-ben Pagan Min voltak.
Az új rész természetesen egy hamisítatlan Far Cry-kaland, sok jól ismert elem visszatér, ám belekerültek fontos újdonságok, amik kihatással lesznek a játékmenetre. Elrakhatjuk ugyanis a fegyverünket, így könnyebben elvegyülhetünk az emberek között, és az ellenséges katonák sem lőnek ránk azonnal, ha meglátnak minket. A korábbi játékokban folyton mindenki a vérünkre szomjazott, szinte nem volt egyetlen nyugodt perce sem az embernek, ránk volt kényszerítve, hogy lopakodjunk, állandóan lövöldözzünk, vagy éppen meneküljünk, ha túlerővel kerültünk szembe. Emellett, ahogy a PC Gamer is megemlíti, visszatér a lovaglás lehetősége a játékba, aminek hiánya a Far Cry 5-ben furcsa volt, tekintve, hogy Montana államban játszódott a cselekmény.
A gerilláknak azzal kell támadniuk, ami éppen a kezükbe esik, így a fegyverkészítés és a halálos „csúzlik” fejlesztése központi szerephez jut a Far Cry 6-ban. Az egyik ilyen összetákolt fegyver a Discos Locos, egy CD-vető, és más, elborult puskák is a rendelkezésünkre állnak. Mindemellett visszatérnek a társállatok, a segítségünkre lesz többek között kutyapajtásunk is.
Chorizót a gaming-társadalom már most a világ legaranyosabb videójátékban szereplő blökijének kiáltotta ki, és ez nem véletlen. Tessék csak nézni:
Persze nem minden állat barátságos velünk a Far Cry 6-ban, a folyókban krokodilok tanyáznak, a karib-tengeri Yara országában a nyílt világ legalább annyira veszélyes, mint a diktátor katonái.
A Far Cry 6 eredetileg februárban jelent volna meg, de más Ubisoft-játékokhoz hasonlóan el kellett csúsztatni a megjelenését. A Kubát idéző, gyönyörű helyszín, a fiát az uralkodásra nevelő diktátor, Antón Castillo karakteressége, a gerillaháborús téma, és a bejáratott franchise felkapottsága miatt 2021 egyik sikercíme debütált a héten. Csak a hab a tortán, hogy ezúttal a főhős nem néma, Danit a nemétől függően Sean Rey vagy Nisa Gunduz szinkronizálja, ami szintén segít abban, hogy jobban beleéljük magunkat a sztoriba. Az Ubisofton nem múlik semmi, a Far Cry 6 írócsapata Kubába is ellátogatott a játék miatt, ahol bejárták a szigetet, és egykori szabadságharcosokkal is beszélgettek.
Rovataink a Facebookon