
Egy fityinget sem érdemes kiadni erre az új videójátékra
További Godmode cikkek
-
Rettenetesen szórakoztató lett az új Assassin’s Creed, de van benne egy hatalmas hiba
- Pálmafák között csöppentünk eszelős jakuzakalandba
- Rátaposott a gázpedálra a Microsoft, özönlenek majd az új Xboxok
- Első látásra beleszerettünk az Asus új gépébe – aztán megismertük
- Végre egy videójáték, amiben az összes fantáziánkat kiélhetjük
A 2006-ban útjára indított Saints Row-játéksorozatra már a kezdetek kezdetén rásütötték, hogy egy pofátlan GTA-klónról van szó. Épp ezért a harmadik résztől kezdve a Volition fejlesztőcsapata rettenetesen odafigyelt arra, hogy a lehető legőrültebb végeredményt adják ki a kezeik közül, és a Grand Theft Autótól elszakadjanak. A Saints Row: The Third ennek megfelelően irtó vad lett, beteg fegyverekkel csaphattuk agyon, lőhettük halomra ellenségeinket.

A Saints Row nevet pedig sikerült úgy átpozicionálni, hogy a felhőtlen, őrült szórakozás jusson az eszükbe róla az embereknek. Nem vicc, a negyedik részre már konkrétan az Egyesült Államok szuperképességekkel rendelkező elnökével lehettünk, akinek egy űrlényinváziót kellett megakadályoznia.
A nyílt világú játékszéria harmadik és negyedik része is jól teljesített a pénztáraknál, éppen ezért tűnt merész húzásnak, amit a Volition kitervelt: a 2022 augusztus 23-án PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, valamint Xbox Series X/S-re kiadott Saints Row az egész franchise-t újraindította. Az új játék viszont grafikailag irtó csúnya és elavult lett, a játékmenet az első pár óra alapján unalmasabb, mint a szobánk sarkában lazuló pókot vizslatni órákon keresztül, a karakterek meg olyanok, mintha egy átlag CW-tinisorozatból ugrottak volna ki. Bár a hülyéskedés nagy ritkán működik a Saints Rowban, az akciójelenetek és legfőképp a lövöldözés rosszabbak, mint a Fortnite-ban, amit elég fájdalmas leírni.
A játék kiadóját, a Deep Silvert birtokló Embracer Groupot rögtön a megjelenés után elég nagy csapás érte, a Saints Row miatt 7 százalékot estek a svéd cég részvényei. Az Embracer Group nagy erőkkel törne be a játékospiacra, hiszen a Saints Row mellett a 2023-ban érkező Dead Island 2 is az ő berkeikbe tartozik. Nagy esély van rá, hogy a zombis címmel is buknak, a hányattatott sorsú Dead Island 2 lassan 10 éve készül.
Hogy minek köszönhető a hirtelen részvényesés? A Saints Rows megjelenésével egy időben kijöttek az első kritikák, amelyek nem kímélték a játékot.
- A Gamesradar szerint a Volition által összerakott reboot frusztráló.
- Az NPR arról ír, hogy a nyílt világú alkotás hemzseg a bugoktól.
- Az amerikai IGN pedig elavultnak és repetitívnek bélyegezte a Saints Rowt.
Pedig a Saints Row-reboot alapötlete papíron nem hangzott rossznak, miszerint egy, Las Vegas által inspirált városban fogjuk a hülye haverjainkat, és eldöntjük, hogy lenyomjuk a helyi gengsztereket és mi leszünk az új górék.
A megvalósításba azonban jó nagy hibák csúsztak, erre az amatőr fércmunkára egy fityinget sem érdemes kiadni.
Főleg annyit nem, amennyit elkérnek érte jelenleg. Már-már a pofátlanságot súrolja az összeg, tessék megnézni az online store-okban és hüledezni rajta. A Saints Row ráncfelvarrása tehát finoman szólva sem sikerült, ehelyett csúnyán kiherélték a franchise-t, és úgy tűnik, várnunk kell még pár évet egy rendes rebootra. Persze az is benne van a pakliban, hogy az új rész után nem próbálkoznak többel a fejlesztők. A látottak alapján nem biztos, hogy akkora kár lenne, ha ennyire nincs már bennük ihlet.

Az oldalról ajánljuk
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Külföld
Párizsban döntöttek az oroszok elleni szankciókról
A csúcson Magyarország nem vett részt.
4 perce
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
Rovataink a Facebookon