- Tech
- Godmode
- marvel rivals
- videójáték
- pc
- steam
- képregény
- adaptáció
- szuperhős
- netease
- kína
- playstation
- xbox
Imádjuk utálni a Marvel új videójátékát
Azok után, hogy Jeff Kaplan kiválását követően a Blizzard lelketlen termékké silányította az Overwatchot, és az ígéreteket nem betartva, a PvE-játékmódot teljesen kifelejtve adták ki 2023 nyarán a többnyire negatív fogadtatást kapott Overwatch 2-t, nem csoda, ha a hőslövöldék rajongói egy kicsit elengedték ezt az egész formátumot. Arra gondolva, hogy a zsáner mostanában nem kap új, potens versenytársat, és a megfáradt gamerek overwatchozhatnak életük végéig, hacsak undorodva végleg le nem teszik azt a bizonyos kontrollert.
Nem tűnt túl erős kihívónak a Marvel Rivals című, december 6-án PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re megjelent vadonatúj videójáték sem. Ennek, mármint a kétkedésnek több fontos tényező is alapot adott, egyrészt az, hogy a fejlesztő a nem túl korrekt megoldásairól ismert kínai NetEase Games, illetve a Marvel Rivals a pályákat, a hősök képességeit és a meccsek flow-ját illetően is egy nagyon pofátlan Overwatch-másolatnak ígérkezett. Azzal a szembeötlő különbséggel persze, hogy ebben a laza értelemben vett képregény-adaptációban külső nézetből irányíthatjuk a hősöket, akikből egyébként nincs kevés, mert már a megjelenéskor 33 karaktert passzírozott bele a NetEase a portékájába.
A Marvel Rivalsben 6v6 online meccseket vívhatunk, és bár egy csomó ismert szuperhős és gonosz kacsint ránk a monitorról, nem lehetünk maradéktalanul elégedettek azzal, ahogy a készítők megálmodták nekünk a szereplőket. Amerika Kapitány minden idők leghasznavehetetlenebb tankja, Hulk teljesen feleslegesen alakul vissza Bruce Bannerré minden elhalálozásakor, Doctor Strange és Pókember iszonyatosan gyengének érződnek, míg Hela, Loki, Peni Parker és Hawkeye esetében elvetette a sulykot a NetEase azzal kapcsolatban, hogy kis túlzással mellélövünk valakinek, és mégis meghal. A Marvel Rivalst csúnyán mételyezi az is, hogy a TPS-nézet miatt a célzás nem konzisztens, valamint a játékosok nyilván a nagy sebzéseket kiosztó DPS-karakterekkel akarnak lenni mindannyian. Csoda tehát, amikor azt látjuk, hogy valaki tankozik, vagy magától netalántán healert, azaz gyógyítót választ. Pedig ebben a játékban a support is meglepően potens, és a gyógyítás mellett Adam Warlock, Mantis, de még a hirtelen mémmé vált Jeff, a cápa is képesek néha meglepetést okozni.
Hiába kevés a pálya, egysíkúak a harcterek, és a játékmódokat, azaz a pontfoglalást, a konvojozást és a többit is az Overwatchból nyúlta a NetEase, a végeredmény mégis egy kaotikusan szórakoztató videójáték. A Marvel Rivalsszel ideig-óráig teljesen jól el lehet lenni, már azt leszámítva, hogy az alkotók csúnyán rákényszerítenek arra, hogy a competitive módot válasszuk. A quick match névre keresztelt casual játékmód ugyanis jelen állapotában elkerülendő. Mégpedig mindenáron.
Botok quick matchben? Ejnye, drága NetEase...
A NetEase bevett szokásának megfelelően ezúttal is arra játszik, hogy senki ne akarja otthagyni a videójátékot, ergo ne kapjunk a Marvel Rivalsben akkora pofont más játékosoktól, hogy azonnal törölni akarjuk azt. A készítők által mélyen elhallgatott tény, hogy amennyiben quick match módban zsinórban két meccsen is veszítünk, akkor a harmadik meccsben a Marvel Rivals már nem emberek ellen dob be bennünket, hanem úgynevezett botmeccsbe kerülünk. Nyilván ezekben szinte biztos a győzelmünk, az ellenfeleket a tudtunk nélkül a gép irányítja, így újra magabiztosságot nyerünk, és megyünk a következő meccsben megint emberek ellen. Mindezzel az a nagy gond, hogy van külön PvE-mód is a Marvel Rivalsben, nem lenne szükség egyáltalán ehhez hasonló, kicsit sem őszinte trükközésre.
Minden játékban van betanulási időszak, amikor veszítünk, és így leszünk a vereségeink által jobbak és jobbak, a quick match azonban ennek lehetőségét elveszi, mert átveri a saját játékosait, rajongóit a palánkon. Érdemes ránézni a botgyanús fiókokra, mert azok rejtettek, nem nyilvános oldalak a játékban, így a statisztikáikat sem lehet megnézni, így buktatják le saját magukat.
Játékosokból amúgy nincs kevés, ezért is érthetetlen a NetEase húzása, 20 milliónál is többen próbálták ki ebben a szűk egy hónapban a Marvel Rivalst.
A szinte instant meccsbe kerülési idők mégsem a nagyszámú játékosbázisnak köszönhetőek, hanem a játékban elrejtett botoknak. Hogy rankedban akadnak-e sunyiban gép által irányított felhasználók, azt nem tudni. Személy szerint ott legalább nem találkoztam hasonlóval, de a NetEase-ből simán ki lehet nézni, hogy amennyiben csökken az érdeklődés, és idővel mindenképp lesz lemorzsolódás, ott is használják majd ezt a megoldást.
A Fantasztikus Négyes már a spájzban van
A hype egyelőre a Marvel Rivals körül óriási, főleg, hogy a videójáték ingyenes, egyedül a skinekért kérnek bődületesen sok pénzt, de még a battle pass rendszert is úgy rakta össze a NetEase, hogy ne kerüljön ránk nyomás. Amennyi időbe telik, annyi idő alatt teljesítjük a kihívásokat, oldjuk fel a jutalmakat, és ezért jár a kalapemelés.
Kár, hogy a körítés nem túl erős, hiába jók a karakterdizájnok, ha a női hősök túlszexualizáltak, már-már parodisztikusan, és érdemes azt is kiemelni, hogy a Marvel Rivals legfeljebb egy mobiljáték megjelenését és játékmenetét képes felidézni bennünk, úgy en bloc. Nem az az AAA-élmény, közelről sem sajnos. Egy Apex Legends ennél jóval letisztultabb és gördülékenyebb játékmenetet nyújt, hiába sok a csaló az EA battle royale sci-fijében.
Az látszik, hogy a közeljövőben erős támogatást fog kapni a Marvel Rivals, az első szezonra bejelentették a teljes Fantasztikus Négyes érkezését, de kiszivárgott már Ultron debütálása, és egy csomó másik figuráról (Deadpool, Penge, Modok és még sokan mások) is tudunk, akik biztosan bekerülnek.
Tipikusan olyan játék a Marvel Rivals, amely egyik kezével ad, a másikkal elvesz. A hősök közötti interakciók, beszólogatások tisztán jelzik, hogy az írók vettek már a kezükbe életükben Marvel-füzeteket, és nem csak az MCU-n nőttek fel, ugyanakkor az olyan húzások, mint a mobiljátékos körítés, a balanszgondok és a titokban a játékba rejtett, magukat igazi játékosnak álcázó botok sokat rontanak az ember szájízén. Félreértés ne essék, sok tíz órát toltam már bele a Marvel Rivalsbe, de nem tudnám kijelenteni, hogy tetszik a játék, inkább úgy fogalmaznék, hogy imádom utálni.
Maradjunk ennyiben, aztán meglátjuk, a NetEase jó irányba viszi-e el a későbbiekben, vagy úgy tönkrevágja, hogy a sok százezer, naponta aktív játékos java mind elpárolog. Utóbbit is bőven megérdemelnék a kínai fejlesztők a sunyiskodásuk miatt.
6/10
A Marvel Rivals minden platformon elérhető, mi PC-n teszteltük, Steamen keresztül játszva.
Rovataink a Facebookon