Vilmos
21 °C
32 °C

Gépeknek készült a jövő tévéje

2009.07.12. 08:25 Módosítva: 2009.07.12. 11:06
Nincsenek hibák, minden szolgáltatás az ölünkbe hullik, a használat kényelmes, mégis kicsit furán érezzük magunkat: ami túl tökéletes, az szokatlan. A Samsung tévéjét és bluray-lejátszóját kipróbálva eljutottunk a végsőkig, és úgy gondoltuk, szívesen visszafordulnánk.

Amikor a Samsung pár hete felajánlott egy bluray-lejátszót meg egy lapostévét, nem sok kedvem volt a teszthez, ugyanis tökéletesen kiábrándultam ezekből a készülékekből. Először is biztos voltam benne, hogy a nagy felbontású filmek lejátszására csak a Sony PlayStation 3 alkalmas: gyors, csöndes, kényelmes, és még csak nem is különösebben drága, fényévekkel jobb bármelyik hagyományos lejátszónál. A Cell sokmagos processzora sokat segít, és amíg a Sony játékgépe bekapcsolás után fél perccel már mutatja is a főcímet, addig az asztali készülékek percekig bootolgatnak, és még játszani sem lehet velük, nagyok, csúnyák, drágák, bizonyára gonoszok is.

Megszokható minőség

A lapostévékkel egészen más bajom volt: hosszabb ideig volt nálam egy óriási, kábé másfél méteres, 1080p-s felbontású készülék, ami bár elsőre kimondottan impresszív volt, egy idő után elmúlt a varázs. Persze hetekkel azután is, hogy megérkezett, az volt az első gondolatom, amikor beléptem a nappalimba, hogy dekurvanagytévé, a filmnézés viszont nem adott nagyobb élményt, mint a saját, 82 centis készülékemmel. A méretet megszoktam, a minőségtől nem voltam elájulva, beleszoktam a nyolcszázezres luxusba.

samsung450

Ezek után komoly kétségeim voltak azzal kapcsolatban, hogy mit adhat nekem egy 46 colos modell: kisebb az előzőnél, technikai paraméterei szerint meg kábé ugyanazt tudja. Persze más a kontrasztarány, meg az UE46B8000-ben van Motion Plus, de ezek a kódszavak tapasztalatom szerint csak a papíron jelentenek előnyt, a valóságban más dönti el a minőséget.

Végül beadtam a derekam, megérkezett a két termék. Először a tévét pakoltam össze, kíváncsi voltam a netes képességeire. Láttam én már online tévét, például a Panasonic amszterdami rendezvényén, de korábban még nem használtam, nem is konfiguráltam ilyen modellt.

Lényegében számítógép

A Samsung látszólag ügyesen oldotta meg a feladatot, a tévé mellé adott egy wifipendrive-ot is, ami kétélű fegyver: egyrészt szeretni fogom, ha működik, mert nem kell kábelekkel bénáznom, másrészt meg ha a konfigurálás tizenöt percnél többet vesz el az életemből, akkor a cikkemet nem rakja ki az ablakba a Samsung.

Megnyugodhatnak a koreai kollégák, a cucc átment a teszten.

Először, mondjuk, nem sikerült csatlakozni a hálózatra, de az még nem a tévé hibája volt, mert bekapcsolva maradt a MAC-szűrés, a router nem engedte fel a Samsungot. Kis hiba, hogy ezt a fajta védelmet mindenképp ki kellett kapcsolni, mert a készülék nem árulta el a saját adatait, szóval ha akartam volna, se tudtam volna bekönyörögni a routerbe. Mindegy, a MAC-szűrést kikapcsoltam, a tévé azonban még ekkor sem akart csatlakozni. Eszembe jutott, hogy a Samsung lényegében egy számítógép, így az újraindítás nem árthat, és valóban, kikapcsolás és visszakapcsolás után már gond nélkül jöttek a vezeték nélküli adatok.

samsung451

Beléptem az internet menüpontba, ahol egyből meg is jelentek a widgetek. Pontosabban kettő, mert a készülék jelenleg csak az időjárásjelentést és a Youtube-ot tudja mutatni, a két Koreából az egyikben bizonyára ezek jelentik az egész internetet. Az egyes programok beállítása viszont már gyerekjáték volt, a kezelőfelület átlátható és nagyon szép, a távirányító segítségével meg még a Youtube-videók lejátszása sem okoz problémát: az ismert piktogramokkal ellátott pause, play és egyéb gombokkal tudunk irányítani. Csak a pluszfunkciók nem érhetők el, nekem legalábbis nem sikerült bekapcsolnom a hd-lejátszást, és persze kommentelni sem lehet.

Faragni kell a kábelt

A készülék remekül működik együtt mindenféle informatikai eszközzel, a megfelelő kiegészítővel elvileg még a pc-n tárolt tartalmakat is megoszthatjuk vele, de a pendrive-on belé dugott adatokat egészen biztosan megeszi: töltöttem rá képet, egzotikus kódolású DivX-videókat, mindegyiket hiba nélkül jelenítette meg, ráadásul a folyamatos netes kapcsolatnak hála bízhatunk abban, hogy az újabb és újabb kodekeket is képes lesz azonnal leszedni magának.

samsung452

A funkciók mellett persze a legnagyobb kérdés, hogy milyen a képminőség, ennek kiderítéséhez azonban rá kellett dugnunk a készülékre egy bluray-lejátszót, mert a tévéadásokból csak az derül ki, hogy Szorcsik Viki térdei nem különösebben szépek. Főleg, mert a hagyományos tévéantenna alig fér bele a készülékbe, a kimenetet túl közel építették a házhoz, ezért a kövér végű fehér kábelt alig lehet betuszkolni a helyére, nem is volt tökéletes a vétel. Aki ilyen tévét vesz, jobb, ha felkészül egy kis műanyagvésésre, persze a legtöbben úgyis a falra akasztják majd a LED8000-est, ott meg elkerülhetetlen a barkácsmunka.

Lapos és gyors

Ahogy írtam, a teszthez kaptunk egy asztali bluray-lejátszót is, kicsomagolás után rögtön kiderült a BD-P4600-asról, hogy sokkal izgalmasabb, mint társai. Először is úgy néz ki, mint egy óriási visszapillantó tükör vagy mint azok a laposra dizájnolt hifirendszerek, amik a kilencvenes évek elején készült filmekben szerepeltek. Egyszerűen szép. Aztán gyors: pillanatok alatt betölti a filmeket, valamivel talán gyorsabban, mint a PS3, nem gondoltam, hogy valaha eljutunk idáig.

blu451

Ehhez a készülékhez is lehet wireless modemet kötni, aztán már mehet is a wifizés, a tévéhez hasonlóan egy gigabájt memóriát kapott a lejátszó a DivX-es filmekhez, fotókhoz, amiket vezetéknélküli hálózaton tudunk áttölteni a számítógépről.

Minden együtt volt, kezdődhetett a teszt. Guy Ritchie RocknRolla című filmjét választottuk, amit elég jó minőségben kódoltak, ráadásul sokkal szórakoztatóbb mozi, mintha a Madonnával forgatott Hullámhegyet kellett volna végignéznünk.

Élesben

Elindítottuk a filmet, és meglepődtünk: én legalábbis most először értettem meg igazán, hogy mire képes a bluray. Persze rengeteg filmet láttam már, feltűnt, hogy a kép sokkal részletesebb, hogy kevesebb a zaj, a blokkosodás, összességében azonban nem voltam meggyőzve, nem éreztem akkora előrelépésnek a blurayt a dvd-hez képest, mint a dvd-t a videókazettával összevetve.

A LED-háttérvilágítású tévé és a jó minőségű képfeldolgozó csippel ellátott bluray-lejátszó párosa azonban egészen új értelmet adott a minőségnek. Csak úgy áradt szét az 1920x1080-as felbontású kijelzőn az a milliárdnyi adat, amit a lemezbe égettek, a képminőség tökéletes volt, és amikor megállítottam a lejátszást, úgy tűnt, hogy jól megkomponált, borzasztó sok pixelből összerakott óriásfotókat nézek. És ezekből a képekből volt másodpercenként huszonnégy.

A képminőség tehát kivételes volt, de nem feltétlenül jó, vagy csak én nem értem, merre tart a technika. Mert az oké, hogy kétszáz hertz, hogy Motion Plus, hogy képjavító mechanizmusok, miegymás, ettől függetlenül néha természetellenesnek tűnt a mozgás a kijelzőn: időnként mintha beszaggatott volna a kép, amit aztán rögtön felgyorsított lejátszással kompenzált a készülék.

blu450

A digitális technológia a jelek szerint képes papíron kijavítani minden hibát, és biztos vagyok benne, hogy a benchmarkok is hibátlan végeredményt mutatnak, amikor viszont véletlenül nem egy gép, hanem egy ember figyeli a lejátszott képet, feltűnnek a nem számszerűsíthető furcsaságok. Hogy a minőség túl tökéletes, túl finom, ami a gyönyörködéshez elég, az élmény befogadásához viszont már túl sok: mint egy plasztikai sebészek által tökéletesre faragott nő, aki hibák nélkül természetellenesnek hat. Ugyanez volt a RocknRollával: olyan érzésem volt, mintha egy, a platform képességeit bemutató hatásos demót, és nem egy igazi filmet néztem volna, hiányzott a kosz, az analóg technológiára jellemző, de még a dvd-nél is jelentkező hibák.

Ezzel együtt is most először gondoltam úgy, hogy szeretnék százezreket kifizetni egy jobb tévére és bluray-lejátszóra, mert állandóra kell ez a minőség. Sajnos azonban százezrekből nem kapom meg a tökéletességet, mert a tévé hétszázezer forintba, a lejátszó meg százezer forintba kerül, nem beszélve a bluray-filmekről, jelenleg még ötezer fölött van darabjuk. Tehát legalább nyolcszázötezer forintot kell költenünk a berendezésre, amiből nyolcszázötször mehetünk el moziba, még nővel is négyszázszor. És nagy vásznon legalább nem szaggat a kép, meg a vászon is bazinagy, persze Szorcsik Viki térdeiről nem tudunk meg semmit.

PS: Nem hallgathatom el, hogy a tévén és a bluray-lejátszón kívül érkezett még egy termék a csomagban, amiről viszont nem tudom, hogy micsoda, mert elrontottam, még mielőtt kiderült volna. Leginkább egy apró egérre emlékeztetett, aminek egy nagy piros gomb volt a tetején, szerintem valami távirányító lehetett. Nem derült ki, odáig jutottam, hogy beleraktam a mellékelt gombelemet, valószínűleg fordítva, mert semmilyen életjelet nem mutatott a kütyü. Megpróbáltam megfordítani az elemet, de nem sikerült, mert a helyéről folyton kimozduló áramforrás miatt valahogy rászorult a zárófedél a szerkezetre, szóval most fordítva van benne az elem, örökre. Pedig lehet, hogy nem is távirányító volt, hanem a világbéke gombja.