További Hardver cikkek
Az orbiTouch két félgömbre épített korongból áll |
Az orbiTouch két félgömbre épített korongból áll, amelyek éppen a tenyérre simulnak. A korongok nyolc irányba mozdulhatnak el, a két korong mozgásának kombinálásával pedig elő lehet csalogatni a kívánt betűket. A 'klaviatúra' használata csökkenti a különböző izületi megbetegedéseket, és állítólag 5 óra gyakorlás után majdnem olyan jól lehet vele dolgozni, mint egy hagyományos billentyűzettel.
A mozdulatok kombinálásával minden betűt elő lehet csalni, habár sehol sem láttam utalást arra, hogy az írásjeleket, illetve számokat miként lehet elővarázsolni. Igaz a funkcióbillentyűk tejes hiánya nem feltétlenül rossz, hiszen mondjuk egy Windowsban már minden megy egérrel is, az egyetlen, ami megmaradt a nagy- és a kisbetűs lehetőség, a bal korong finom lenyomásával ugyanis kapitális betűket is írhatunk.
Így kell használni Ugye, milyen könnyű ... |
Az adatbeviteli eszköz (talán ez a leghelyesebb megnevezés) egy érdekes próbálkozás, de sajnos nem tekinthető áttörő újításnak. Elsősorban azért nem, mert kizárólag az angol ABC betűit ismeri, tehát más nyelvterületen nem alkalmazható, másrészt sem írásjeleket, sem számokat nem képes megjeleníteni. Egyelőre tehát kérdéses széleskörű elterjedése. (Tulajdonképpen az sem világos, hogy akkor mi értelme van, hiszen írásjelek nélkül gépelni szinte lehetetlen, minimum egy szóközre szükség van.)
Az orbiTouch mégis érdekes, egy lehetséges alternatívát vázol fel, amerre esetleg a számítástechnikai kiegészítők a jövőben elmozdulhatnak. A hibák kijavítása, esetleg az orbiTouch lehetőségeinek bővítése után egész hasznos kis szerkentyű is válhat belőle, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a készítők a mostani verziót is a kor követelményeinek megfelelően készítették el, PC kompatibilis, PS/2-es vagy USB-portra csatlakoztatható.