Eltérő méretek
Az LG és a Philips közös kijelzőgyártó részlege - amely egyébként azért jött létre, hogy a világ második legnagyobb lcd-gyártója legyen - korlátozott számban már most is készít vékony tévékbe szánt képcsöveket, és új készülékeik jövőre a boltok polcaira kerülnek. Siegfried Trinker, a vállalat igazgatója elmondta, hogy ezek a tévék először drágábbak lesznek a többi katódsugárcsövesnél, de az árak hamar lecsökkennek.
A Samsung Electronics harminc inch átmérőjű képcsöves tévéje tizenhat inch vastag, tehát jóval nagyobb, mint egy lcd tévé, viszont nagyjából akkora, mint a lapos tévékhez használt állványok. Magyarán nem foglal el nagyobb helyet a napplaiban, mint kisebb vetélytársai.
Mindenkinek jut
A most gyártott tévék kilencven százalékában még hatalmas katódsugárcső dolgozik, de a képcsöves tévéken meggazdagodott vállalatok is felismerték, hogy a továbbiakban nincs nagy esélyük a növekedésre. Néhány nagy gyártó már teljesen kivonult erről a piacról, hogy minden erejével az új technológiára koncentrálhasson. Bár a lapos kijelzők még csak a piac öt százalékát szerezték meg, a hatalmas haszonkulcs nagyon vonzza a gyártókat.
Az új képernyők elsősorban vékonyságukkal és hatalmas képátlójukkal hívták fel magukra a vásárlók figyelmét, és jövőre ezeket az extrákat már azok is megkaphatják, akiknek nem telik plazma- vagy lcd kijelzőre, hiszen a lapos képcsöves tévé ezeknél jóval olcsóbb lesz.
Lassan távozik
A katódsugárcsövet nem könnyű lerázni, és még négy év múlva is a piac hetven százalékáért lesz felelős, mondta el a Cnetnek Riddhi Patel, az iSupply piackutató szakértője. Előrejelzései szerint az lcd részesedése 2008-ban már tizennyolc százalék lesz, miközben a televíziók piaca évi 168 millió darabról körülbelül kétszázmillióra nő.