További Hardver cikkek
Emeltek
Az Nvidia egy gondolattal előbb lépett, és június 21-én bemutatta a 7800-as képességeit, ráadásul rövidesen bárki megvásárolhatja magának a kártyát, feltéve, ha talál az üzletekben. Mert az nem kétséges, hogy a fanatikusok szokás szerint elkapkodják az első példányokat, méghozzá meglehetősen borsos áron. Elemzők szerint legalább 700 dollárba (kb. 140 000 forint) kerül majd egy példány.
A Geforce 7800 három verzióban érkezik – GTX, GT, és Standard – ezek váltják a mostani triászt, a 6800-as Ultrát, a GT-t és az alap 6800-ast. Az Nvidia utoljára a Geforce 2-es sorozatnál használta a GTX elnevezést.
Az új család (eddig G70-esnek nevezett) grafikus magja 430 megahertzen üzemel, szemben a 6800-as Ultra 400 megahertzes frekvenciájával, de a lényeg nem is ebben, sokkal inkább a pixelfutószalagok számában keresendő: ezt 16-ról 24-re emelték a távol-keleti mérnökök. Ennek jelentősége az időegység alatt végrehajtott feladatok számában mérhető, tehát egy ciklus alatt a 7800-as ötven százalékkal többet melózik, mint elődje.
Sikerült több tranzisztort is sűríteni a magba, a korábbi 200 milliós értéket 300 millióra tornázták fel, és legalább 256 megabájt GDDR3 memóriát találunk a kártyákon. A G70-es elsősorban brutális erőtartalékaiban jelent előrelépést, hiszen a DirectX 9 és az élethűséget szolgáló Shader Model 3 támogatása már a korábbi generációknak is sajátja volt.
Kettő egy ellen
A 7800-as sorozat is támogatja majd az SLi technológiát, aminek köszönhetően két kártya között oszthatjuk meg a számolási feladatokat. Akinek tehát van két PCI-Express sín a gépében, meg 1400 felesleges dollár (szállítással, áfával legalább 320 ezer forint) a zsebében, rövidesen olyan sebességgel futtathatja a Doom3-at, amilyennel még senkinek sem sikerült korábban.
Az első tesztek mindenesetre bizalomgerjesztők, igaz, az eredmények némiképp elmaradnak a várakozásoktól. Az interneten fellelhető értékek szerint a Geforce 7800 GTX 3DMark05 alatt 7737 pontot teljesített, míg elődje, a 6800-as Ultra 5451 ponttal szerénykedik. Ez jó eredménynek számít, ugyanakkor az Nvidia mérnökei azt ígérték, hogy a 7800-as egymagában hozza két összekapcsolt 6800-as sebességét, ám azoknak 9000 pont feletti eredményét nem közelítette meg az új bajnok. Az együtt dolgozó 7800-asok viszont 12 ezer pontot produkáltak, ami új rekord.
Persze játékok alatt kevésbé kimutatható az SLi technológia előnye, ott szó sincs duplázásról. Két összekapcsolt kártya általában harminc százalékkal gyorsabban számolja fel a biteket, mint magányosan küzdő társuk, ezt az eredményt pedig vélhetően hozza majd a 7800-as.