Forró processzorok

A világ túltette magát az első sokkon, Steve Jobs érvelését meghallgatva azok is elfogadták, hogy az Intel-processzoroké a jövő, akiknek korábban „w” alakú pattanásaik nőttek a Pentium szó hallatán. Sokan persze még kapaszkodnak az utolsó szalmaszálba, senki nem mondta, hogy Pentium, ebből még akármi is lehet, de nem érdemes reménykedni: az Intel várhatóan nem fejleszt ki új termékvonalat a pármillió eladott Macintosh kedvéért. Azt Intel vagy kéttucat processzort gyárt, Steve Jobs végigtolhatja almalogóval ékesített bevásárlókosarát a gyártósor mellett, kedvére válogathat, talán még kávéval is megkínálják, de új processzort valószínűleg nem terveznek, még az ő kedvéért sem.

A jövő

Éppen ezért inkább azt érdemes megnézni, milyen Pentiumokat gyárt az Intel 2006 nyarán. Miközben az Apple éppen azért hagyta el az IBM-et, mert a G5-ösből hiányzott a fejlődés lehetősége, ráadásul túlságosan melegedett a processzor, az új Pentiumok várhatóan forróbbak lesznek mint a mostaniak, viszont nem lesznek lényegesen gyorsabbak azoknál.

A Pentium 4-es vonal leggyorsabb processzora ma 3,8 gigahertzen üzemel, nagy változásra nem érdemes számítani, az Intel már régen letett arról, hogy elérje a 4 gigahertzes álomhatárt. A mostani Prescott magot a Cedar Mill váltja, de ez nem lesz gyorsabb elődjénél. Az új egymagos rendszer egyetlen előnye a 65 nanométeres gyártástechnológia lesz (a Prescott 90 nanométerrel készül), az átállás olcsóbb előállítást tesz lehetővé, hiszen a magot kisebb helyre zsúfolják össze. Mindenesetre a Prescott melegedése legendás, ha a magméret tovább zsugorodik, akkor az Intelnek gondoskodnia kell a hőelvezetésről, vagy csökkentenie kell a Cedar Mill teljesítményfelvételét.

Alig gyorsul

Az Intel kétmagos rendszere lehet az új Power Mac alapja, de ezen a frontos sem várható lényeges változás. A Presler lényegében ugyanaz, mint a Cedar Mill, csak duplán: egy lapkán két mag. Ebben a szegmensben azért lesz némi előrelépést, az Intel a mostani kétmagos rendszerhez képest megduplázza a gyorsítótár méretét (már négy megabájt), emeli az FSB sebességét (800 megahertzről 1333-ra), de a frekvencia alig nő, a leggyorsabb verzió a jelenlegi 3,2 helyett 3,4 gigahertzen tombol majd. Ez pedig jóindulattal is csak hat százalékos gyorsulást jelent. Forradalmi változásról tehát nem lehet beszélni, hiszen egy év leforgása alatt csak olcsóbbak lesznek a processzorok, lényegesen gyorsabbak biztosan nem.

A másik jelölt, az AMD ugyanakkor komolyabb fejlesztéseket ígér a következő 12 hónapra, processzorai pedig már most is jobban megfelelnek az Apple elvárásainak. A Venice maggal szerelt Athlonok 90 wattot fogyasztanak, szemben a Prescott 115 wattos teljesítményfelvételével, ráadásul a társaság útiterve szerint a mostani rendszerek legalább 15 százalékot gyorsulnak a következő egy évben. Az AMD processzorok hagyományosan játékoknál alázzák az Intel termékeit, de a kétmagos Athlon X2 rendszerek videókódolás és renderelés alatt is rendre gyorsabbnak bizonyultak, mint a hasonlóan felépített Pentiumok. Pont azokon a területeken, amik a legfontosabbak az Apple-nek.

Erős váltás

Az Intel mellett tehát nem a teljesítmény szólt, sem az alacsonyabb fogyasztás, asztali gépek esetében legalábbis egészen biztosan nem. A laptopokba szánt processzoroknál már más a helyzet. A Pentium M álnéven futó átalakított Pentium 3-asok már 2,13 gigahertzen üzemelnek, miközben adott frekvencián hozzák a G4-esek teljesítményét, és rövidesen megjelenik a kétmagos verzió is. A Pentium M jól sikerült processzor, az AMD Turion 64-ek is legfeljebb megközelítik, de semmiképpen nem előzik meg ezt a sorozatot.

A laptopértékesítés egyre inkább felfut, a bevétel meghatározó hányada már ebből a szegmensből érkezik, ezért a G4-es alacsony teljesítménye, és a G5-ös hiánya ebben a kategóriában már önmagában elég ok volt a váltásra. Ráadásul a Pentium M asztali processzorként is megállja a helyét, esetenként gyorsabb, mint a 3,4 gigahertzen üzemelő P4-esek, könnyen lehet, hogy ezt a csipet látjuk viszont az Apple kisebb rendszereiben.

Gonosz brand

Ez az egyik érv, ami az Intel mellett szólt, de mindez még kevésnek tűnik. A fő ok nyílván a brand varázsa lehet, aminek egy olyan cégnél, mint az Apple, súlyos dollárkötegekben mérhető az értéke. Az Intel neve ugyanis jobban cseng, az AMD hiába gyárt évek óta megbízható, remek processzorokat, sokaknak még mindig a buherált-pc jut eszébe erről a gyártóról, vagy az Apple célközönségét ismerve: semmi. Az Intel híres, az Intel jelenség, Intel ellenség, Darth Vader, ami vonzó, amivel ki lehet békülni, és végül miért ne, egyesüljön a két nagy, meneteljenek együtt tovább .

Ezt még be lehet adni egy Mac-tulajdonosnak, azt viszont már kevésbé, hogy mostantól az AMicsoda kerül az imádott gépekbe. Egyébként az átállás után mindennek nem lesz jelentősége: az AMD és az Intel processzorai 100 százalékig kompatibilisek egymással, úgyhogy komolyabb izzadság nélkül át lehet állni bármikor az Athlonokra, amikor a helyzet megkívánja.