A Think Secret mérsékelten megbízható hírforrás szerint rövidesen megjelenhet az igazi videolejátszós iPod. Sokan persze arra gondolnak, hogy a tavaly bemutatott készülék már az volt, de az ötödik generációs iPodról már a megjelenése pillanatában tudni lehetett, hogy nem a várva várt készülékről van szó. A 2,5 colos kijelző ugyan nagyobb, mint amekkorát a negyedik generációs modellen találhattunk, már az elején tudni lehetett, hogy komoly filmnézésre az új készülék sem alkalmas. Az októberben bemutatott lejátszó inkább csak egy hagyományos iPod, amin filmeket is nézhetünk, de nem több.
Megoldották, állítólag
Photoshop
A Think Secret értesülései szerint ezt is megoldották a mérnökök. Az oldal azt állítja, hogy rövidesen bemutathatják azt a modellt, amelyet elsősorban videolejátszásra és csak másodsorban zenehallgatásra szántak készítői. Mivel az iTunes-ról a közelmúltban letöltötték a 12 milliomodik videót, a társaság úgy érezheti, eljött az ideje a régóta várt iPod bemutatásának. Amúgy is szükség van a drágább modellek eladásainak felpörgetésére, hiszen a karácsonyi szezonban egyértelműen a nanók tartoltak: ebből a típusból nyolcmillió darabot vásároltak, míg az ötödik generációs iPodból 3,9 milliót sikerült értékesíteni.
Minden titkos
A pletykák szerint a készülék felszínét teljes egészében kitölti majd a 3,5 colos érintős kijelző. A navigátorkerék ennek megfelelően csak virtuális lesz, bár azt egyelőre még csak elképzelni tudjuk, hogy mennyire lesz élvezhető a filmnézés egy agyontapogatott kijelzőn. A hírek szerint a módszer tökéletesítése érdekében az Apple két további céggel működött együtt, így lehetséges, hogy a virtuális navigációs kerék használatáért licencdíjat kell fizetnie a társaságnak.
Azt még nem lehet tudni, hogy mekkora lesz a lejátszó kapacitása, bár a hagyományos monitorokhoz képest apró kijelző, az ebből következő viszonylag alacsony felbontás, valamint az ebből következő viszonylag szerény méretű videofájlok miatt nem lenne feltétlenül szükség a 60 gigabájtos kapacitás növelésére. Azt azonban szinte tényként kezeli a weboldal, hogy az iPodnak továbbra sem lesz része semmiféle vezetéknélküli kommunikációs csatorna, de egy kábel segítségével ezt is összeköthetjük majd a tévével.