A kéztőcsatorna lázadása
További Hardver cikkek
Utálom a Microsoft egerét. Eddig fogalmam sem volt arról, hogy rosszul tartom a kezem. Senki nem jött oda hozzám az utcán, hogy hé, normális vagy? Tartsd rendesen a kéztőcsatornád!, sőt, ha őszinte akarok lenni, azt sem tudtam, hogy nekem van olyan. Aztán kipróbáltam a Natural Wireless Laser Mouse (NWLM) 6000-et, és azóta teljesen megváltozott az életem. Felgyorsul a szívverésem, megnagyobbodik az orrlukam, véreres lesz a szemem, ha csak másik egéhez nyúlok. Már sajnálom a kéztőcsatornám.
Új alapok
A Microsoft egerét úgy alakították ki, hogy a lehető legegészségesebb módon tartsuk rajta a kezünket: ferdén. Ilyenkor nem gyötörjük halálra azt a részt, ami az asztalhoz feszül, amikor hozzányúlunk egy hagyományos perifériához. Igen, a kéztőcsatornát. Most, hogy olvas róla, érzi már a nyomást?
Amikor először hallottam az NWLM 6000-ről, akkor az iskolai székek jutottak eszembe. Általános másodikban elvitték a régi székeket, és újakat hoztak helyettük. Az csere oka az volt, hogy bénán ültünk. Az új székeknek elvileg ki kellett volna kényszeríteniük a helyes testtartást, gyakorlatilag viszont továbbra is ugyanolyan görnyedtek voltunk, mint korábban, csak közben még vágta is a hátunkat a támla.
Ugyanerre számítottam most is, helytelen fogás, még nagyobb fájdalom. Aztán egy pillanat alatt kiderült, hogy az NWLM-et nem lehet helytelenül fogni, helyesen viszont nagyon furcsa.
Próba
Tegye a kezét az egerére, aztán fordítsa kifelé a tenyerét 90 fokkal, és akkor megtudja, hogy milyen pózban kell fogni az NWLM 6000-et. Mozgassa a mutató-, meg a középsőujját, mintha kattintgatna. Szokatlan, igaz? Persze ha nem a levegőt böködi, hanem az egeret, akkor elviselhetőbb a helyzet, főleg, hogy a kütyü egész jó anyagokból, puha műanyagokból, meg gumiszerű részekből áll össze.
A hüvelykujj az oldalsó járatban pihen, a mutató és a középső a két gombon (a görgő szeli ketté), a gyűrűs- meg kisujj viszont rémülten kapaszkodik az egér jobb alsó támasztékában. Rájuk valahogy sosem gondolnak. Meg a balkezesekre sem, a készüléket jobb kézhez tervezték, a másikkal meg se lehet fogni.
Az első félórában kimondottan idegesítő volt az egér. A kéztőcsatornám lázadt, mint a veréshez szokott kutya, amelyik rendes gazdákhoz kerül. A legérdekesebb, hogy pár óra használat után meg már a hagyományos perifériák idegesítettek. Lehet, hogy ideges alkat vagyok. Mindenesetre hamar hozzá lehet szokni ehhez a kéztartáshoz, és onnantól kezdve már nem akaródzik visszaszokni a hétköznapi egerekhez.
Az viszont tény, hogy az NWLM 6000 nehéz. A drótnélküli egerek közös tulajdonsága ez, de a speciális, magasított forma további súlynövekedést okoz. Éppen ezért nehéz villámgyors mozdulatokba kezdeni, Quake-ezni például nem nagyon lehet vele. Tudom, kipróbáltam. A délutáni szerkesztőségi partiknak köszönhetően még Nightmare-fokozaton sem szokott problémát jelenteni a mesterséges intelligencia, most viszont hátrányba kerültem. Idővel javult a helyzet, de az ilyen játékokhoz szerintem vezetékes, vagy ultrakönnyű egér kell.
Törött ujjak
Az is feltűnt, hogy szokatlan a görgő. Nem fokozatokban ugrik, mint a többi, hanem kattogás nélkül pörög, vagyis: mászik. Az egyik kolléga szerint olyan érzés ez, mintha egy csiga szorult volna a görgő mögé, hogy puha testével fékezze a mozgást. Nem tudom, hogy van-e benne csiga, mindenesetre a hasonlat pontos.
Arra viszont csak a leírás átböngészése után jöttem rá, hogy ez egy négyállású görgő, szóval nemcsak fel, meg le lehet pörgetni vele, hanem jobbra, meg balra is. Ehhez csak húzni vagy tolni kell a kis kört, ez a funkció egyrészt baromi hasznos, másrészt is.
A két alapgombon kívül még három funkciógomb segíti életünket. Próbálgattam őket, de nem történt semmi. Megnéztem a dobozt, ott sem találtam sok segítséget. Aztán kiderült: ezek a gombok csak Mac OS X alatt működnek. Sokáig nem hittem el, olyan nincs, hogy a Microsoft csinál egy egeret, ami az Apple gépein működik csak igazán, pedig de.
Gyorsan beszóltunk az XMS-be, aztán már meg is érkezett a MacBook. Feltelepítettük a drivereket (a szoftver újraindítást kért, ami Mac OS alatt elég ritka, de hát ugye Microsoft), és már működtek is a funkciók.
A görgő lenyomására egymás mellé rendezi a gép az ablakokat. Ez az egyik leghasznosabb funkciója a Mac OS-nek, de az NWLM 6000 nélkül vagy valamelyik sarokba kellett húzni az egeret, vagy billentyűkkel kellett szórakozni (közben kiderült, hogy a Mighty Mouse görgőjének a lenyomására is működik).
Mindenhol működik
A felső funkciógomb lenyomása után a görgetővel kinagyíthatjuk a képet, ami például képszerkesztés közben jöhet jól. Kár, hogy ehhez a mutatványhoz nem árt eltörni a mutatóujjunkat. Máshogy ugyanis nem lehet megnyomni a gombot, feltéve ha a középső ujjal akarunk görgetni. Én például azzal szerettem volna, de három tesztalanyomból kettő egyszerűen elengedte az egeret, és a hüvelykujj, valamint a mutatóujj együttes használatával elkerülték a fájdalmakat. A harmadik kolléga meg orvosi eset: elengedte az NWLM-et, és két kézzel kezdte el piszkálni.
Aztán visszatértünk Windows alá, és a gombok véletlenszerű lenyomása után hírtelen ott is működni kezdett a nagyítás. A kiemelt kép mérete az egér mozgatásával növelhető, a nagyítás mértéke meg a görgővel, kicsit összehangol kézmozgásra van szükség, de sokkal egyszerűbben nem lehetne megoldani. Photoshophoz biztos jó az ilyesmi, meg azoknak, akiknek kevés a 72-es betűméret.
Natural Wireless Laser Mouse 6000
A Microsoft kényelmes egere tényleg elég kényelmes, csak meg kell szokni. Utána viszont már rettenetes visszatérni egy hagyományos modellhez. Viszonylag pontos a 6000-es, ráadásul jópofák a funkciógombok, de az elhelyezéssel vannak gondok.